Mire figyeljen, ha növényeket vásárolna?

Olvasási idő kb. 4 perc

Ha Ön is abban a cipőben jár, hogy a növényei sorra beadják a kulcsot, akkor íme néhány ötlet - és néhány - növény, amikkel szerencséje lesz.

Növényeket tartani sőt, jól tartani) nem is olyan egyszerű, nem véletlenül érzik sokan úgy, hogy a kisállat- és gyerekvállalás előtt ez lenne az első lépcsőfok. Még a legnagyobb odafigyelés mellett is előfordulhat azonban egy-egy hiba. Megpróbáltuk összeszedni, mik ezek, hogyan lehet őket elkerülni, illetve hogy mi alapján válasszon bio lakótársat magának.

Gondozás és igények

A kapcsolat megalapozása a vásárláskor kezdődik: mindenképpen kérdezzen rá a növény igényeire, vagy neten keressen rá és jegyezze is meg őket. Hogy mikre érdemes figyelnie?

Mindenképpen tartsa szem előtt egy adott növény fényigényét. Ennek akkor van nagy szerepe, amikor elhelyezi a szobában. Ha ugyanis nem megfelelő helyre kerül, akkor megéghet – ami a pusztulását is okozhatja -, vagy egyszerűen nem jut elég fényhez, minek következtében megfakul és elhal.

Anyósnyelv, ami (majdnem) mindent kibír
Fotó: Verity Welstead / Europress / Getty

A második fontos pont a vízigény. Sok olyan egzotikus növénybe belefuthat, amik öntözése nem éppen egyszerű. Vannak olyan fajok, mint például a broméliák, amik nem csak az öntözést, de a magas páratartalmat is erősen igénylik, így csak abban az esetben érdemes velük kísérletezni, ha ezt is biztosítani tudja a számukra. Ezzel szemben számos olyan növény is van, mely érzékeny a sok vízre (ezeknél a túlzott öntözés nagyon gyorsan rohadást idéz elő a gyökerekben), és persze olyanok is vannak, amik a párás környezetet nem bírják.

A hőigény is egy ismert része a növénytartásnak, ám azt már kevesebben tudják, hogy ez a teleltetésre is vonatkozik. Tény, hogy a legtöbb növény áttelel szobahőmérsékleten is, de ha önnél is ez a megoldás áll fenn, ne csodálkozzon, ha a növénye a következő évben már nem virágzik, és rövid idő alatt kimerül.

Természetesen nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy milyen tápanyag- és talajigényekkel rendelkezik a kiválasztott növény. Ez utóbbinak nem is annyira a vásárlásnál, sokkal inkább az átültetésnél van jelentősége. A földkeverékeknek se szeri, se száma a boltokban, így a jó választáshoz mindenképpen ismernie kell az igényeket.

Igénytelen?

Amikor azt látja egy jellemzésben, hogy egy adott növény igénytelen, akkor felcsillanhat a szeme: végre egy olyan élő dísz lehet a szobában, amivel nem kell foglalkozni. Ez azonban ebben a formában nagyon nem igaz.

Fotó: Futókafélék Brian Carter / Europress / Getty

Valóban léteznek olyan szobanövények, melyek az igénytelen kategóriába esnek, de törődni ezekkel is kell!

„Az, hogy egy növény igénytelen, nem azt jelenti, hogy nem kell gondozni. Ugyanúgy szüksége van a rendszeres öntözésre, az időnkénti átültetésre, mint minden más növénynek, épp csak semmilyen különleges odafigyelést nem igényel – mármint ezen a minimálison felül már nem” – mondja Ónozó Krisztián, az Evergreengarden kertészmérnöke.

Ha ilyen növényeket szeretne tartani,  érdemes azokat választania, amiket a népi hagyomány is „strapabíró” nevekkel illetett. Ilyen például a legénylakások jellegzetes tartozékaként ismert szobai futóka. Ez nem okvetlenül jelenti, hogy unalmasak is, a futókák közt léteznek színes levelűek is, így az ízléséhez is igazodhat a növény. Világos helyen érzi jól magát, de a sötétebb sarkokban is megél, de növekedése ekkor lelassul. A folyamatosan nedves földet szereti, de nem jó, ha áll alatta a víz. Ha nagyon elhanyagolja, akkor a növény eldobálja a leveleit, ám amint újra foglalkozik vele, új leveleket hoz, de a lecsupaszodott indák már nem zöldülnek be újra.

Sokaknak a Sansevieria trifasciata csak anyósnyelvként ismert. Az elnevezés nem véletlen, egyszerre utal a növény kinézetére, és arra is, hogy mint a legtöbb anyóstól, ettől a szobai dísztől is csak nagyon nehezen lehet megszabadulni, így ha ezzel sem boldogul, akkor erősen gondolkozzon el a műnövények tartásán.

„Szinte mindent elvisel, így ideális kezdő kertészek számára is. tűri a tűző napot, az árnyékot, a huzatot, tehát gyakorlatilag mindent. Amivel azonban ezt a strapabíró, lándzsaszerű levelekkel rendelkező növényt is ki lehet pusztítani az az, ha télen túlöntözzük. Ekkor a gyökerek berohadnak, és a levelek kifordulnak a földből” – mondja a szakértő.

Fotó: Diffenbachia Dea/c.dani / Europress / Getty

Ha szeretne egy kicsit különlegesebb és látványosabb növényt a szobába, akkor a Diffenbachia (ismertebb nevén a buzogányvirág)lehet a megfelelő választás. A pettyezett levelek ugyanis szép nagyra nőnek, megfelelő idő eltelte után kis pálmafára emlékeztet a növény. Virágot azonban csak akkor nevel, ha a körülmények hosszasan ideálisak, de még ekkor is csak ritkán. Fontos tudni, hogy ennek a növénynek a levelei mérgezőek, így a kisgyerekektől-állattól tartsa megfelelő távolságban/magasságban. Ha a strapabírása ellenére is sikerül kipusztítani, akkor se csüggedjen: ha a szárban talál még olyan darabot, ami nem rohad, azt kivágva és vízbe állítva könnyen újragyökereztetheti.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.