Körkép: szőrös lakáskiegészítők a hideg napokra

Olvasási idő kb. 3 perc

A lakás télies, bensőséges, meleg hangulatát nem csak kandallóval, hanem puha prémes kiegészítőkkel is megadhatja. Körülnéztük, hol, mennyiért és mit talál.

A téli időszakban az ember szereti olyan dolgokkal körülvenni magát, amik nemcsak melegek, de megjelenésükben is meleget sugallnak: a kellemes, otthonos, téli hangulathoz ezek is hozzátartoznak. Ezek pedig jellemzően a puha, szőrös holmik, amelyek a lakberendezési kiegészítők közt a jelek szerint szinte bármilyen formában megjelenhetnek.

Párna

Egyszerű és könnyen beszerezhető, ráadásul a hangulatot is nagyon könnyű vele megteremteni. Párnákkal sokkal otthonosabbá teheti a nappalit, a hálót, de még az előszobai padot vagy az étkező székeit is. Nagy előnyük, hogy nem vészes az áruk, és ha csak a huzatot veszi meg, amit aztán hangulata szerint cserélget, akkor többféle hangulathoz is tarthat otthon készletet. A szőrös párnák között a nagyobb áruházakban is kedvére válogathat. A Jysk kínálatában már 2500 forintos, akciós áron is hozzájuthat, igaz, ezért rövidszőrű verziót kap. Nagyon hasonló párnát szerezhet be a Tesco-ból is, de az ára ebben az esetben már 3290 forint lesz.

Ha szőrös párna, akkor a korona mindenképpen a H&M Home szekcióját illeti. Ez a darab ugyanis téglalap alakú, ami könnyebben kezelhető kivitel, és nem lehet panasz a prémességre sem: egy igazi Csubakka kiegészítőt kapunk a személyében, és még az ára is megfizethető, hiszen 2990 forintért be lehet szerezni.

Kép: H&M Home

Takaró

Érdekes, de hosszú szőrű takaróból a felhozatal messze nem olyan széles, mint párnák terén. Az olcsóbb kategóriában nem is nagyon akad ellenfele a Jysk takarójának, ami valóban hosszú szőrű, és jó meleg is. Az sem hülyeség, hogy csak az egyik oldalán prémes, a másikon termo anyagot talál, így akár váltogathatja is a két felet (már ha szereti, hogy a feje búbjáig húzott takaró befelé fordított prémje iszonyatosan csiklandozza az orrát), az ára akciósan 7500 forint. Ebben az árkategóriában mozog a Tesco kínálta takaró is, bár a hófehér szín egy kicsit kényes – de legalább az ára nagyon kedvező a maga 5990 forintjával. A következő takaró a Butlers polcain található, ebből már sejtheő, hogy az árképzése sem szívbajosoknak való: a tömött műszőrme mutatós, több színben is beszerezhető, de 29900 forintot kérnek érte.

Kép: Jysk

Szőnyeg

Nem csak magára terítve, hanem a lába alatt is élvezheti a szőrös kiegészítőket, bár tény, hogy nem mindegyik szőnyeg a padlóra való, illetve nem csak oda használható fel. Az IKEA polcain a báránybőr utánzat lehet csalogató, és az ára is elfogadható, 2990 forint. Az igaz, hogy ha nagyobb felületet szeretne borítani vele, akkor egy nem lesz elég belőle, de ezek az utánzatok a fotelekben, vagy a kanapén is mutatósak. A Tesco is kínál 5490 forintos áron hosszú szálú, műszőrme szőnyeget, de ez sokkal inkább néz ki lábtörlőnek, szóval a hangulati hatásához fér némi kétség. 12990 forintos műszőrméjével a Tchibo is beszállt a versengésbe, és bár az ára több, mint a duplája az IKEA megoldásának, a hangulatteremtéssel biztosan nem lesz baj ebben az esetben sem.

Kép: Tchibo

Puff és apróság

Ha szeretné még egy kicsit fokozni a szőrös kiegészítőkkel megteremtett hangulatot, akkor egy kicsit mélyebben a tárcájába kell majd nyúlnia. Szintén a Tchibonál találhat olyan puffot, ami remek eszköze lehet a téli hangulat megteremtésének. Sajnos az ára elég húzós a maga 26995 forintjával, és az sem sarkallja az embert azonnali vásárlásra, hogy a téli időszak után nem igazán illeszkedik majd a szobához, ha csak nem kifejezetten a prémvadász hegyimenedék imidzsre gyúr lakberendezésben egész évben.

Külön kis apróság gyanánt ugyanitt beszerezhet egy szőrmével bevont melegvizes melegítőpalackot is. Ez ajándéknak sem utolsó, és a forró kakaós, hóhullást nézős téli estékhez tökéletes kellék lesz. A 3990 forintos ár pedig még simán az elfogadható kategóriába esik.

Kép: Tchibo
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.