9 spórolós tipp a hosszú hétvégére

Olvasási idő kb. 5 perc

Sajnos arról már lekésett, hogy olcsó külföldi utazást szervezzen a négynapos ünnep idejére, de legalább félreteheti azt a pénzt, amit a kiruccanásra szánt. Ne bánja, hogy itthon maradt, inkább élvezze a kikapcsolódást fillérekből! Házibuli, kirándulás, főzés, családlátogatás, biciklizés - ez mind szinte ingyen van.

Közeledik a március idusán esedékes hosszú hétvége és ezzel együtt a féktelen költekezés ideje is. Akinek nincs párja, azért, akinek meg van, azért szórja két kézzel a pénzt. Természetesen úgy is ki lehet kapcsolódni, ha csökkenti kiadásait, és nem az az elsődleges szempont, hogy költsön, hanem az, hogy élvezze a tavaszt és a megérdemelt pihenést. Egy kis odafigyeléssel és tervezéssel sokkal jobb lehet a hosszú hétvégéje, mint extra kiadásokkal.

1. Lesznek költségei, de nem mindegy mekkorák: kiránduljon!

Azt azonban ne felejtse, hogyha kiteszi a lábát a lakásból, költeni fog: minél messzebb megy és/vagy minél hosszabb ideig marad távol, annál többet. A kiadások között szerepel – ha más nem is – az útiköltség. De fizetni kell a máshol elkötött nasiért, ebédért, uzsonnáért vagy vacsoráért, nem beszélve a szállásról. Szerencséje van, ha sikerül megcsípnie egy négyezer forint/éjszakás szállást, de erre többnyire hónapokkal korábban rá kell mozdulni, mert március közepére már minden normális hely elkel.

De mégsem lehet a négy fal közt tölteni a négy napos ünnepet: menjen kirándulni a családdal, ismerőssel a szabadba. Vigyen magával elemózsiát és innivalót, és mindazt, amire szüksége lehet. Ne legyintsen „legfeljebb majd megvesszük!” felkiáltással. Gondolja végig, hogy mire lehet szüksége.

2. Szervezze le a találkozót az interneten!

Horribilisek a távközlési társaságok tarifái, ezért felejtse el a telefon használatát (hacsak nincs Skype, WhatsApp vagy bármilyen, interneten elérhető ingyenes audioszolgáltatás a mobilján), és cseten keresztül szervezze meg szabadidejét. Kezdeményezhet konferenciacsetet, sőt, akár konferenciabeszélgetést is a neten. Ezzel –rögtön a rajtnál– rengeteget tud spórolni, és még nem is kell a fülén tartania azt a nyamvadt telefont. És ha már megvan, hogy kivel tölti el ezt a pár napot, nem árt azt is megszervezni, hogy mi lesz a programjuk.

3. Diszkó helyett házibuli

Szervezzen házibulit! Sajnos ma már elég kevés hely van Budapesten, ahol jól lehet szórakozni, így egy sebtiben összerittyentett házibuliba is szívesebben megy bárki, mint egy vacak (de legalább drága) diszkóba. Elég, ha van a lakásban egy DVD-lejátszót is magában foglaló hifi-berendezés és pár CD a kedvenc zenéinkkel. Az ilyen bulik általában beszélgetéssel, netán társasozással kezdődnek, ami nagyon klassz, mert így a havernak a haverja is megismerheti a házigazda unokahúgának a barátnőjét is.

A hangulatot a temérdek mennyiségű alkohol is meg tudja adni, amit belépő gyanánt illik vinni a házibuliba: ezzel mindenki spórol, a házigazda és a vendég is. Férfiaknak külön pozitívum, hogy nőjük kötelező, szórakozást megelőző, nincs-egy-rongyom-se című hisztirohamát is megússzák, mivel a házibulikba általában nem kell különösebben kiöltözni - a nőknek pedig nem kell szenvednie a tökéletes sminktől és magassarkútól, win-win helyzet.

4. Mozizzon otthon

Sokkal kényelmesebb és kifizetődőbb otthon DVD-zni, mint elmenni moziba, és sokkal olcsóbb is, mint egy egész családnak jegyet venni. Vegyen ki egy filmet a tékából (vagy töltsön le egy a netről, persze csak legális oldalról), vegyen mikróban elkészíthető pattogatott kukoricát, és hívja át a szomszédait, barátait. Meglátja, mindenki szereti az effajta programokat, és hálásak lesznek, hogy összehozta a csapatot. Egyébként a meghívottak biztosan hoznak magukkal egy üveg bort és üdítőt, úgyhogy erre ne legyen gondja!

5. Étterem kilőve, egyenek otthon!

Ha úgy érzi, hogy valami különlegeset enne, ahelyett hogy megrendelné, inkább készítse el. Ez korántsem olyan macerás, mint gondolná, és a családját is bevonhatja a projektbe. Így legalább az előkészítés során is együtt vannak. Egyébként, az otthon evés az egyik legjobb módja a spórolásnak. Gondoljon csak bele: ha ketten beülnek egy étterembe, a cech minimum nyolcezer forintra rúg, és hát ugye, négy nap alatt –teljesen feleslegesen– legalább kétszer el lehet menni vendéglőbe. Arról nem is beszélve, hogy sosem lehet tudni, mennyire friss az éttermi kaja, különösen az ilyen hosszú hétvégék alatt. Sajnos még a legjobb, legdrágább helyen is előfordulhat, hogy rossz alapanyag kerül a konyhába.

Akkor se rohanjon le a sarki pizzáshoz vagy hamburgereshez, ha csak valami junk foodra fáj a foga, mert így is nagy az esélye, hogy több pénzt dob ki az ablakon, mint amennyibe az étel otthoni előállítása kerülne. Sok hiperben viszonylag olcsón lehet kapni pizzatésztaalapot, így ezzel a valóban macerás dologgal sem kell foglalkoznia. Vegye meg, és díszítse kedvére! Ugyanígy mirelit húspogácsát is árulnak (egy kilót akár 800 forintért beszerezhet), de ha nem bízik az előrekészített dolgokban, vegyen darált húst, ízesítse meg, és ezt tegye a szintén a legtöbb boltban kapható puffancsba. Az a  fél óra meló nem a világ vége, és jó minőségű hússal is megússza az egészet kétezer forint alatt.

+Tipp: készítsen listát bevásárlás előtt, és a kocsit célirányosan tolja addig, amíg mindent ki nem pipált a papírján. Ügyet se vessen a be nem tervezett termékekre, különben biztosan talál olyat a polcon amit „már rég meg kellett volna vennie”.

6. Itt az ideje a családlátogatásnak!

Ha nincsen kedve főzni, mindenki örömére hívassa meg magukat férjének, vőlegényének, barátjának szüleihez. Mindenki boldog lesz, és önnek nem kell költenie, főznie és mosogatnia sem! Az anyós vagy anyósjelölt meg örömmel átvállalja mindezt…

7. Autó helyett üljön biciklire

Irtózatosan drága az üzemanyag, ezért próbálja meg elkerülni, hogy kocsiba kelljen ülnie a hétvégén. Vegye elő kerékpárját, úgyis itt a jó idő, és tekerjen, amerre lát. Szóljon pár ismerősének is, rendezzenek pikniket. Osszák szét a vásárolni valókat, hogy ki mit vesz meg, vagy vásároljanak be közösen – egyenlően elosztva az anyagi terheket. Milyen jól tud esni a szendvics és a gyümölcs egy kiadós biciklizés után…

8. Na jó helyett mondjon nemet

Ha gyermeke ismételten hosszú hisztériába kezd, hogy vegye meg neki azt, amit kinézett, nyugodtan mondjon neki nemet! Persze azért egy gombóc fagyi vagy egy tábla csokoládé még belefér, de többet ne engedjen. Csak azért, mert hétvége van, még nem kell a gyereknek mindent megkapnia. Ahogy nekünk sem.

9. Plázázás elfelejtve, időben vegyen viszont élelmiszert!

Szerencsére a nagy bevásárlóközpontok zárva tartanak az ünnep alatt, ezért még kísértésbe sem tud esni, hogy vásárolni induljon. Arra viszont ügyeljen, hogy az élelmiszert és egyéb dolgokat szerezze be 15-e előtt, mert csak az éjjel-nappalik lesznek nyitva, és köztudott, hogy ilyenkor kifejezetten emelt áron adnak mindent! Az sem árt, ha átböngészi a Shopaholic aktuális akciós listáját. Tervezze meg, hogy mennyi az az összeg amit gond nélkül kiad, és igyekezzen nem túllépni a tervezett keretet. Még véletlenül se vigye magával sehova hitelkártyáját.

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.