Kárpitozási 1X1

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A bútorok felújítása nem egy egyszerű művelet, de azért nem is lehetetlen - de időt és energiát mindenképpen bőven számoljon rá!

Érdemes rögtön az elején leszögezni: aki nem szereti a pepecs munkákat, vagy zavarja, ha sok ideje rámegy egy adott munkafolyamatra, illetve nem érez magában kellő elhivatottságot, az a kárpitozást hagyja szakemberre. Sajnos tény, hogy így nem lesz olcsó móka a székek, kanapék áthúzása, de legalább nem lesz lila a feje a dühtől, amíg az anyagokkal vacakol.

Aki viszont szereti, ha önmaga hozhat rendbe, újíthat fel dolgokat, az imádni fogja ezt is. A kárpitozás nem éppen egy egyszerű folyamat – jó, nem is olyan bonyolult –, így mindenképpen a kisebb darabokkal álljon neki, azokkal, amiken látszik, hogy könnyebb dolga lesz velük – a zsámolyokkal, egyszerű székekkel.

Minden alaposan figyeljen meg

Ha már az embernek nincsen kárpitos végzettsége, akkor a legokosabb, amit tehet, hogy alaposan megnézi annak a kárpitosnak a munkáját, aki előtte az adott bútordarabbal dolgozott. Vagyis az anyag hajtásait, a szögeléseket, a kialakítást, hiszen ezt sablon gyanánt tudja majd használni.

Fontos, hogy az elhasználódott, kopott anyagot se hajítsa ki azzal a lendülettel, ahogy letépi a székről. Sőt, le se tépje, hanem ha lehet, akkor óvatosan távolítsa el. Merthogy nagyon jó sablon lesz az új anyag kiszabásához, és így elkerülheti, hogy túl sok legyen, vagy ami rosszabb, túl kevés az új kárpit.

Fotó: Boston Globe

Nem eszik olyan forrón

ha szerencséje van, akkor egy olyan székkel, zsámollyal van dolga, aminél használtak leszorító anyagot. Ez egy jellegtelen, de erős anyag, ami arra való, hogy az újrakárpitozásnál a helyén tartsa az ülőfelület szivacsát. Ha nincs ilyen mázlija, akkor önnek érdemes készítenie egyet, hiszen ha újra szeretné átformálni az adott bútort, akkor ennek segítségével könnyebb dolga lesz.

Amikor lekerül a régi anyag, akkor sokszor azzal szembesül az ember, hogy az eredeti szivacstöltés porlik, kifolyik a kezei közül, vagyis cserélheti ki azt is. De aztán belegondol, hogy mégis milyen szivacsot használjon, hogy az ülés is kényelmes legyen, és a gatyáját se hagyja ott, és ilyenkor jön a kérdezősködés, a net bújása, sokszor a feladás és a szakember rosszalló pillantásával kísért: „ a kutya szedte le...” kezdetű mondatok mormolása. Pedig a szivacs pótlása sem nehéz, és a minőséget is majdnem ugyanolyanra lőheti be, ha arra figyel, hogy az új anyag színe ugyanolyan legyen, mint a régié. A szín ugyanis mutatja az anyag tömörségét is, így nem lőhet mellé.

Fotó: Boston Globe / Europress / Getty

Jöhetnek a nehezebb részek

Ha kicserélte a szivacsot, leszabta az új anyagot, és arról is megbizonyosodott, hogy a bútor szerkezetileg ép, akkor jöhet a szövet felrakása. Első körben a rögzítő anyagot helyezze fel a felületre. Érdemes a négy sarkában legalább 3-szoros anyagvastagságra hajtva megszegelni az anyagot, és azután szépen, egyenletes távolságokban az oldalait is rögzíteni, figyelve, hogy az anyag feszüljön. Ha ez megvan, és van esetleg még olyan bútor, amit áthúz, ott is végezze el a rögzítő anyag feltételét, így gyakorolhat egy kicsit az éles bevetés előtt, hiszen ha itt hibázik, könnyebben javíthatja, elvégre nem fog látszani ez a szövet – a gyűrődéseket azonban az új anyag sem fedi el, így azokat mindenképpen dolgozza el!

A friss kárpitot is hasonlóan helyezze fel mint a rögzítőt, hozzávéve a folyamat legelején megfigyelt rögzítési technikát, hiszen az lesz az ideális (kivéve, ha valami egyedibbet, mást képzelt el). Ne siessen, minden szög helyét pontosan nézze meg, és az anyagot is inkább kétszer feszítse, mielőtt egyszer kalapál. Így kisebb a hiba lehetősége. Persze akkor sem dől össze a ház, ha valami nem sikerül, csak ki kell szedni a szöget és újra nekiállni a lépésnek.

Fotó: The Sydney Morning Herald / Europress / Getty

Árak

az ülőfelületek szivacsozása nem jelent nagy kiadást, hiszen az pár ezer forintból megoldható – még olcsóbb, ha van otthon elfekvőben szivacs, hiszen azt is fel lehet használni. Az anyag már egy kicsit más kérdés. Az ízlésének megfelelő darab felkutatása sem egyszerű, de a szívéhez kaphat az ára miatt is. Ilyenkor szólal meg a kisördög, hogy válasszon az olcsóbb kategória anyagaiból, de ne csábuljon el. Mindenképpen bútorkárpitot válasszon, még ha drágább is, mivel ez jó ellenáll annak a dörzsölésnek, amit a használat jelent. Az olcsóbb, de nem bútoranyagok sajnos gyorsan el is kopnak, és az egész folyamatot kezdheti előröl.

A kárpit minősége, és persze a mérete is befolyásolja az árat, de arra számítson, hogy 3 és 6 ezer forint között találhat belőlük négyzetméterenként. Persze ennél lényegesen drágábban is előfordulnak anyagok, tehát ez az ár tényleg csak durva közelítés

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.