Ezzel a trükkel felpörgetheted a jégkockagyártást

Hihetetlennek tűnik, de tudományosan megalapozott, és tényleg felgyorsítja a folyamatot.

Limonádé és jeges tea szezonra tökéletes az a trükk, amit az AOL oldalán találtunk. A lényeg, ahelyett, hogy hideg vizet tennél a jégkocktartóba, inkább meleg vagy forró vízzel töltsd fel, mert így sokkal hamarabb készre fagynak a kockák.

És ezt így hogy? 

Tudomány! Jó, ez így egy kicsit sovány válasz. A jelenség a Mpemba-paradoxonnal magyarázható. A nevét egy egy tanzániai diákról, Erasto Batholomeo Mpembáról kapta, de már Arisztotelész is foglalkozott vele. A kutatók több elméletettel próbálták már alátámasztani, hogyan fagyhat meg gyorsabban a meleg víz mint a hideg. Íme két dolog, aminek köze lehet hozzá: egyrészt a meleg víz gyorsabban párolog mint a hideg, kevesebb folyadék pedig gyorsabban fagy meg ugyanolyan körülmények között, mint a több, illetve  a vízben oldott sók (karbonátok) magas hőmérsékleten kiválnak, így többé nem befolyásolják a fagyáspontot.

Persze nem biztos, hogy szerencsével járunk, hiszen a jelenség paraméterfüggő, de mindenképpen bíztató, hogy Mpemba fagyikészítés közben csodálkozott rá arra, hogy van ilyen. Igaz, nem sikerült annyi fagyit előállítania mint a hagyományos módszerrel, de hát valamit valamiért.

summer-fridays-ice-drink.gif
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek