Itt vehet jó áron quinoát

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Akár 1500 forint is lehet a különbség a kilós fajlagos árak között, ami azért már nagyon nem mindegy. Hat üzletben néztünk szét, mondjuk, hol volt a legolcsóbb.

Amióta szigorú – dietetikus által meghatározott – étrenden élek, előtérbe került a napi menüben a quinoa (kinoa), ami sajnos egyáltalán nem olcsó, ellenben teljes értékű fehérjeforrás, nagyon magas az ásványianyag-, viszont alacsony a kalóriatartalma. Eddig leginkább bioboltból szereztem be, fel sem merült bennem, hogy hiperben is árusítják.

Pár nappal ezelőtt az Auchanban körképeztem (a magvakat nézegettem), amikor felfedeztem, hogy quinoát is árulnak. Jó, elég apró kiszerelésben és horror áron, de legalább van – bár ez nem ösztökélt arra, hogy meg is vegyem. Illetve egy apró momentum még szemet szúrt: hiába kerestem, hogy honnan származik, erről semmilyen információt nem találtam, csak azt, hogy egy magyar cég forgalmazza és talán csomagolja is. Ezen infó hiányában és az ára miatt egészen bizarr dolognak tartottam volna megvenni, és egy napot ki lehet bírni quinoa nélkül is – gondoltam, szóval nem erőltettem be a napi büdzsébe. Viszont pár perc múlva felfedeztem, hogy pár sorral feljebb van perui bio(!) quinoa is, aminek már sokkal barátságosabb volt az ára és a kiszerelése is, így ez lett a nyerő. 

Galéria ikon

4

Galéria: A legolcsóbb quinoa
Fotó: Dívány

Ezek után azonban kíváncsi lettem, vajon más hiperekben is lehet-e kapni quinoát, így az Auchan után a Tescóba mentem. Jóllehet eléggé eldugva, de megtaláltam itt is ugyanazt az auchanban is látott bio változatot, de itt 300 forinttal olcsóbban. Hurrá! Legalább most már ön is tudja, hol vehet jó áron quinoát. Egyébként azt is elárulom, hogy a Tescóban a glutén- és laktózmentes sorban van eldugva, valahol a tészták és csicseriborsók között.

Megnéztem az Aldiban, Lidlben, Pennyben és a Sparban is, de sajnos a szuperek egyelőre nem árulják ezt a terméket. Ön tud a tescósnál olcsóbb quinoát? Küldje el nekünk levélben és frissítjük vele a posztot!

Most kaptuk az infót: a Bosnyák téri piacon néhány hete már lehet kapni kimérve quinoát – „kiona" néven fut  a hátsó magvakat áruló standon talált rá egyik olvasónk, Kata. „Az árral kapcsolatban csak arra emlékszem, hogy a bio boltos és dm-es verzióknál jóval kedvezőbb áron árulták.” Feltétlenül utánajárunk, hogy menniybe kerül és megírjuk. Egy másik olvasónk, Kati, a Herbalnetről rendeli, tényleg nagyon olcsó itt a quinoa: 500g, 2040 forintért kapható. 

Egybként a  tescoban már viszonylag régóta kapható, azt hiszem én már 2012-ben is láttam a bio polcon.
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.