Lehet egyedi laptop- és telefonmatricája egyszerűen

A laptopok és telefonok egyedivé tétele nem csak azért hasznos, mert ezzel majd milyen jól kitűnhet velük a szürke tömegből. A leragasztott felületek ugyanis kevésbé sérülnek, ami a folyamatosan magunkkal hurcolt kütyük esetében kifejezetten előnyös. A designsponge.com oldalon ráadásul felvetettek ehhez egy egészen jó ötletet.

Azt azért hozzá kell tenni, hogy ha nem ragaszkodik a saját rajzához vagy fotójához, akkor a matricák és a borítások is olcsóbbak is, hiszen a tömeggyártással lehet lenyomni az árakat.

shutterstock 59217667

Az egyedi részletek elkészítéséhez nem is nagyon kell más, mint egy jó fényképezőgép – és ez szerencsére lehet manapság akár egy telefon kamerája is –, egy ügyes fényképtisztázó program szűrőkkel, élesítési lehetőséggel, és egy olyan honlap, amelyik elkészíti a terveinket (mint például ez).

A fotó elkészítésénél az egyik legfontosabb, amire érdemes odafigyelnie, a megfelelő megvilágítás, hiszen a kinagyított és fényes felületen a legkisebb fényhibák is erősebben fognak látszani. Az is jó ötletnek tűnik, hogy készítsen ismétlődő mintázatot, mert ez nemcsak önmagában is mutatós, de jóval egyszerűbb is a laptophoz igazítani (bár az ilyen nehézségeket a megrendelő felületen is nagyon gyorsan ki lehet küszöbölni, mégis biztosabb az említett megoldás).

De nem kell feltétlenül saját képhez ragaszkodnia. Akár egy strapabíró öntapadós tapéta is tökéletesen megfelel erre a célra, aminél legfeljebb csak a kiválasztással kell bajlódnia. Fontos szempont ilyenkor, hogy bírja a terhelést és legyen könnyen tisztítható.

Telefonnál kicsit nehezebb lesz a dolga, és jó, ha nem is közvetlenül a készülékre ragasztgat, hanem egy egyszerű tokot használ, és ezt borítja be az önnek tetsző mintával. Így könnyebben tud megválni tőle, vagy akár csak eltávolítani és újra cserélni, ha megunná. A telefon(tok)matricánál is érvényes, hogy a méretre szabásnál a saját dolgát egyszerűsíti, amikor egy nagyobb fotóból kell kivágnia egy kisebbet, ha ismétlődő mintát használ.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek