Könnyen lehet, hogy amennyiben minden nap ugyanakkor száll fel valaki egy buszra, megtanulja azt is, mikor kell felébrednie, hogy ne késse le a megállóját.
Hogyan lehetséges, hogy a rendszeresen tömegközlekedők gyakran 20 percig is jóízűen szundítanak a buszon/villamoson, a megfelelő pillanatban azonban kinyílik a szemük, és mindig megússzák a végállomástól visszabuszozás kellemetlen élményét? A Science of Us felkeresett két szakembert, a háziorvos Dr. Marc I. Leavey-t és a neurológus Dr. Ronald Chervint, és arra kérte őket, próbáljanak magyarázattal szolgálni a jelenségre.
A belső óra?
Leavey szerint a szervezet cirkadián ritmusára, azaz a felkelést/elalvást szabályozó napi biológia óránk által meghatározott szakaszokhoz hasonlít a dolog, és csakúgy, mint a reggel, ebben az esetben is hozzászokunk ahhoz, hogy egy bizonyos idő után felébredjünk, és így minden nap időben leszállhassunk. Ez azonban csak akkor szolgálhat magyarázattal a jelenségre, ha valaki minden nap ugyanakkor indul útnak, kialakul tehát egy megbízható rutin. Chervin ugyanakkor azt mondja, kérdéses, hogy a cirkadián ritmusunk ezekre a félórás szúnyókálásokra is hatást gyakorolhat-e.
Van amire így is felfigyel az agy?
Chervin nem ért egyet kollégájával, szerinte az a jelenség titka, hogy bár az agyunk rengeteg külső ingert kiszűr alvás közben, bizonyos releváns külső tényezőket, például egy ismerős megálló nevét így is képes érzékelni. Eszerint a magyarázat szerint tehát külső ingerek, nem pedig a belső óráink ébresztenek fel minket pont a megfelelő pillanatban. Ezt látszik alátámasztani egyébként egy 2013-as kutatás is, amelynek azt sikerült kimutatnia, hogy az agy máshogy reagál alvás közben, ha az agy tulajdonosának neve, nem pedig ismeretlen nevek hangzanak el a közelben.
Felriadhatunk anélkül is, hogy később emlékeznénk a dologra
Könnyen lehet az is, hogy egyszerűen arról van szó, hogy gyakrabban, akár minden egyes megállóban felébrednek a szunyókáló utazók, de amennyiben vaklármának bizonyul a dolog, azonnal vissza is alszanak, és rögtön el is felejtik, hogy többször is felébredtek már az út során. Chervin praxisában sokszor találkozik olyan alvási apnoéban szenvedő páciensekkel, akik nem igazán tudják megmagyarázni, miért is ébrednek minden reggel úgy mintha szinte semmit nem aludtak volna. A magyarázat egyszerű, lehet, hogy akár kétszázszor is felkeltek éjszaka az alvás közbeni légzéskimaradás miatt, csak éppen ebből nem emlékeznek semmire, mert ez az információ nem kerül át a hosszú távú memóriájukba.
Van remény?
Ha a kelleténél gyakrabban fordul elő, hogy lemaradsz a megállódról, mert nem riadsz fel időben, egy kis odafigyeléssel javíthatsz a statisztikádon. Amennyiben Leavey-nek lenne igaza, az azt jelentené, hogy tanulható képességről van szó, azaz amennyiben valóban minden nap ugyanakkor száll fel valaki egy adott közlekedési eszközre, az előbb-utóbb hozzászoktathatja magát ahhoz is, pontosan mikor is kell leszállnia. A kezdeti időkben nem árt persze egy ébresztőt is beállítani, és mondjuk 3 perccel a kérdéses megálló előtt felébreszteni magunkat, de egy bizonyos idő eltelte után elég lehet, ha a belső biológiai óránkra hagyatkozunk.
Chervin pedig hozzátette, ha néhány perc egy helyben ülés után álomra szenderedik valaki, az a kialvatlanság jele, szóval nem árt arra is odafigyelni, hogy az éjszaki alvás kellően pihentető legyen, ami ugye nemcsak a mennyiségen, hanem a minőségen is múlik. "Sokan, vagyis inkább nagy többségünk nem alszik eleget. És azok, akiket ez a probléma súlyosabban érint, sokkal hamarabb jutnak el a mély alvás fázisába, és emiatt sokkal valószínűbb, hogy nem tudnak felkelni időben" - tette hozzá. Ebben legalább Leavey is egyetért vele. "Amennyiben valaki már az alvás REM-fázisánál tart, nagy valószínűség szerint ebben az esetben sem fog felébredni" - nyilatkozta. Általában 20 perc kell ahhoz, hogy eljusson az ember az alvásnak ezen szakaszába, és ha hirtelen mégis magunkhoz térünk, sokkal fáradtabbanak és dezorientáltnak érezzük magunkat - állítja a szakértő,
