Miért őrül meg az egész világ az okosórákért?

Olvasási idő kb. 8 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Berlinben kerestük a választ, hogy miért akar most mindenki beszállni az okosóra bizniszbe.

A Samsung a berlini IFA-n mutatta be a legújabb okosóráját, a Samsung Gear S3-at, ami már annyira okos, hogy sokkal többet tud, mint egy butatelefon. Azon már rég túljutottunk, hogy mutatja az időt és az értesítéseket, de az új generációs okosórákkal akár azt is megteheti, hogy otthon hagyja a telefonját, mégsem marad le a történésekről. A Samsung márka és termék marketing igazgatója Rory O'Neill mesélt arról, hogy miért lett az okos hordható eszköz az új őrület. 

A Samsung Gear S3 órájának tervezésekor az egyik alapkoncepció az volt, hogy ne egy futurisztikus kütyü, hanem egy klasszikus megjelenésű óra legyen a használója kezén, a másik pedig az, hogy ez azonban sokkal többet tudjon annál, minthogy megmondja, mennyi az idő, vagy az aktuális dátum. Két új típust mutattak be Berlinben, a Classic azoknak tökéletes választás, akik az időtálló megjelenést és a klasszikus óra dizájnját szeretnék hordani, a Frontier pedig azoknak ajánlott, akik inkább a sportosabb vonalat képviselik. Viszont mindkét típust annyira személyre lehet szabni a végeláthatatlan mennyiségű számlap- és a szíjvariációval, hogy elég nehéz a választás, főleg, hogy a szabvány 22 milliméteres szíj illik rá, így tényleg bármilyenre lecserélheti. 

Mire fel ez a nagy okosóra-őrület? 

Több tanulmány szerint is az okosórákra egyre nagyobb a kereslet. Ezt alátámasztja a sok új belépő felhasználó és a folyamatos növekedés. "Néhány kutatás szerint a hordható okoseszközök eladásának a növekedése 2017-re a 70 százalékot is elérheti, de az már most is látszik, hogy bármilyen más kategória többszörösével nő az okosórák piaca" – mondta O'Neill, vagyis az okosórák tényleg egyre népszerűbbek. Szerinte a felhasználók nagyon szeretik a fitness funkciókat, vagyis élvezik, ha tudják, hogy mennyit sétáltak egy nap, milyen a pulzusszámuk, mennyi kalóriát égettek el. Ami még ennél is hasznosabbnak bizonyul, azok az értesítések. "Az üzleti vagy a magánéletben sok olyan helyzet adódik, amikor egészen egyszerűen nem udvarias dolog kirakni a telefont az asztalra és arra pillantgatni, miközben egy baráti vagy üzleti megbeszélést feleannyira sem zökkenti ki, ha csak rápillant az órájára." Na meg persze a cél az, hogy egyre több dologra tudják használni a vásárlók az okosórákat, hiszen a cégek fejlesztésbe ölt súlyos pénzei csak úgy térülnek meg, ha a cégek be tudják bizonyítani a vásárlóiknak, hogy egy okosóra valóban többet tud annál, mint hogy egyszerre két helyen látja, hogy emailje érkezett. 

Messziről nem is látszik rajta, hogy okos

A Gear S3-nál az Always on Display funkció lényege, hogy míg az okosórák többségénél teátrális karmozdulatok kellenek, hogy felébredjen a kijelző, ennél az óránál a választott számlap mindig látszik, vagyis tényleg klasszikus óra hatását kelti mutatókkal, számlappal és mindennel, ami eddig hiányzott a hagyományos óra kedvelőinek. "Lassan már a lakásból sem mozdulunk ki az okostelefonunk nélkül. Egyszerre nagy kihívás és megtiszteltetés, hogy közelről tanulmányozhatjuk és befolyásolhatjuk, hogyan használják az emberek a telefonjukat, hűtőjüket, tévéjüket és már az órájukat is. És a visszajelzések szerint szeretik és izgalmasnak tartják, hogy az órájukat is fel lehet ruházni pluszfeladatokkal azon túl, hogy az időt mutatja" - mesélt nekünk Berlinben az okosórákról Rory O'Neill.

Természetesen a dizájn itt is legalább olyan fontos, mint a telefonok esetében."Ki kell mondanunk, hogy a Galaxy S5 telefon piacra dobása után be kellett látnunk, hogy a dizájn nagyon fontos. És hogy ne lenne az, ha már nemcsak a telefonoknál, de a hűtő- vagy a mosógépek esetében is komoly döntési tényező a megjelenés, persze, hogy számít az óránál is, ami egyenesen öltözködési kiegészítő. Mindenhova magunkkal visszük, ráadásul egy óra rengeteget elárul a viselőjéről, ezért fontos volt, hogy megtaláljuk a megfelelő dizájnt, miközben a legújabb fejlesztéseinket is belepakoljuk. Az okosórák irányvonala, hogy minél inkább hasonlítsanak egy klasszikus elegáns órára."

Miért kell nekünk az, hogy mindenünk okos legyen? 

Kezdjük a legelején: miért is jó, ha minden okos körülöttünk; és ettől valóban életképtelenebb lesz a következő generáció? Most mindenki amiatt aggódik, hogy a felnövekvő generáció teljesen elbutul attól, hogy már azzal sem kell foglalkoznia, hogy mi van a hűtőben, mert a hűtő tudja helyettük; vagy hogy milyen programot kell használni a mosáshoz, mert a mosógép majd szépen kitalálja magától, úgy húzzák fel egyre többen a szemöldöküket és kapnak viszketőrohamot, ha valamilyen háztartási eszközről kiderül, hogy "okos". De ahogyan a mosógépek is megkönnyítették az életet a kézi mosás után, vagy a fagyasztós hűtő leváltotta a sima hűtőt, úgy az okos háztartási gépek alapvető feladata is az, hogy ön lazíthasson, miközben a gépek dolgoznak. Az Internet of Things világában minden kommunikál egymással: a tévé a hűtővel és a mosógéppel, a telefon pedig az egészet összefogja. Így ön egyetlen készülékkel irányítja a mosógépet vagy rendeli meg online azt a bevásárlólistát, amit a hűtőjével közösen írtak össze.

"Az IoT már itt van és kézzel fogható. Amint az fogyasztók megtapasztalják, hogy milyen nagy hatással van az életükre, máris érdekli őket. De ami igazából érdekli őket, az nem az, hogy hogyan működik ez az egész egészen pontosan, hanem hogy hogyan könnyíti meg az életüket. Hogy milyen és miért jó az, hogy a boltban állva be tudnak nézni a hűtőjükbe, vagy mikor a munkahelyükön ülve el tudják indítani  mosást  a telefonjukról, hogy pontosan akkor járjon le a mosógép, mire ők hazaérnek, hogy ki tudják szedni a frissen mosott ruhákat a mosógépből" - foglalta össze O'Neill, aki azt is elárulta, hogy a mobiltelefonoknak nem csak abban van fontos szerepük, hogy egyfajta irányítóközpontként funkcionáljanak a háztartási berendezéseink irányítására, hanem például a tévék grafikai megjelenésében és kezelőfelületében is próbál a cég nagyon hasonlót alkotni, mint amit a telefonjánál megszokott. Mikor például a híreket olvasgatja, vagy a mosógép érintőképernyője, vagy a hűtő kijelzője is hasonló logika mentén legyen kezelhető, mint a telefon menüje, hogy minél egyszerűbb legyen használni. "A berendezéseknek minket kell szolgálni, nem pedig nekünk kell időt szakítani arra, hogy hamarabb érjünk haza azért, hogy ki tudjunk mosni, vagy nem tud időben elmenni bevásárolni, mert előtte meg kell nézni mi is van a hűtőben. Az IoT lényege, hogy minél több tárgy kommunikáljon egymással, hogy például nyugodtan ülhessek a tévé előtt, míg a mosógép a lakás egy távoli pontján mos, majd a tévéképernyőre kapjak egy értesítést, amikor végzett. Vagy hogy a telefonon készült nyaralós képeket egyszerűen át tudjam lőni a lakás legjobb képét adó kijelzőjére, ami nyilvánvalóan a televízió." Nem állítjuk, hogy ezek nélkül képtelenség élni, de tény, hogy kényelmesebb a fotelből intézni a heti bevásárlást mint a boltban. Főleg, ha most már még a hűtőig se kell elmenni, hogy megnézze mi van benne. 

Az óra mint kommunikációs eszköz

Mióta először láttam David Hasselhoffot beszélgetni az óráján keresztül az autójával, azt gondoltam, hogy aki ilyet tud csinálni, az tényleg az élet császára. Ehhez képest most ott tartunk, hogy mindez tényleg egy karnyújtásnyira van, és bár sajnos 4-6-os villamost még nem lehet hívni okosórával, a lehetőség azonban nem is áll olyan messze a valóságtól. "Minden bemutató után tanulunk valami újat, miközben szeretjük azt látni, hogy a fogyasztók örülnek az újításoknak. Erre a legjobb példa, az S2 órában megismert elforgatható előlapkeret, amit annyira megszerettek a vásárlók, hogy nem is volt kérdés, hogy meghagyjuk az új modellben is. Teljesen érthetőek voltak az első generációs okosóráknál azok a kritikák, miszerint nagyon klassz, hogy ujjal lehet léptetni a kijelzőt, de ha rajta van az ujjam, nem látom a számlapot és hogy éppen mit ír ki. A tekerővel pedig sokkal gyorsabban megtalálom azt a funkciót, amit keresek." 

Galéria ikon

7

Íme a Classic változat. Pontosan úgy néz ki mint egy rendes óra, de ez csak a látszat. Beállíthatja úgy, hogy mindig lássa a számlapját.
Galéria: Az új Samsung Gear S3 óra
Fotó: Dívány

Ráadásul, az LTE-képes okosóra arra is alkalmas, hogy otthon hagyja a telefonját. Ha nagyon fontos hívása érkezik, vagy ön szeretne felhívni valakit, akkor megteheti, persze az okosóra elsődleges funkciója nem ez. Inkább az, hogy megadja azt a lehetőséget, hogy vacsorára vagy családi programra ne kelljen vinnie magával a telefont, mégse maradjon elérhetetlen. Vagy éppen, hogy olyankor is otthon hagyhatja a készülékét, ha edzeni vagy sportolni megy, hiszen egy bluetooth füles segítségével még akár a kedvenc zenéit is tudja hallgatni edzés közben. De akár arra is lehetősége lesz hamarosan, hogy ne kelljen pénztárcát vinnie a boltba, mert elég lesz csak az óráját odaérinteni a kártyaleolvasóhoz. 

Egyre bővül az okosórák piaca, nehéz megtalálni az igazit

Nem csak a Samsung, de egyre több másik cég is kezd nyitni a hordható okoseszközök világa felé. Az Asus most mutatta be az első okosóráját ZenWatch3 néven, az Acer is beszállt a hordható eszközök piacára, a Huawei-nek és az Alcatelnek is van okosórája, sőt Berlinben már az olyan klasszikus óragyártók is okosórával  vonultak ki, mint a Fossil. De az aranyozott szíjjak kedvelői megnyugodhatnak, Michael Kors okosórát is lehet venni néhány héten belül, és persze a pletykák szerint az Apple is bemutatja a legújabb változatát. A Garmin és a Fitbit is kínál olyan órákat, amik már messze többet tudnak mint egy aktivitásmérő, sőt itt a Whitings SteelHR darabja is, ami pedig egy analóg óra, de kapott egy kis digitális kijelzőt is, amin a pulzusát, a megtett lépéseket és elégetett kalóriát is meg tudja nézni – na meg néhány értesítést, ha például hívása vagy emailje érkezik. És hogy ebben a versenyben hogyan lehet jól választani, és mit tesznek a cégek azért, hogy ők legyenek a befutók? Rory O'Neill a kérdésre magabiztosan azt válaszolta, hogy egészen egyszerűen tudják, hogy a kutatásfejlesztésre fordított napi 40 millió dollár megéri, mert nemcsak az órák, de bármelyik termékük megállja a helyét a piacon. "Az európai részleg feladata, hogy bemutassuk, mi is a Samsung. De nem unásig ismételt tévéreklámokkal akarjuk a fogyasztókba sulykolni, hogy milyen a termék, hanem hagyjuk, hogy az emberek maguk fedezzék fel, hogy ez egy olyan márka, ami minőséget enged ki a kezéből".

Galéria ikon

19

De ez is egy okos karkötő.
Galéria: Okos órák és ékszerek
Fotó: Dívány

Még mindig nem akar okosórát? 

Ha már az egyik legnagyobb okosóra márka vezetőjével beszéltünk, megkértük, hogy mondja el miért tartja a tech világ az okosórákat a következő nagy dobásnak és ő melyik funkcióit használja ki. "Szerencsére egyre többen figyelnek oda az egészségükre és sportolnak, aktív életmódot követnek. Az okosóra jó választás lehet azoknak, akik inkább egy komolyabb, elegánsabb órát szeretnének, ami mellesleg tudja mindazokat a funkciókat is, mint egy aktivitásmérő, de ezen felül még a mindennapi élet azon részén is tud könnyíteni, ami nem a testmozgással kapcsolatos. Személy szerint én nagyon szeretem látni az értesítéseket az órámon és így nem kell elővenni a telefont. Eddig ha éreztem, hogy jött valamilyen értesítésem, azonnal nyúltam a telefonért, megnéztem ki az és miről van szó. Most ha nem fontos, elő sem veszem a beszélgetés közben. Az ismerőseim tudnának mesélni arról, hogy mennyire gördülékenyebb velem egy-egy találkozó, mióta nem nyomogatom állandóan a telefonom feleslegesen" - mesélt személyes tapasztalatairól O'Neill. Egyébként nemcsak beszélgetéskor, de például tömegközlekedésen vagy éppen vezetés közben is sokkal biztonságosabb, ha nem kell állandóan elővenni a telefonját, mégsem marad le, ha esetleg valamilyen fontos értesítése jön, arról nem is beszélve, hogy navigáció során is sokkal egyszerűbb vezetés közben az órájára pillantani, mint a telefonra. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.