Ettől lesz szép az erkély

Olvasási idő kb. 5 perc

Megmutatjuk, milyen padlók közül választhat, és milyen költséggel jár a felújítás.

Nyáron mindenki a szabadba vágyik, még az is elkezd azon töprengeni, hogyan lehetne feldobni a teraszt, akinek csak néhány négyzetméteres erkély jutott, mint szabadságfaktor. Ha az embernek sok pénze van, számos lehetőség kínálkozik, de úgy könnyű – mondhatnánk. Ha kisebb a büdzsé, akkor azt ajánlott végiggondolni, mi az, ami látványos javulást hoz, növeli a térérzetet, vagy épp megváltoztatja a hangulatot.

A legegyszerűbb megnézni a falakat és a padlózatot, ez a két nagy felület, ami hatással van ránk, nem véletlenül agyalnak annyit a belsőépítészek a színtannal. Ha kíváncsi rá, hol kaphat az új padlóhoz passzoló bútorokat, akkor itt nézheti meg az áruházak tavaszi/nyári kínálatát!

Mi kerüljön a padlóra?

Járólap

Alapból sokan szavaznak a járólapra, aminek – mint minden anyagnak – meg van az előnye és a hátránya is. Ami jó benne, hogy tartós, esztétikus, nem túl drága. Ami nem jó, hogy szakember kell a lerakásához, idő és munkaigényes folyamat, és ha javítani kell, az sem egyszerű. Ha a járólap mellett dönt, két dolgot fontos tudni: egyrészt a lapnak bírnia kell a hideget, másrészt megfelelő kopásállósággal kell bírnia.

Fotó: burkolatstudio.hu

Hogy bonyolítsuk a helyzetet, azt sem árt eldönteni, hogy milyen anyagból legyen a járólap: lehet mázas kerámia, greslap, mészkő vagy márvány egyaránt. A legismertebb, és legtöbbet használt anyag az égetett vagy más néven mázas kerámia. Ebből minden színben és méretben talál megfelelőt, árban határ a csillagos ég.

Greslap vagy kőagyag

A greslap az, amit minden középületben lát, például a bevásárlóközpontokban. Létezik kültéri és beltéri egyaránt. Préseléssel készül, majd vagy mázazzák vagy anyagában színezik. Ezeket nevezik gránitőrleményesnek is, ami helytelen, de sok helyen így terjedt el. Fagyállónak fagyálló a greslap, viszont nem mindegyik bírja a strapát, attól függően, hogy milyen a máz összetétele. A nehezítő tényező, hogy a mázas kerámia lapokhoz képest nehezebb darabolni, és sok porral kell számolni a lefektetés során.

Fotó: formavivendi.hu

Mészkő és márvány

Bár a márvány is mészkő, kevesen asszociálnak előbbire az utóbbiról. A márvány nagy "baja", hogy ápolni kell, a savakat nem bírja, könnyű lemattítani már egész kevés savval is, és viszonylag gyorsan koszolódik - mondom ezt márványlépcső tulajdonosként, valamint esős időben csúszóssá válhat. Nagy hátránya az ára, 8000 forinttól fölfelé találhatunk szép köveket.

Hogy lássa, mennyi minden kell a padlózáshoz, az LB-Knauf cég készített egy kalkulátort, ami megmondja, milyen ragasztóból, padlókiegyenlítőből mennyit kell megvenni, attól függően, hogy milyen helyiséget burkolunk pontosan. Ebből az is kiderül, nagyságrendileg mennyit kell számolni a padlólap mellett a kiegészítő anyagokra. A munkadíj általában 1000-2000 ft/ négyzetméter.

Fa

A fapadló szép, tartós (ha jól kezelik az alapanyagot) és nagyon természetes, meleg érzést ad. Ráadásul létezik "instant" változata is, amivel egy óra alatt tudunk új felületet teremteni. A legalapabb fa járólap már 500 forinttól kapható, a végső ár akár 5000 forint is lehet. Az olcsóbbakat lerakás előtt kezelni kell, különben borzasztó hamar tönkre mennek.

Ha a padló mérete nem passzol a járólaphoz, akkor gondban lesz, ráadásul az sem jó, ha a küszöbbel nem kerül egy vonalba a padló. Mindenesetre olcsó és instant megoldást jelent, ha azonnali sikerélményre vágyik. Ezek bárhol beszerezhetőek, barkácsáruházaktól a kertészeti áruházakig. Az olcsóbbak fenyőből, a drágábbak valamilyen keményfából vagy akácból készülnek.

Fotó: thermowoodmaster.hu

Ha a fapadló mellett döntünk, nagyon fontos, hogy gondosan ki legyen szárítva a fa, hogy megakadályozzuk a deformációt, illetve a gomba elleni kezelés, különben úgy járnak mint én, akinél nyolc év után újra kell építeni a teraszt, hála nem megfelelő előkezelésnek.

A kezelés történhet hővel vagy vegyszerekkel. A Thermowood cég a hőkezelésre esküszik, náluk klikkes és normál lerakási módú padlózat is létezik. Előbbi gyors, és nem kell párnafákat fúrni az aljzatba, utóbbi drágább, de majdnem az öröklétnek szól. Itt az árak 4900 forinttól indulnak + lerakási költség.

Az impregnált burkolatok ára négyzetméterenként 1500-2000 forintnál kezdődik, a trópusi keményfák simán 10-15.000 forintért kaphatóak. Jó alternatíva az akác, mely egyrészt nem sokezer négyzetkilométerről utazik hozzánk, ráadásul jóval olcsóbb, és jól bírja a magyarországi klímát.

Különleges megoldások

Kompozit deszka

A szép nevű termék műgyanta és faőrlemény keveréke, nagyjából úgy néz ki mint egy falap. Előnye, hogy tartós, vízálló, csúszásmentes, színtartó, és se a rovar se a gomba nem árt neki. És még könnyű is. Gyorsan szerelhető (ha van megfelelő szakember), viszont nem olcsó, és a tapasztalatok szerint az árnyékos részeken a moha és egyéb dolgok simán beeszik magukat, így ajánlott időnként magasnyomású mosóval nekimenni. Hasonlít a fához, sokféle színben elérhető. A WPC centrum kalkulátorát használva egy 10 négyzetméteres átlagos alakú teraszból indultunk ki, a legolcsóbb ár 224000 forint volt.

Fotó: inoutic.hu

Microtop

Az érdekes nevű anyag cement és márványpor alapanyagú, melyet ragasztó fog össze. Bármilyen felületre tehető, színezhető, lehet mattól kezdve egészen fényes hatású is. Mindössze 3 mm vastag, ráadásul rá lehet tenni padlólapra is. Tehető vízszintesen és függőlegesen is. Az ára 17.780 ft/nm, ha ki kell a felületet egyenlíteni előtte az 2000 forinttal dobja meg a költségeket. Ebben benne van a szakmunka is.

Fotó: betonpolirozas.hu

Műgyanta

Nagyon bírjuk a műgyantát, mert kreatív felületeket lehet vele létrehozni. Iparági szakértőnk viszont lebeszélt a kültéri felhasználásról. Elmondása szerint ehhez poliuretán gyanta kellene, mely UV-álló is, gondos munka, és még így sem biztos, hogy a napsugárzás hatására nem változtatja-e meg a színét, nem is beszélve arról, hogy csúszásmentessé kell tenni, akkor viszont nem takarítható már jól. Az ár így is 20.000 forint fölött lenne négyzetméterenként, így a táblázatunkból kihagytuk ezt a fajta burkolatot.

Műfű

Régi a padló? Utálja a betont? Vegyen műfüvet. Olcsó és egyszerű megoldás, ráadásul könnyű tisztán tartani, és télre könnyen eltehető. A választék hatalmas, már kapható kiszáradt füvekkel dekorált teljesen természetes típus is, de aki az angol gyep érzésre vágyik, az is talál magának megfelelőt. Fontos, hogy UV stabilizált verziót keressen, illetve olyat, aminek a hátoldalán kis gumitappancsok vannak. A víz így tud rendesen elfolyni ugyanis. Az árak változóak 1300-10000 forint között mozognak nagyságrendileg a kültéri használatra is alkalmas típusok.

Fotó: drpadlo.hu
típus ár/négyzetméter szakmunkát igényel?
greslap 6300.- igen
mázas burkolat 4000.- igen
márvány 10000.- igen
natúr fa/akác 10000.- igen
padlólap 3180.- nem
thermowood 11240.- igen
kompozit 15000.- igen
műfű 5650.- nem
microtop 17780.- igen

A táblázatban átlagoltuk az árakat, és nem vettük figyelembe a kiegészítő termékek árát. illetve a szakmunka költségét. Egyes megoldások bár olcsóak, de nem nyújtanak végleges megoldást, vészhelyzetre viszont tökéletesek.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.