Virágállványra a cserepes növényekkel!

Zanza!

A hideg idő mostanra már mindenkit rákényszerített, hogy az eddig esetleg a kertben tartott, nem hidegtűrő cserepes növényeit bemenekítse a lakásba. Ez nem is gond, hiszen így sokkal több zöld lesz a szobákban, de ilyenkor azért mindenki rádöbben, milyen sok helyet foglalnak a cserepek. Ilyenkor jön az ötlet, mennyivel jobb volna virágállványra rendezni őket, így lényegesen kisebb területet foglalnak el a lakás alapterületéből. Ez látványnak sem utolsó, öntözni is egyszerűbb, ráadásul a mikroklíma kialakítása is lényegesen egyszerűbb lesz, vagyis nemcsak mi, de a növények is jobban érzik magukat.

A hatalmasoknak

Az évek óta gondozott, azóta alaposan terebélyessé vált növények jellemzően szintén nagy méretű dézsákat és kaspókat igényelnek, ezeknek pedig nem felel meg akármilyen állvány. Egyrészt mert súlyosak, másrészt mert nagyok. Ezek akár a padlón is helyet kaphatnak, de ez egyrészt nem olyan látványos, másrészt nem is biztos, hogy mindenkinek megfelel: itt akár a háziállatok, akár a kisgyerekek is könnyebben elérik, és a padlófűtés is erősen károsíthatja őket.

Számukra az olyan állványok a megfelelőek, melyek stabilan képesek megtartani a hatalmas cserepeket. Ilyen lehet például ez a Jysk kínálatában talált, fából készült darab, mely még egy fiókot is kapott, 5990 forintos árért. Az IKEA hasonló állványt kínál, de fiók nélkül, és egy kicsit kecsesebb kivitelben. Ez már majdnem 8000 forint, míg ha hasonlót szeretnénk, de fémből, akkor csak néhány száz forinttal kell többet fizetnünk. Ezeknek az állványoknak az előnye, hogy amikor a cserepek újra a szabadba kerülnek, akkor akár kisasztalkaként használhatóak, bár a fém kivitel a szabadban is megállja a helyét.

Kép: beecreativebox.com
Kép: beecreativebox.com

Egy vonalban

Ha nem szereti a vertikális elrendezést, mert inkább az tetszene, ha a növényei egymás mellett díszítenének, akkor olyan állványt érdemes választania, mely virágládára van kitalálva. Ebben ugyanis nemcsak láda kaphat helyet, hanem akár több cserép is egymás mellett.

Fa kivitelében az egyik legolcsóbbat az IKEA kínálja, ami ráadásul mutatós is. Ennek ára majdnem 13 000 forint, ezért azonban közel 70 centi hosszú felületre pakolhat, így akár térelválasztóként is megállhatja a helyét. Ha inkább fém állványt szeretne, akkor a pakolófelület ugyan 10 centivel rövidebb lesz, cserébe viszont akár kültéri alkalmazásra is alkalmas állványt kap. Ráadásul még olcsóbban is megússza, mint a fa kivitelűt, mivel csak 9230 forintot kell érte leszámolnia.

A klasszikus

Ha a klasszikus kivitelt keresi, vagyis a több szinten, felfelé törően rendező állványt, akkor a választék is szélesebb. Jellemzően fából vagy fémből készülnek ezek is, ám az árakban hatalmas a szórás. Egy egyszerűbb, fa kivitelű, 11 cserepet rendező állvány ára már megközelíti a 20 000 forintot is.

Persze ezt az összeget lejjebb lehet nyomni, de ezért lejjebb kell adni az igényeket is. Létezik fém kialakítású darab, ami ugyan csak 6 cserepet tárol, de az ára is barátibb. És persze ebben az esetben is igaz, hogy duplán kihasználható, hiszen kültéri használatra is alkalmas a majdnem 14 000 forintos árért cserébe.

Kép: kertibutorweb.hu
Kép: kertibutorweb.hu

+1

A tökéletesebb helykihasználás jegyében a gyártók különböző, speciálisabb kialakítású állványokat is kínálnak. Ilyen a közel 24 000 forintot kóstáló, sarokra kiképzett darab is, mely azonban kétségtelenül mutatós, és mivel fém, így a kertben is gond nélkül ellesz. 

Blogmustra