7 tipp, hogy milyen fal legyen a tűzhely körül

Olvasási idő kb. 3 perc

A fröccsenő zsír semmit nem kímél, de a jól takaríthatóság nem az egyetlen szempont. A csempén túl is léteznek konyhafal-burkolatok!

A konyha egy olyan helyiség, ahol a család viszonylag sok időt tölt, így nagyon nem mindegy, mennyire lehet testre szabni. Különösen érvényes ez a tűzhely körüli falfelületekre, így most a freshome.com segítségével ahhoz adunk tippeket, hogy milyen anyagokkal lehet és érdemes burkolni ezt a területet.

Kerámia

Ezt nem is nagyon kell magyarázni, hiszen valószínűleg a legtöbb háztartásban a csempe az evidens megoldás: könnyen tisztítható, tartós, és rengeteg színben-árnyalatban lehet kapni. Hátulütője talán csak annyi, hogy felrakása körülményes és sok kosszal jár, ráadásul hosszadalmas is. Bár az is tény, hogy ezt csak egyszer kell megtenni.

Fotó: Shutterstock

Rozsdamentes acél

Ez már egy érdekesebb megoldás. Az ipari konyhákban nem ritka, hogy szinte mindent ezzel az anyaggal burkolnak, hiszen nagyon egyszerűen takarítható, fertőtleníthető, és a tisztaság és profizmus érzetét sugallja. Ugyanakkor sokak számára épp az ipari megjelenése a hátránya is. Szinte minden konyhában lehet találni rozsdamentes acél tárgyakat, de azért az lényegesen ritkább, hogy a falat is ezzel az anyaggal burkolnák. Hogy a rideg megjelenést ellensúlyozza, használjon sok természetes anyagot körülötte: még a tűzhely és a mosogató esetében is inkább a fehér, vagy más szín mellett döntsön a rozsdamentes acél helyett.

Fotó: Shutterstock

Minták

Sokan kedvelik azt a megoldást, amikor a tűzhely mögötti fal valamilyen képes díszítőelemet kap. Ezt rendszerint kérésre gyártva, vagy az amúgy is használt csempe mintás elemeiből szokták megoldani. Ez egy elég határozott fókuszpontot hoz létre a konyhában, ami nagyon mutatós lehet, de hogy hogy a végeredmény valóban mutatós, ne pedig kaotikus legyen, a többi esetleges fókuszpontot szűrje ki. Lehetőleg kerülje a mintákat a konyha más részein, és hagyatkozzon a semlegesebb színekre is: egy erős, például piros konyha ugyanis elnyomná a mintát, és zavaró lenne a szem számára a túl sok csodálnivaló.

Ha a célja a rusztikus megjelenés, akkor nem is lehet kérdéses, hogy a tűzhely mögé követ kell tennie. Előre szólunk: gyönyörű lesz, de a tisztítása nem olyan egyszerű, és a kivitelezése sem éppen olcsó vagy könnyű. Ha mégis emellett dönt, a kellemesen lecsiszolódott folyami kavicsok vagy a határozottan érdes felületű terméskövek mellé a hatás fokozására szintén rusztikus anyagokat érdemes társítania. A nyers, lakozott fa és a fekete kovácsoltvas is tökéletes választások lehetnek, de jól megférnek az ilyen konyhában a rozsdamentes és kerámia részletek is.

Tégla

Az igazán hangulatos, bensőséges és otthonos konyha a téglával válik tökéletessé. Mind a kicsit modernebb, mind pedig a rusztikusabb megoldások kedvelői használhatják, csak azt kell variálniuk, hogy milyen színe legyen, illetve, hogy friss, vagy bontott alapanyagból dolgozzon a szakember. A tisztítás ebben az esetben sem lesz leányálom, de azért valamivel könnyebb, mint a kő felületek esetében.

Üveg

A modern konyha szerelmeseinek a lehető legjobb választás az üveg. Színben és formában sincsenek határai, így könnyen az ízlésére szabhatja, ráadásul takarítani is kifejezetten egyszerű. Az ára sem vészes, ugyanakkor azzal számoljon, hogy egy üvegezett falfelület mellett nehéz rusztikusabb, nem annyira modern hatásokat elérni – bár nem lehetetlen. Plusz jó pont az üveg mellett, hogy a felülete visszaveri a fényt, így sokkal világosabb lehet a konyhája - cserébe azonban egyetlen olajcsepp is látványosan kirí a felületről, tehát takarítani is viszonylag gyakran fogja. Nagyon jól kombinálható viszont a már említett megoldással, a képekkel és mintákkal, így kerülhet mögé akár egy látványos poszter is, amivel máris megoldotta a praktikum mellett a konyhája dekorációját is. És kiválóan összeereszthető a következő tippünkkel is.

Fotó: Shutterstock

Ritkaságok

Ne szabjon határt a fantáziájának abban, hogy mivel is szeretné borítani a tűzhely mögötti falat. Ha szeretné, lehet bambusszal, táblafestékkel, pénzérmékkel, vagy akár rézzel is díszíteni. A lényeg, amit azonban mindenképpen tartson szem előtt: éghető anyagok kizárva, és az sem utolsó, ha a tisztítás könnyen megoldható. Ezek mellett azonban bátran szabja egyedire a helyiséget.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.