Teateszt: Amikor a bióban több a méreg, mint a kommerszben

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A német fogyasztóvédelem bevizsgált egy csomó fekete teát. Az eredmény finoman szólva is megdöbbentő.

Lassan mínuszba fordul a hajnali hőmérséklet, ez a tea szezonja, még azok is elkezdenek teázni, akik egyébként el sem tudják képzelni magukról. A Test német fogyasztóvédelmi magazin novemberi számában fekete teákat vizsgálta meg. A tesztben megnézték a teák ízét, illatát, színét, de ami ennél sokkal fontosabb, laboratóriumban elemezték, hogy milyen káros anyagok találhatóak bennük.

Fekete tea

Darjeeling, vagy más néven Dardzsiling India nyugati részén helyezkedik el, az itt termesztett tea 600-2500 méter magasan nő. A hidegnek köszönhetően viszonylag lassan növekszik, kézzel szüretelik, évente kétszer. Az első aratás neve First Flush, a másodiké Second Flush.

És meglepetésükre akadtak ilyenek rendesen. A magyar fogyasztónak már nem újdonság, ha rovardarabokat, állati ürüléket vagy csak simán szemetet talál a gyógyteájában, a németeknek inkább rémületes hangzású vegyületek jutottak. Olyanok, mint az antrakinon, peszticidek, pyrrolizidin alkaloid, policiklikus aromás szénhidrogén, ásványi olaj maradványok, amiknek semmi keresnivalójuk a teákban.

Az antrakinon a papírgyártásban használatos vegyület,2013 óta tilos olyan papíráruban használni, amely élelmiszerrel érintkezik. A gyanú szerint a tea oxidálódása során keletkezhet. Állatok és emberek esetében egyaránt esetleges rákkeltő vegyületként tartják számon. Az EU szabályozása szerint ebből az anyagból maximum 20 mikrogramm/ kiló lehet a kiszárított tealevélen. A tesztben szereplő teákban azonban 6-76 mikrogramm/kg mennyiségben is találtak antrakinont, mely a lefőtt teában is kimutatható volt: literenként 0,02-0,25 mikrogrammot mértek a laborban,.

A policiklikus aromás szénhidrogének (PAH) főleg füstölt, grillezett ételekben, bizonyos műanyagokban és kipufogógázokban fordul elő. Rákot okoz, viszont a mindennapokban szerencsére lehetetlen olyan mennyiséget bevinni belőle, amely ténylegesen megbetegedéshez vezet. A teákra épp ezért nincs is szabályozás a mennyiséget illetően, de azért nem hangzik jól, hogy a labor 20-314 mikrogramm/ kg-t talált belőle a tealevelekben. Szerencsére vízzel nagyon nehezen oldódik, ezért a kifőtt teában talált legnagyobb mennyiség is kevesebb volt, mint 2 grammnyi füstölt sonkában.

A szinte kimondhatatlan pyrrolizidin alkaloid többek közt a parlagfűben van jelen, mely gyomként jelenhet meg a teacserjék mellett. Állatokban genetikai változásokat okozhat, illetve rákkeltőként van számon tartva, nagy mennyiségben pedig májkárosító hatású. Határértéke nincs, testsúlykilogrammonként 0,007 mikrogramm a megengedett, ami annyit jelent, hogy egy 60 kilós ember napi fogyaszátsa nem lehet több, mint 0,4 mikrogramm. A Kaufland nevű német bevásárlólánc Ceylon-Assam teája 522 mikrogrammot tartalmazott kilónként, ami 0,9 mikrogrammot jelent egyetlen teástasakban. És teaszezonban kevesen állnak meg napi egy csészénél.

Fotó: Bildagentur-Online/chromorange
Fotó: Bildagentur-Online/chromorange

Ehhez képest az ásványi olaj maradvány csak hab a tortán, amely a teába kerülhet a szállítás során, a gépzsírral, vagy olyan papír használatával, melyet recikláltak. Pontosan ezért határértéket sem rendeltek hozzá. Szerencsére az olaj és a víz nem kedvelik egymást, így kevés juthat a csészénkbe belőle.

A tesztben eredetileg hat bio fekete tea szerepelt, ezek nagy része Magyarországon nem kapható. A tesztben pontszámilag ezek a teák rosszabb eredményt értek el, mint hagyományos termelésből származó társaik.

  • Lebensbaum - Darjeeling Blatt - kielégítő
  • Teekampagne - Darjeling First Flush - kielégítő
  • Ökotopia - Darjeling First Flush- még megfelelő
  • Gepa bio and fair - Darjeeling Classic - még megfelelő
Tea neve forgalmazó szálas/tasakos ár ár/100 gramm érzékszervi minősítés (50%) szennyeződés (25%) végeredmény
Gesunde Plus Darjeeling DM szálas       megfelel az elvártnak
Twinings Origins    szálas 1400.- 1400.- megfelel az elvártnak kielégítő (antrakinon) kielégítő
Lord Nelson Lidl filteres n.a  n.a erősen tanninos, fás, keserű. kielégítő (antrakinon,PAH) kielégítő
Mayfair Penny Market filteres  399.-  800.- erősen tanninos, fás, keserű. kielégítő (antrakinon,PAH) kielégítő
Teekanne Darjeeling    filteres   n.a   n.a. erősen tanninos, fás, keserű. még megfelelő (antrakinon,PAH) kielégítő
Fairglobe Bio Lidl filteres   n.a   n.a erősen tanninos, fás, keserű. még megfelelő (antrakinon,PAH) még megfelelő
Alnatura Bio DM szálas  449.-   560.- enyhén édeskés, erősen virágos még megfelelő (antrakinon,PAH) hiányos

Ha inkább arra kíváncsi, mi hogyan láttuk a teákat, olvassa el korábbi tea tesztünket! Ha pedig ezután azt hiszi, mindent tud a teákról, tesztelje tudását teakvízünkön!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.