Ilyen házak épültek 1945 előtt Budapesten

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Jól láthatóan nagy volt a lendület a 20.század első felében a fővárosban. Mutatjuk a levéltár és az OTKA új projektjét.

Nem csak építészet rajongóknak tartogat meglepetéseket az az új építészettörténeti projekt, ami javarészt az 1945-ig épült budapesti lakások és házak építészetét mutatja be. Az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) és a Budapest Főváros Levéltár által támogatott oldalon a legkülönfélébb kérdésekre igyekezni válaszokat adni a szerkesztők.

Épült a Rózsadomb.
Fotó: Budapest Főváros Levéltára

Megtudhatjuk például, hogy mit gondoltak a budapesti lakásviszonyokról többek között az építészek, a közgazdászok, a szociál- és várospolitikusok, és hogy hogyan viszonyultak lakásaikhoz maguk a lakók. A habitation.archivportal.hu oldalra kattintva kiderül, hogy milyen lakhatási alternatívák álltak előttük, és hogy milyen motívumok befolyásolták végül a döntéseket.

A Molnár Farkas által tervezett Lotz Károly utcai társasvilla.
Fotó: Budapest Főváros Levéltára

“Milyen előfeltevéseken alapult, milyen értékrendet követett a jogi szabályozás, a szociálpolitikai döntéshozatal és az építészeti megoldások, illetve hogyan reagált erre a hétköznapi tapasztalatokat közvetítve a sajtó és a szépirodalom? Hogyan ütköztek össze és formálódtak ezek az elgondolások a lakásügy szereplőinek érdekharcaiban és kik voltak egyáltalán ezek a szereplők? A mai budapesti lakásviszonyoknak, a ma is mindennapi használatban lévő épített környezetnek a megértéséhez is fontos e formák kialakulásának, a kialakulásuk mögötti társadalomképeknek, gondolkodásmódoknak, érdekkonfliktusoknak a megismerése.” – mutatkozik be az oldal, ami e kérdések megválaszolásában szeretné segíteni az ide látogatókat.

A II. János Pál pápa téri OTI ház 1934-ből.
Fotó: Budapest Főváros Levéltára

“Kutatásaink során összeállítottuk az egyes városrészekben 1880-1945 között épült épületek listáját, majd ezt alapul véve került sor az adatbázisban tervdokumentációval – és amennyiben rendelkezésre áll, az épületről egykorúan megjelent ismertetéssel, értékeléssel, fotóval – is szerepeltetendő házak kiválogatására egyrészt valós és virtuális (Google Maps és Google Earth segítségével) helyszínbejárás, valamint az egykorú és az építészettörténeti szakirodalom, a publikált építészeti topográfiák és a levéltári források alapján.” – olvasható az oldalon, melyen olyan izgalmas témákra bukkantunk, mint az 1944-es kislakásépítési ankét, a 30-as évek új lakástípusa: a hallos lakás vagy a ‘Hogyan építsünk? Elnevezésű propagandamozgalom.

XIII. kerületi Dunapark ház.
Fotó: Budapest Főváros Levéltára

A tervrajzok és tanulmányok mellett olyan, mára legendássá vált épületek történetét is megismerhetjük, mint a Keleti Károly utca 9. – Bimbó út 2. sarkán található 1929-es Mailáth Bérházak, az 1933-ban épült Lotz Károly utca 4/b szám alatt álló társasvilla, a Fried Miksa tervei által 1940-1942 között megépült bérház a Lövőház utca 19-31.-ben, a Hajós Alfréd által tervezett hatodik kerületi sarokház, vagy a mai II. János Pál pápa téren található OTI-ház, ami 1945-ig az egyetlen megvalósult példa volt a sávos beépítésre.Ide kattintva kerületekre lebontva barangolhat az építészeti projektek és információk világában.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.