Tíz egyszerű trükk, ami segít a spórolásban

Olvasási idő kb. 4 perc

Tényleg simán betarthatóak a tippek, és még akár évi 1,5 millió forintot is spórolhat velük.

Rengetegszer írtunk már arról, hogy hogyan csökkentheti kiadásait, de újabb tippeket találtunk a DesignTaxin, amiket megosztunk meg önökkel. Az eredeti cikkben az angol lakosság fontban számított költéseit vették alapul, ezeket persze átszámoltuk forintra, de időnként azért a jövedelmi különbségeket is érdemes figyelembe venni. A tippek ettől függetlenül jók, a lista egyszerű és tényleg könnyen betartható, íme:

1. Ne dobjon ki ételt!

Még azokat se, amiknek esetleg már hetek óta lejárt a szavatossága, csak megbújt a hűtő hátuljában,érdemes tenni velük egy próbát! Azokat pedig, amelyeknek még nem járt le a szavatosságuk, de tudja, hogy addig képtelen lesz elfogyasztani őket, inkább dobja be a mélyhűtőbe a szemetes helyett. A cikk szerint az angol háztartásokban nagyjából 190 ezer forintra tehető a kárba ment ételek összege éves szinten, és ha gyerek is van a családban, akár 280 ezer forintra is felkúszhat ez a keret. 

2. Készpénzben költsön!

Ha bankkártyával fizet, könnyen eshet abba a hibába, hogy túlköltekezik. Ennél már csak az rosszabb, ha hitelkártyája van, és még egy jó adag adósságot is felhalmoz a hónap végére. A számláján inkább gyűjtögesse a pénzt, és csak abban az esetben vásároljon vele, ha már vagy kifogyott a készpénzes keretből, amit arra a hónapra szánt, vagy sürgős eset merül fel. Kutatások kimutatták, hogy ha a virtuális pénznél kézzelfoghatóbb készpénzzel vásárol, akkor 12-18 százalékkal kevesebbet költ, mintha ugyanezt bankkártyával tenné. 

Fotó: Shutterstock

3. Gyűjtse össze az apróit!

Mivel a 2. pont értelmében ön már készpénzt használ, hónap elején, amikor ugye még rengeteg a pénze, mindig félre tudja tenni a tárcájában felhalmozódott aprót. Egyszerűen pakolja ki egy befőttes üvegbe, ha már túl nehéz a pénztárcája tőle, és aztán próbáljon meg nem nyúlni ehhez a megtakarításhoz. Ha csak heti ezer forint gyűlik össze, az éves szinten legalább 52 ezer forint, ha havi 47 ezerből már meg lehet élni, ebből akkor már dőzsölni fog. Vagy legalább jól tud jönni karácsonykor, vagy a sulis nyári tábor befizetésére. 

4. Áramtalanítson az épp nem használt elektronikai kütyüket!

Ha nem használja a televíziót, számítógépet, vagy egyéb elektronikai berendezést a lakásban, áramtalanítsa. Remek találmány erre az olyan elosztó, aminek „ki-be” kapcsolója van, ilyenkor több dolgot is egy kattintással áramtalaníthat. Ezzel is ezreket spótolhat a villanyszámlán. 

5. Gondolja újra, hogy mire költ

Egy új tanulmány szerint 75 százalékunk kényezteti magát hetente kétszer. Persze, itt nem kell nagy dolgokra kell gondolni, csak (jövedelmi szinttől függően) egy-egy finom éttermi vacsorára, kajarendelésre főzés helyett, egy drágább borra, valami apróságra a fast fashion butikok kínálatából, vagy csak egy kis édességre. A cikk szerint az angolok akár évi 700 ezret spórolhatnának, ha nem csábulnak el ennyiszer, és ez akár nálunk is lehet reális, számolja csak át a fenti felsorolás tetszőleges elemeit heti kettővel beszorozva egy évre. Szóval gondoljon erre, amikor megint pizzát rendelne vacsorára, vagy megvenné az 562. kardigánját. Persze, azért ne essen túlzásba sem, néha igenis nagyon jót tesz az embernek ha kicsit költ magára.

6. Tegye le az autót!

Ha az iroda, ahol dolgozik, nincsen messze, hagyja inkább otthon a kocsit és sétáljon vagy biciklizzen. Ezzel nemcsak a parkolási díjat és az üzemanyagot spórolja meg, de az egészségéért is tesz.  Ja, és ezzel évi 160 ezer forintot is megtakaríthat!

7. Vegye lejjebb a fűtést!

Természetesen már akkor óriási mázlija van, ha nem központi fűtéses házban van a lakása, így akár több tízezer forintot is spórolhat évente, ha akár csak egy-két fokkal is az addig megszokottnál lejjebb veszi a fűtés hőmérsékletét. Ráadásul hűvösben jobban is alszik az ember. 

8. Spóroljon a konyhában!

Ezt már többször is hosszasan ecseteltük, miképpen spórolhat a konyhában, de nem lehet erre elégszer felhívni a figyelmet. Ezekkel a praktikákkal éves szinten ismét csak több tízezer forinttal lehet több a pénztárcájában.

9. Mondjon le a reggeli kávévásárlásról

Vagy akár lemondhat a kávézásról is, de azért erre valószínűleg kevesen képesek. A lényeg, hogy persze, nagyon trendi az útközben vásárolt kávéjával a kezében sétálni be a munkahelyére, de drága (és amúgy hizlaló is) is. Igya meg otthon a reggeli üzemanyagát, vagy bírja ki a munkahelyéig, sok helyen ráadásul ezt a cég állja, így ezen is spórolhat egy keveset. 

10. Búcsúzzon el a nagy márkáktól!

Egyértelmű, hogy a legtöbben nem tudnak különbséget tenni a saját márkás és a nagy márkák termékei között, ráadásul legtöbbször egyébként nincs is különbség az összetevők közt, sőt akár ugyanaz az ismert nagy márka a gyártójuk is. Így akkor már miért fizetne a közismert logóért extra pénzeket, ha helyettük sokkal jobban megtömheti a kosarát a saját márkásokból. Ezeken az akciókon az angolok másfél-milliónyi fontnak megfelelő összeget spórolnak évente, ha ennyit nem is, de biztosan jelentős összeget takaríthat meg év végére ön is, ha nem esik áldozatul a marketingnek.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.