Készítsen természetes illatosítót tíz perc alatt!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kemikáliamentes, de erőteljes illatosítót készíthet otthon is, és tényleg egyszerű.

Az illatokat mindenki kedveli, nem véletlenül használunk parfümöt, öblítőt. Ám amikor egy lakás illatosítása a feladat, nehezebb a dolgunk. Hiába vesszük az egyre drágább illatosítókat, ezekből csak a prémium kategóriások adnak valóban hosszan tartó illatot. A másik út, hogy olyat választunk, ami áramot igényel, mivel így párologtat, vagy mécses, amit meg kell gyújtani. Szóval ha illatos otthont akar, az vagy drága, vagy körülményes.

Ezzel szemben azonban egyre több helyen lehet kapni valóban tiszta, 100%-os illóolajokat, amik illatosításra is kiválóak! Ráadásul az áruk sem vészes, és valóban intenzív, hosszan illatozó lég- és textilfrissítőket lehet belőlük készíteni pár perc alatt.

Mutatós

Mindenki szereti, ha az illatosító esztétikus is. Ennek elvén készülnek a zselés légfrissítők is, amik szépek is (legalábbis az első pár hétben, aztán a zselé kiszáradásával döglött medúzához kezdenek hasonlítani), illatosak is, de egyrészt megdöbbentő mennyiségű kemikáliát tartalmaznak, másrészt a műanyag tartójuk csak szemétnek jó, és többnyire ronda is.

A megoldás azonban egyszerű: készítsen magának sajátot! Először is szerezzen be szép üvegcsét: a legtöbbször egy befőttesüveg is tökéletes, ami aztán kedve szerint dekorálható. Ezután szüksége lesz még:

  • 1 dl vízre
  • 2 ek zselatinra
  • Illóolajra – ez lehet bármi, ízlés kérdése. A levendula, borsmenta, citrus intenzív illata tökéletes, de a fahéj, a szantál, vagy bármi más is nagyon jó választás.

A zselatint főzze fel a vízzel, majd hagyja hűlni, de csak annyira, hogy még ne álljon össze. Cseppentsen bele a kiválasztott olaj(ok)ból 20-30 cseppet, de arra figyeljen, hogy túl sok illatot ne keverjen, mert nem biztos, hogy az eredmény olyan kellemes lesz, mint reméli. A zselét töltse üvegbe, hagyja kihűlni, és mehet a kiválasztott helyére. Ha szeretné, a keveréket egy kis ételfestékkel is feldobhatja, így színes dekorációra is szert tesz.

Textilekre, és a gyors eredményért

Sokan kedvelik a pumpás légfrissítőket, így természetesen erre is megvan a természetes recept, és ehhez még sok is lesz a tíz perc. Első körben alaposan mosson ki egy pumpás flakont. Ezután szüksége lesz:

  • Alkoholra
  • Vízre
  • Illóolajra

Az alkoholt a vízzel 1:9 arányban keverje el (500 milliliteres flakonnál 50 ml alkohol és 450 milliliter víz), majd adjon hozzá illóolajat. Egy fent említett méretű flakonhoz nagyjából 10-20 cseppre lesz szüksége, de ha textilekre szeretné használni, akkor rászámolhat még 10 cseppet az adagra. Mielőtt azonban fújkálna, végezzen színpróbát! Bár csak nagyon kevés alkoholt tartalmaz a keverék, de jobb óvatosnak lenni, mint aztán minden nap nézni a foltos kanapét...

A pálcikás divat

Nyilván ön is találkozott már a lakberendezési boltok kínálatában azokkal a kis üvegcsébe állított pálcikás illatosítókkal, amikért szeretnek olyan sok pénzt kérni? Szépek, divatosak és illatosak, de kár volna ennyit kiadni értük, ha el tudjuk készíteni otthon – ráadásul intenzívebb illattal is. És ez aztán öt perc alatt megvan. Amire szüksége lesz:

  • Kisebb, szűkített nyakú üvegedény, váza
  • 4-5 hurkapálca
  • Alkohol
  • Illóolaj

Az elkészítés tényleg végtelenül egyszerű. Az alkoholt töltse az üvegbe, adja hozzá az illóolajokat (20-25 csepp már intenzív illatot ad, de ennél többet is használhat), majd a hurkapálcákat vágja félbe és állítsa az üvegbe. Ha szeretné dekoratívabbá tenni, tehet a folyadékba kakukkfüvet, rozmaringot, fahéjat, vagy más, mutatós fűszert, ezzel plusz illatot, és elegáns megjelenést kölcsönözhet a keveréknek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.