A vasököl 2020-ban játszódik, amikor a bokszmeccseket nem sportolók, hanem robotok között rendezik. A film egyik főszereplője Evangeline Lilly, aki arról beszélt, miért vállalt szerepet egy olyan filmben, aminek a témája nem is érdekli különösebben.
Hogy került a film közelébe?
Nem volt benne semmi különleges. Kaptam egy forgatókönyvet az ügynökömtől, aki azt is mesélte, hogy Hugh Jackman is játszik a filmben. Ez később elég fontos infónak bizonyult, mert csak miatta vállaltam el a szerepet. Akkoriban ugyanis éppen a Lost végét forgattuk, és egyáltalán nem akartam melózni pár hónapig, pihenni szerettem volna. Alig vártam, hogy legyen egy kis szabadidőm. Viszont Hugh Jackmannel azóta szerettem volna dolgozni, amióta a Forrásban láttam a fantasztikus alakítását, úgyhogy nem volt különösebben nehéz döntés igent mondani. Egyébként nem különösebben izgat a sci-fi mint műfaj, annak ellenére, hogy egy scifi sorozatban szerepeltem évekig. De Hugh miatt végig olvastam a szkriptet, és mire a végére értem, nagyon megindított a történet. Aztán amikor először találkoztam a rendezővel, rádöbbentem, milyen jó döntés volt: nagyon kedves figura, játékos és együttműködő.
Ha az ember a Robotbox kifejezést meghallja, alapból lesz a fejében egy kép arról, hogy milyennek kell lennie a filmnek, de a Vasököl több ennél, igaz?
Igen, a robotbox miatt gondoltam eleinte, hogy ez a sztori engem egyáltalán nem fog érdekelni, azt hittem, semmi másról nem lesz benne szó, mint kütyükről meg speciális effektekről, amik minél kúlabbá teszik majd a robotokat. De hála istennek nem ez volt, a film első sorban egy családi történet, apáról és fiáról szól, a kettejük újra egymásra találásáról. A robotok ehhez a díszletet adják – igaz, nagyon kúl díszletet.
Az ön karaktere hogyan illik bele ebbe az apa-fia történetbe?
Nehezen. Ezt is nagyon szerettem a figurában. Bailey olyan valaki, akiben sokkal több van, mint ami látszott a forgatókönyvből. Hugh partnereként sokáig csak kelléknek tűnik, valakinek, akit Charlie Kenton, a főszereplő nem igazán becsül meg, de a végére Bailey eléri, hogy komolyan vegyék.
A film a közeli jövőben játszódik, mégis elég sok mindenben különbözik a mi korunktól.
A történet 2020-ban zajlik, a fő különbség, hogy a bokszmeccseket már nem emberek, hanem robotok játsszák, akiket emberek irányítanak. Ennek az az oka, hogy a közönség egyre több vért és akciót kívánt ezeken a mérkőzéseken, ezért volt szükség a robotokra. Szerintem, ha megnézzük, mi folyik manapság a ringben, egyáltalán nem olyan hihetetlen ez: régen bokszmeccsek voltak, ahol két ember püfölte egymást a ringben, mostanra a közönség igazán a ketrecharcra indul be, ahol majdnem mindent meg lehet csinálni a másikkal. A közönség vérszomjas, mindig egyre többet akar látni, ezt egy ponton túl nem lehet emberekkel megoldani, úgyhogy bokszoló robotok veszik át a helyüket, és azok ráadásul nemcsak sokkal látványosabban harcolnak, hanem lehetőség van az ellenfél kinyírására is.
Szóval ön simán el tud képzelni egy olyan világot, amiben robotok bokszolnak?
Igen. Szerintem ez nagyon jó a filmben, hogy egy könnyen hozzáférhető világot tár elénk. Egyáltalán nem hihetetlen, ami ott zajlik, majdnem ugyanolyan minden, mint most. Csak annyit fejlődött a világ, amennyit húsz év alatt egyébként is szokott, nincs, ami elidegenítse a közönséget.
Ön szerint miért néznek az emberek bokszot?
Hát ez az. Én ezt folyamatosan kérdezem magamtól, mert nem igazán értem, hogy mi vonzza az embereket a bokszhoz. Próbálom azt hinni, hogy sokkal többről van benne szó, mint arról, hogy két ember bucira veri egymás fejét a ringben. Szerintem akik bokszot néznek, azok ezt a többet látják benne, a sport, a művészet, a tudomány egy sajátos keverékét. Szerintem a boksz rajongói azért szeretik ezt a sportot, mert csodálni lehet benne a versenyzők kontrollját a testük felett, sőt, a testük és a lelkük felett. Ráadásul van benne valami paradox is, hiszen miközben a testüket föláldozzák, egyben kultuszt is építenek köré. A boksz ráadásul nagyon nehéz sport is, nem olyan, mint belerúgni egy labdába, vagy dobni egy kosarat. A világon nagyon kevesen tudnak bokszolni, szerintem ez is vonzó benne. Hogy olyan elitista.
Milyen volt a munkatársakkal együtt dolgozni?
Hughnak régi csodálója vagyok, egész pontosan a már említett Aronofsky film óta, és amit vártam, illetve ami miatt elvállaltam a szerepet, bejött. Minden szempontból szuper volt vele dolgozni, nem okozott csalódást. Amikor a kamera forog, nagyon sok új mozzanatot ad hozzá a játékhoz, a szöveghez, és ezzel segíti a partnert (engem), hogy kikapcsoljon a színész-módból, és sokkal spontánabban, őszintébben tudjon játszani. Élővé teszi a jelenetet. A nap végére ahelyett, hogy kimerülnék, tele vagyok energiával, hiszen csak játszottunk egész nap, mint a kisgyerekek.
Ez egyébként nem csak Hugh-t dicséri, hanem a rendezőt, Shawn Lewyt is, aki óriási mozgásteret és nagy szabadságot hagyott nekünk a munka közben. Dakota Goyo, a filmbeli gyerek, teljesen furcsa volt számomra. Ebben az iparban látni nagyon sok korabeli gyereket, mind mellett ott van valamelyik szülő, és ez általában egy kicsit megváltoztatja őket. Dakotát nem, egyáltalán nem engedte közel magához ezeket a dolgokat, egy pillanatra sem viselkedett másképpen, mint ahogy egy korabeli fiúnak kellene. Nagyon jó volt látni forgatás közben, ahogy az új kütyükkel, meg robotokkal találkozott, és amelyikkel lehetett elkezdett játszani, mintha a saját kis képzeletbeli világában lenne (szerintem ott is volt). Egyáltalán nem érdekelte, hogy akkor hogy néz ki az, amit csinál, vagy mit gondoltak róla az emberek. Aztán Shawn ad neki valami instrukciót, és hirtelen mintha egy középkorú, profi színész állna a kamera előtt. Hihetetlen volt.
(Az interjúért köszönet a Fórum Hungarynek.)
