Lepukkantból menő konyha 120 ezerért

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy kreatív blogger szerint akár 100 ezer forintból helyrepofozhatjuk a helyiséget.

Többször is foglalkoztunk az elmúlt hetekben a konyhákkal, sőt azt is megmutattuk, hogy milyen változásokon ment át a helyiség az elmúlt 100 évben. Ezúttal a Dr. Livinghome bloggerének, María Jesús Vázquez olcsó és könnyen kivitelezhető projektjét mutatjuk be, amiből kiderül, hogy nem feltétlenül kell nagy költségekbe vagy adósságba verni magunkat ahhoz, hogy egy szerethető, trendi főzősarkat varázsoljunk magunknak.

“Mikor beköltöztünk ebbe a lakásba, egyértelmű volt, hogy a konyhát teljes egészében fel kell újítani, ha nem akarom a dekorációkkal még jobban elrontani a látványt, és nem akarok minden alkalommal depresszióba esni mikor belépek a konyhába.” – mondja a DIY ötletekben erős blogger, akinek konyhája ugyanolyan lehangoló és szomorú volt, mint a pesti albérletekben található konyhák nagy része: unalmas, kicsi és személytelen.

Lepukkant konyha az albérletben. Ugye ismerős?
Fotó: facebook.com/drlivinghome

Vázquez tehát nekiállt felújítani a nappaliból nyíló konyhát anélkül, hogy mindenféle engedélyekre, zavaró zajra vagy nagyobb mennyiségű sitt elszállítására szüksége lett volna. Egyszerűen leszedte a felső szekrényt, egy erősebb zsíroldó segítségével letörölte a trutyit és a szennyeződéseket, majd száradás után simító gittel varázsolta simává a felületet, és bekeverte a csempe “átfestéshez” vásárolt a keveréket. A leleményes blogger az Aguaplast kerámia burkolóját használta, de más hozzáértők szerint a Tikkurila Otex tapadó alapozója  és a Trilak univerzális festék is megfelel.

Fotó: facebook.com/drlivinghome

“Próbáljunk meg a lehető legsimább felületre törekedni!” – mondta a blogger, aki állítása szerint úgy vitte fel az anyagot a falra, (C betűt formázva) minta lekvárt kent volna a süteményre vagy nutellát a pirítósra. A konyhán érdemes legalább kétszer, de inkább háromszor átmenni, majd smirglivel simára csiszolni a falat.

Vázquez a konyhapult felett még egy lépéssel továbbment, és egyszerű fehér metrócsempével újraburkolta a falat egy szakaszon, ennél a munkafolyamatnál fugakeresztekkel biztosította az egységes távolságot a lapok között.

Fotó: drlivinghome.com

Az egyszerű konyhaátakítás polcokkal, festékkel, és kamumárvány pvc padlóval együtt 400 dollárjába, körülbelül 117.685 forintjába fájt a került a bloggernek, akit ide kattintva követhettek be a Facebookon, ha akartok!

Fotó: facebook.com/drlivinghome
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.