Ha azt hitte, csak a Domestos veszi ki a foltot rendesen

Olvasási idő kb. 3 perc

Nyolcféle tisztítószerrel teszteltük, melyik veszi ki leggyorsabban a foltokat. Nagyon hasznos teszt, fotókkal, nézze csak!

Jóllehet, évről évre azt valljuk, hogy a háztartási tisztítószerek közt legjobb a környezetbarát természetes ecet, van az a helyzet, amikor kifejezetten fertőtlenítés a cél. Ilyenkor nincs más mit tenni: egészség- és környezetkárosító hatású szerre kell fanyalodni.

Ha nem természetes fertőtlenítőre gondolok, azonnal a Domestos ugrik be, mint a baktrériumok fő ellensége, de ez nyilván csak a sok reklámnak köszönhető, amik akarva-akaratlanul belopóznak a fejembe. A minap az Auchanban vásároltam, és készültem megvenni a szokásos Domestos-adagomat, amikor feltűnt, hogy van hasonló kiszerelésben sokkal olcsóbb tisztítószer is…

Gyorsan levettem a polcról mind a kettőt, hogy összevessem az összetevőiket, és csodák csodája, nem igazán volt eltérés közöttük. Remek, szóval éveken keresztül bedőltem a marketingnek, ahelyett, hogy körülnéztem volna. Éppen emiatt döntöttem el, hogy kipróbálom a legtöbb olyan szert, ami tartalmaz hipokloritot, hogy meggyőződjek róla, tényleg az agyonhájpolt Domestos-e a legjobb. Meglepődtem, hogy a Flóraszept és a Clorox is ebbe a kategóriába tartozik, de legalább már ezt is tudjuk. Összesen 8 különböző márkájú fertőtlenítőt próbáltam ki, ezek közül pont a fele, tehát 4 volt saját márkás.

A metódus a következő volt. Feldaraboltam egy fehér atlétatrikót és meggyet dörzsöltem bele, majd öntöttem még rá egy kis 100 százalékos narancslevet is. Másfél napig száradtak az atlétacafatok, és csak utána kezdtem neki a tesztnek: fehérítőt öntöttem a foltra, és stopperrel mértem, hogy mennyi idő alatt lesz újra fehér az anyag. Mint kiderült, az órára végül nem is volt szükség… Emellett még a tisztítók állagát is néztem. Úgy vélem, minél sűrűbb, annál hatékonyabb és annál egyszerűbb is vele dolgozni. Természetesen ettő függetlenül az a termék volt a nyerő, amelyik a leggyorsabban kiszedte a foltot, az meg csak bónusz volt, ha az állaga is megfelelő volt. Amit furcsálltam: a drogerie marktban az eladók nem tudtak hasonló összetételű saját márkás tisztítószert mutatni, de megnyugtattak, hogy talán a jövőben lesz ilyen. Én drukkolok! Így volt ez az Aldiban és a Lidlben is. Ez is elég nagy csalódás volt, de remélem, a jövőben náluk is kapható lesz majd ilyen vegyszer.

Az Auchanban, Penny Marketben és a Tescóban viszont volt ilyen-olyan hipokloritos fehérítő, így ezeket be is szereztem. Íme a lista: Clorox, Domestos, Fertőtlenítő hatású antibakteriális hipó (Auchan NEM saját márkás), Flóraszept, Tesco pine 24 hr (Tesco saját márkás), Trendy (Penny Market saját márkás), Yplon (Auchan NEM saját márkás).

Minden anyagra ugyanannyi meggy- és ugyanannyi narancslé került. Így igazságos.

Galéria ikon

15

Galéria: Fehérítőszerek
Fotó: Dívány

Nem gondoltam volna, hogy ennyire jó eredmények születnek, de ezzel is csak bebizonyosodott, hogy nem mindig a drágább a jobb.

Termék Ár (Ft) Mennyiség/kiszerelés (l) Itt vettem Tapasztalat
Auchan Javel 399 199,5 Auchan Azonnal eltávolította a szennyeződést, viszont nagyon folyékony, olyan mintha vízben lenne feloldva.
Clorox 299 299 Auchan Azonnal eltávolította a szennyeződést, viszont nagyon folyékony, olyan mintha vízben lenne feloldva.
Domestos (AKCIÓS ÁR, AZ EREDETI ÁR 549 FORINT) 399 532 Auchan Azonnal eltávolította a szennyeződést és jó sűrű az állaga.
Fertőtlenítő hatású anibakterial hypo fresh 199 265 Auchan Azonnal eltávolította a szennyeződést és jó sűrű az állaga.
Flóraszept 435 435 Auchan Nem távolította el azonnal a szennyeződést, mint a többi, de pár másodperc után ez is szépen kihozta a foltot. Az állaga nagyon folyékony, olyan mintha vízben lenne feloldva.
Tesco pine 24 hr 339 452 Tesco Azonnal eltávolította a szennyeződést és jó sűrű az állaga.
Trendy 299 399 Penny Market Azonnal eltávolította a szennyeződést és jó sűrű az állaga.
Yplon 326 326 Auchan Azonnal eltávolította a szennyeződést és jó sűrű az állaga.

Nálam a Fertőtlenítő hatású anibakterial hypo fresh lett a nyerő, mert gazdaságos (mivel jó sűrű, így akár higítani is lehet, ha szükség van rá), nagyon hatékony, és rendkívül olcsó.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti! Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.