Kezdődik a tavasz, irány a kert!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mielőtt nekiáll a növények vásárolgatásának, a kertnek szüksége lesz a karbantartásra, metszésre, és a trágyázásra is.

A tavasz a kertben azt jelenti, hogy az ember végre előszedheti a szerszámait, megkezdheti a növények ültetését, és egy sor másik műveletet is elindíthat végre. Ez bizony nagy munka, de megéri, hiszen cserébe üde és dús kertet kaphat!

Fotó: Zing Images / Europress / Getty

Tisztítás

A tavaszi nagytakarítást nem csak a lakásban, hanem a kertben is érdemes elvégezni. Ilyenkor a törmelékeket, gallyakat, maradék leveleket és más, elpusztult növényi részeket lehet összeszedni egy gereblyével. Ha a füvet sem kíméli, akkor ilyenkor az elhalt szálakat ki tudja szedni a gereblyével, és bár egy rövid ideig kissé feldúlt látványt ad majd a fű, végeredményként bedúsul és sokkal élénkebb, egészségesebb lesz.

A takarítás a szerszámokat is érinti. Ha a tél elején nem lustálkodta el a letakarításukat, akkor most tisztán kerülnek elő. Ha nem, akkor egy alapos lemosás után szárítsa meg őket, és – akár tiszták voltak, akár nem – a mozgó alkatrészeket olajozza, zsírozza meg, hogy a használatuk még könnyebb, zökkenőmentesebb lehessen.

Fotó: Leonardo Patrizi / Europress / Getty

Tápanyagok a földben

A komposztálás hasznosságához nem is férhet kétség, egyrészt a jó minőségű föld, másrészt a hulladékmennyiség csökkentése miatt. A tavasz érkezése a talaj javítását is megköveteli, hiszen a tápanyag dús közeg elősegíti a növények gyors, és látványos fejlődését, valamit erősödésüket.

A nagyobb területeket, mint az ágyások, melyekben egynyáriakat nevel, érdemes ásóval, kapával fellazítani, átforgatni, és ekkor hozzákeverni a földhöz a komposztot. Ha a múlt év folyamán nem készítettünk saját komposztot, akkor vásárolhatunk is ilyen tápanyagban gazdag keveréket, de a virágföld, illetve a trágya is jó megoldás lehet.

„A különféle szerves és szervetlen trágyákból különböző mennyiséget kell kijuttatni egységnyi területre. A megrostált, házi komposztot egy-két cm vastagon érdemes kijuttatni a területre. Ezt a szervestrágyát csak a föld felső rétegébe kapáljuk be, vagy az évelőágyakat szórjuk meg vele a tavaszi rendbetételük után. A trágyákból csak érettet válasszunk, általánosságban egy vödörnyit (10 liter) juttathatunk ki belőle m2-enként. Az egyéb más különlegesebb szervestrágyák és a műtrágyák csomagolásán keressük meg a kijuttatandó szükséges mennyiséget. Alapvetően elmondható, hogy ha a javasolt mennyiségekhez képest többet juttatunk ki, azzal ártunk: a növények gyökerei megéghetnek ekkor.” – mondja Kálmán Kata kertészmérnök, a Kertelünk kft cégvezetője.

Fotó: PeopleImages.com / Europress / Getty

Frissítse a fákat

Tavasszal a metszésről se feledkezzen meg. A tél folyamán sérült, elhalt részeket, illetve a zabolátlanul növekvő ágakat is érdemes lemetszeni, valamint a növény növekedését elősegítendő a frissítést is érdemes levégezni.

„A gyümölcsfák és dísznövények metszéséről sok könyv született, így csak néhányat emelnék ki. Az alapszabályok közé tartozik, hogy a keresztben növő, beteg és sérült ágakat tőből célszerű lemetszeni. Általánosságban igaz az is, hogy a sűrű ágrendszert ritkítani szoktuk a kellő benapozottság miatt. A kúszó termetű gyümölcstermő növényeinket (szőlő és kivi) úgynevezett csapokra metsszük vissza, hogy alacsonyan tartsuk a növényeket és az éves hajtásokon termő növények hozamát is így állíthatjuk be. Általánosságban a díszfákat csak akkor metsszük, ha beteg részeket távolítunk el róluk, illetve az idős növényeket ifjítjuk meg alapos visszavágásokkal. A díszcserjéket fajtól függően néhány évente ifjító metszésben részesítjük, hogy a díszítőértéküket növeljük.

A beteg részeket természetesen el kell távolítani éles eszközzel addig, míg egészséges növényrészhez jutunk. ez egyes betegségeknél, mint pl. a meggy moníliás betegsége igen drasztikus visszavágást is jelenthet. A beteg nyesedéket el kell égetni, ami az új jogszabályok szerint szabadföldön (kertben) nem lehetséges, viszont kályhában vagy kandallóban megsemmisíthetők. Komposztálni ezeket a részeket nem szabad, mert a kórokozók szaporítóanyagai átvészelhetik a lebomlási folyamatokat. A településeken megvásárolható zöldhulladék gyűjtésére alkalmas zsákokba elvileg ez a hulladék a komposztálhatóság kérdésessége miatt nem rakható” – fűzi hozzá Kálmán Kata

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.