Már egy éve, hogy vasárnaponként nem vásárolhat

Olvasási idő kb. 3 perc

Megkérdeztük a nagyobb üzletláncokat, mik a tapasztalataik a zárva tartásról.

2015. március 15-től él a vasárnapi zárva tartás. Az indoklás szerint "a családok és a kereskedelmi szektorban dolgozók védelmére" hozott törvény szerint a nagyobb alapterületű boltok nem tarthatnak nyitva vasárnaponként néhány szabály kivételével. Például együtt lehet a család és munkával tölthetik a közös órákat, ha övék a bolt, és a piacokon és pályaudvarokon is nyitva lehetnek üzletek. A jogszabály bevezetése óta  eltelt egy év, a közvélemény változatlanul utálja, mi viszont most arra voltunk kíváncsiak, hogy a nagyobb áruházak mennyire és hogyan tudtak alkalmazkodni a kialakult helyzethez és a szombati tolongáshoz. Elöljáróban annyit mondunk, hogy elegánsabban, mint a napi politika

Az Aldi bővítésbe kezdett

Amellett, hogy a nemrég bejelentették, hogy a Vásárcsarnokban található üzletük ezentúl nyitva lesz vasárnaponként, az Aldi bővíteni kezdett és látványpékséget is kialakítottak. "Mintegy 200 új termékkel bővítettük kínálatunkat, a tavalyi évben országosan mind a 107 üzletben mintegy 3,5 milliárd forintos beruházással kialakítottuk az Azon melegében látványpékségeket, illetve a megváltozott táplálkozási igényű vásárlók számára jelentős segítséget kínáló termékeink körét is folyamatosan bővítjük" - tudtuk meg az Aldi sajtóosztályától. A megnövekedett szombati forgalomra akciókkal készülnek és növelték az alkalmazottak számát is. 

Az Auchan elemez és programokkal készül

Az Auchantól megtudtuk, hogy hónapról hónapra alkalmazkodtak a változó vásárlói szokásokhoz az elmúlt évben és folyamatosan elemezték, hogy adott napokon mely napszakra tevődtek át a vásárlások. Ezzel sikerült optimalizálni a munkavállalók beosztását, illetve az optimális gyártási mennyiséget a pékségben, cukrászatban és a hentesáruk területén. Az adventi időszakon kívül eső szabad vasárnapokat is hasonló elemzések segítségével döntik el. Felmérték az áruházak vonzáskörzetében élők igényeit, és tervezés során azt is figyelembe vették, hogy mikor vannak olyan ünnepek és események, amikre szintén az áruházban szeretnének az emberek rákészülni. Például március 20-án öt Auchan is kinyit, hogy a húsvéti bevásárlást könnyebb legyen elintézni. A vasárnap nyitva tartó üzletek pedig különleges akciókkal és programokkal várják a vásárlókat. 

Fotó: Bloomberg / Europress / Getty

Több Spar is nyitva van minden vasárnap

A vasárnapi vásárlások elsősorban péntekre és szombatra, valamint hétfőre tevődtek át a Spar hálózatában. Az Auchanhoz hasonlóan ők is megvizsgálták, hogy a szabad vasárnapokat hogyan használják fel, amihez a boltok marketing támogatást is kapnak, ráadásul a 400 áruházukból több is nyitva tarthat vasárnaponként és

A Tesco szerint tudatosabbak lettek a vásárlók

A Tesco sajtóosztályától megtudtuk, hogy a vásárlók jóval tudatosabbak lettek. A vásárlási frekvencia csökkent, de adott vásárlás alkalmával jóval több az egy főre eső költés, mint azelőtt, így készülve a hétvégére. Náluk is a zárva tartás előtti és utáni napok erősödtek a leginkább. "A nagyobb átlagköltést az is segítette, hogy a kiskereskedelmi forgalom szignifikánsan nőtt az egész év folyamán, csakúgy mint a fogyasztói bizalmi index és a GDP, tehát a vásárlók alapvetően optimistábbak a jelenükkel és jövőjükkel kapcsolatban, ami a fogyasztásban is meglátszik" - mondta a Díványnak a Tesco sajtó osztálya.

Szerettük volna a Lidlt is megkérdezni, de sajtóosztályuk a cikk megjelenéséig bezárólag többszöri megkeresésünkre sem reagált.

Fotó: Kollányi Péter / MTI
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.