Dobozos virsli és rizses zöldségkeverék lett az Év Terméke

Olvasási idő kb. 1 perc

És a dm termékeit is nagyon szeretik a magyarok. De díjaztak még pécsi sört és vitaminokat is. Íme a lista.

2016. március 22-én ünnepélyes gálát tartottak, ahol bemutatták a 2016-os Év Terméke Díj győzteseit. Kiderült, a magyarok eléggé szeretik a szemcseppet, a vízmelegítőt, de a vajat és a sütőmargarint is.

Mint minden évben, most is olyan termékeket, illetve termékcsaládokat lehetett nevezni, amik az elmúlt 18 hónapban kerültek a magyar boltok polcaira. Ezután egy szakmai zsűri tartott előválogatást, majd a kategóriák felállítása után országos reprezentatív közvélemény-kutatást végeztek, hogy megtudják, melyeket kedvelik leginkább a lakosok. És mivel jár a díj? A nyertesek egy évig használhatják Az Év Terméke Díj logót a termék csomagolásán, a reklámokban és a médiamegjelenéseken. 

Néhány termék a győztesek közül.
Fotó: http://productoftheyear.hu/

íme a győztesek listája, annyit azért elárulunk, hogy a drogerie markt tarolt, ugyanis a természetes, illetve a bio vonala, valamint a saját márkája is nyert. Alább a lista, amiből elég beszédes kép derül ki a magyarok fogyasztási szokásairól.

  • Alleopti Komfort szemcsepp
  • alverde Bach-virág termékcsalád
  • alverde Zell Aktiv
  • Ariston AN LUX ECO 10 elektromos vízmelegítő
  • Balea Luxury kényeztető termékcsalád
  • Batz customized insoles talpbetét
  • dmBio termékcsalád
  • Fevita Gyorsfasztott Rizses zöldségkeverék
  • Flora Gold Vajas íz
  • Füstli Snacki & GO!
  • JimJams Beauty termékcsalád
  • Labneh joghurtsajt
  • Lazurán 3in1 Favédő Lazúrok
  • Lidl Fitt&Well termékcsalád
  • MagneB6 Álom
  • Magnosolv granulátum
  • Normaflore Extra
  • Pécsi Radler
  • Rubophen ColdDuo
  • Sadia termékcsalád
  • Solanie Argán növényi őssejtes sorozat
  • Vénusz Vaníliaízű Sütőmargarin
  • Watt Eper-Guava energiaital
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.