Szabó Sipos Barnabás: Apa vagyok és családfő, nem mindegy, milyen példát mutatok

A Clooney-jelenség azért van, mert a színészi munkához tartozik, illetve tartozott. Elengedtem, hogy fejlődni tudjak, és hiteles életet élhessek – mondja a színész, aki legutóbb akkor volt a reflektorfényben, amikor tavaly bejelentette, hogy befejezi a szinkronizálást. Azóta sem unatkozik: egymás után vág bele az új projektekbe, a színház maradt, és persze a festészet is, emellett moderál, színterápia tábort vezet, animációs filmet gyárt vagy képregényt ír.

Kár lenne tagadni, hogy az ország úgy ismer téged, mint George Clooney magyar hangját. Mennyire sikerült azonosulni a figurával és hogyan ragadt rád?

A Clooney-jelenség azért van, mert a színészi munkához tartozik, illetve tartozott. Elengedtem, hogy fejlődni tudjak, és hiteles életet élhessek. Szerettem csinálni, de ez a műfaj lassan nívótlanná válik, mert elsősorban az anyagi haszonszerzés a cél, persze csak a produceri és forgalmazói oldalnak, ezért az alkotó munkát sokszor olcsójánosokkal végeztetik. Más kérdés persze, hogy az így létrehozott silány minőséget nem lehet jól eladni. Ebből elegem lett. Felelős vagyok a saját életem minőségéért, ráadásul apa is vagyok és családfő, nem mindegy tehát, milyen példát mutatok.

Azt mondod, elengedted Clooney-t, hogy fejlődni tudj és hiteles életet élni. Mit jelent a hiteles élet?

Ez bonyolult. Én szerettem szinkronizálni, és szeretek a mai napig, mert ez nagyon jó dolog. Szeretek olyat csinálni, amivel valami értékeset adhatok, közvetíthetek. Clooney-val sincs semmi baj, hiszen arról szólt a dolog, hogy egy külföldi színésznek adom kölcsön a hangomat. Egyébként a magyar egy érzelmekkel teli, finom nyelv, és ez jót tett egy olyan karakternek is, mint a Clooney, de itt nem erről, hanem elsősorban a hazai szinkronszakma problémáiról van szó. Az a kérdés, hogy ez a műfaj hova vezet, és milyen értéket képes közvetíteni. A dolognak arról kéne szólnia, hogy értékeket teremtsünk - a színészek pedig ehhez a saját értékes eszközeikkel járulnak hozzá.

Ehelyett miről szól?

Inkább profitot termelünk. De miért? Nem a kereslet, a kulturális szükségletek vagy igények érdekében növekedünk, és termeljük a profitot, hanem a növekedés érdekében. Mivel a valódi igény az elkészült termékek töredékét se érinti, a profit sem túl nagy. A kieső hasznot pedig kitől lehet elvenni? Az alkotóktól. Én ismét örömmel termelnék értéket ebben a műfajban - persze magas művészi nívón -, ha mi, alkotók leülhetnénk a forgalmazókkal meg a gyártókkal, és újratárgyalhatnánk a célokat és a kereteket. Akkor hiteles lehetnék, mert valódi dolgokban vennék részt, nem csak olyanban, ami igaznak tünteti fel magát, de nem az. Ezért is kellett abbahagynom. Egyébként megpróbálok más olyan dolgokat is kitenni az életemből, ami nem valódi. A gyerekeimet is ebben a szellemben szeretném felnevelni, hogy így nézzenek önmagukra és az életre. A kérdés csak az, hogy a fiatalok kiktől fogják megtanulni a mesterséget, ugyanis nekik lassan már nem lesz módjuk együtt dolgozni azokkal, akik tudják és átadhatnák, hiszen ők kiszorultak a mezőnyből, részint a saját kényszerű döntéseik nyomán is.

A szinkronszakma kezd háttérbe szorulni, legalábbis úgy tűnik, a mozifilmek jó része feliratos. Személy szerint jobban szereted a szinkronizált filmet, mint a feliratost?

Szerintem nem szorul háttérbe. Legalábbis nem kéne háttérbe szorulnia. Ma már persze olyan technikai lehetőségek is vannak, ahol választhat az ember, hogyan nézi a filmet. Nagyon jó dolognak tartom, hogy a feliratos filmek alatt hallhatja a néző az eredeti szöveget, mert közben elmélyedhet benne, megízlelheti azt. Megismer egy másik nyelvet, egy másik kultúrát, egy másik gondolkodási módot. Nem szeretem azt a kijelentést, hogy „minek? Úgysem tanul belőle senki!” – ezzel a hozzáállással csak gátolják az emberek kreativitását, visszaszorítják a természetes érdeklődésüket. De nem csak az idegen nyelvekkel van gondunk, hanem a magyarral is. Nehezen értjük meg egymást a saját nyelvünkön. Fontos hangsúlyozni az idegen nyelveket, de mi elsősorban magyarok vagyunk, és ezért egymással is szót kéne értenünk a saját nyelvünkön. Saját örömünk, boldogságunk és összetartozásunk záloga a kommunikáció. Másrészről magyarul közvetíteni egy másik kultúra termékeit felelősségteljes feladat. A magyar nyelv nagyon izgalmas, mert közvetlenül fejez ki lényegi, univerzális dolgokat.

Mint apa, a feliratozást alkalmasnak találod arra, hogy a gyerekek idegen nyelveket tanuljanak?

A gyerekeknél a képi világ sokkal lényegesebb, sokkal intenzívebb. Jobban vonzódnak hozzá. Kevésbé valószínű, hogy egy gyerek azért fog hülyeséget csinálni, mert a filmben ezt vagy azt mondták, és persze jókat sem azért fog. A gyerekeim megnézik a filmet angolul is, magyarul is, sőt hang nélkül is. A képek érdeklik őket, több információt hordoznak számukra, mint a hang. Más kérdés, hogy ez a képi világ devalválódik. Minden és mindenki tele van képekkel, az utcán egyre durvábban bombáznak minket reklámokkal, nap mint nap. A nyelvtanulás szempontjából biztos jó a felirat, hiszen egy idegen nyelv mozog a háttérben. Megtanulható a kiejtés is, de az csak egy felszínes tudást adhat. Segíthet a nyelvtanulásban, inspirálhat de önmagában nem elég.

Mi a véleményed arról, amikor egy durva akciófilm magyar fordításában finomítanak a keményebb kifejezéseken?

Egy akciófilm általában egy életformát is bemutat, amihez társul egy jellegzetes szókincs. Ha hitelesen akarja közvetíteni a forgalmazó, akkor nem kéne finomkodni benne. A magyar szinkron ebben álszent, és a 'seggből' hamar 'popsi' lesz, stb. Ezzel azt éri el, hogy egy adott társadalomról torzult képet közvetít. Ez azért van így, hogy a kereskedelmi csatornák sugározni tudják. De ez manipuláció, mert nem azt a nyelvi környezetet mutatja be, amihez a képsorok szervesen tartoznak. El lehet fogadni, hogy a világban vannak szubkultúrák, durvaságok, erőszakos tettek, de ha már bemutatjuk, hitelesen tegyük, vagy ne publikáljuk, különösen szórakoztató időtöltés céljából. A világ tele van szívderítő csodálatos dolgokkal is, amikre egyre kevesebb hangsúly kerül.

Milyen kihatása van a színészi munkádnak a magánéletedre? Gyakran kell privátban is szerepet játszanod?

Szerepet mindannyian játszunk. Maga a szocializálódás is szerepjátszások sorozata, és ha összekevered a szerepeket, annak néha súlyos következményei is lehetnek. Én mindig ügyelek arra, hogy meg tudjam különböztetni a színházi szerepeimet a közéleti szerepektől, így nem formálnak át, nem befolyásolnak a magánéletemben. A színészi eszköztáram nem sűrűn használom privátban, legfeljebb konfliktusok kezelésére. Ha meg tudom oldani nélküle, az a legjobb. Ha borul valami hivatalos szituáció, vagy stresszhelyzetbe kerülök, akkor hasznosak lehetnek a színészi eszközök. Ez megkönnyíti a haladást, egy darabig. De a játszmák helyett az őszinteségre érdemes törekedni, mert az a valódi élet magja.

Kevesen tudják, de művészcsaládból származol. Mit tudhatunk a gyökereidről?

Igen, művészcsaládból jöttem és művész is maradtam. Többféle kifejező formát kerestem mindig, így a színészet mellett a képzőművészet is jelen van. Közel 25 éve dolgozom a szakmámban. Színház, tv, szinkron, rádió, filmek, stb. és közel 20 éve festek is. Akár színészként, akár festőként a színekkel dolgozom. A bennünk élő és a külvilágban érzékelt színekkel. Úgy tapasztaltam, hogy ezek gyógyító hatásúak mindenkire. Ezért életem további részét a színekben való intenzívebb kutatásnak szentelem, és annak, hogy ezzel az embereknek segíthessek igaz és boldog életet élni. A színészi pályámat egészében nem hagytam abba, játszom a Győri Nemzeti Színházban és Pesten is egy társulattal, remek kollégákkal.

Azt mondod, hogy az embereknek szeretnél segíteni, hogy igaz és boldog életet éljenek. Mik a módszereid? És hogyan fedezted fel magadban, hogy erre fogékony vagy?

Mindig is foglalkoztatott, miként élhetek úgy, hogy azzal mások javát is szolgálhassam. Rájöttem, hogy a színészi és egyéb művészi munkám közvetlen és közvetett hatása emeli az emberek boldogságérzetét. Ennek szeretnék a mélyére ásni továbbra is, de kisebb intim közösségeken belül, ahol jobban tudunk egymásra figyelni. Innentől ez egy kicsit más életmódot jelent számomra. Tele vagyok energiával, tervekkel és eredményekkel is. Ebben a munkában rengeteg ajándékot, segítséget és támogatást kapok édes feleségemtől, akivel nemcsak közös jelenünk van, hanem tényleges közös feladataink is, ezért a jövő is kezd kikristályosodni előttünk. Ő klinikai szakpszichológus, és a munkája során azt tapasztalta, hogy a kreatív munka jó hatással van az önismeretre. Olyan csoportos, de akár egyéni foglalkozások rendszerén dolgozunk, amiket egyedi módon egy terapeuta és egy művész egyszerre vezet. Ezek egyike a Légy szíves, légy színes! kreatív - önismereti kurzus, amelyet most nyáron tábor formájában is megtartunk Gombolyagon.

A tematika lényege, hogy a 7 alapszín és a bennünk lévő alapérzelmek minőségének megtapasztalásával találjuk meg valódi kapcsolatunkat önmagunkkal, és persze a világgal. Sok-sok érdekes, önfeledt, vidám gyakorlattal, beszélgetéssel és alkotómunkával járjuk körül a kérdést. Megvizsgáljuk például azt, hogy a szeretet, vagy a vörös szín csak egy bennünk lévő pillanatnyi hormonállapot és mozgásfolyamat-e, vagy valami tőlünk független minőség, netán princípium. Így megmutatkozik előttünk a dolgok  lényege az emberi megismerés révén. Ez örömteli és boldog életet eredményez.

Melyik az a szín, amelyiket a leggyakrabban használod? Miért épp a színek azok, amelyek a gyógyításban érdekelnek?

A színterápiát nem én találtam ki, évszázadok óta létezik, legalább száz éve kutatják, hogy a színeknek milyen természetük van és milyen kapcsolatban állnak velünk. Például az emberi bőr színe önmagában egy folyton változó dolog, és az emberi lélek élő képét mutatja, melyről információt hordoz, hiszen olykor mérgezéses zöldek vagyunk, vagy szorulásos sárgák, néha vörösek vagyunk a haragtól (bár lehetünk a haragtól fehérek is). Sokszor előfordul az is, hogy a szégyentől elpirulunk. A szín valódiságának szempontjából a legjobb példa az, hogy egy érzelmes, intim együttlétben a sötétben is el tudunk pirulni. A színek akkor is léteznek, amikor nem látjuk őket. Van egy világ, ami tőlünk függetlenül is van. A természetben is számos következtetés levonható pusztán a dolgok színéből. Ha ezt az egészet a szubjektumon belülre helyezem, és azt állítom, hogy a külső világban ezek a színélmények csak az anyag mozgási folyamatainak felelnek meg, akkor az egész létezés egy matematikai, logikai halmazzá változik, amiben nincsenek igazi minőségek, mint például a szín, a hő, vagy az íz. És abban a pillanatban az ember bizonytalanná, talajtvesztetté válik. Részben ez lenne a kutatás és a terápia lényege is. Az a módszer, amivel foglalkozunk, a színeken keresztül próbál valódi kapcsolatot tartani a világgal. Azt szeretnénk megfigyelésekkel bizonyítani, hogy dolgoknak van valódi színe és minősége. És ez nem csak bennünk él.

Volt már olyan problémád neked, vagy valaki másnak, amelyre egy szín volt a megoldás?

Persze! Például egy forgalmi dugóban a leggyógyítóbb szín a zöld. Félretéve a viccet, a gyógyításban eddig is használtak színeket például kedélyjavításra, és a tapasztalat azt igazolja, hogy a dolog valóban jól működik. A színekhez érzelmi és egyéb belső emberi tartalmak kapcsolhatók, így ha mondjuk azt mondom, hogy hozzám közel állnak a sárga, a narancs és a vöröses színek, akkor én egy ún. vöröses ember vagyok. Viszont az ember a teljességet tartalmazza. Ugyanolyan, mint egy gömb. Van fényes és árnyékos oldalunk, csak a sötét részünkre nem látunk rá, vagy éppenséggel nem szeretünk rálátni. Aki vörösnek szereti magát, nézzen rá a zöld oldalára is! Így teljes a kép. Ennek kijózanító hatása van.  Nagyjából ezen a fonalon haladunk a csoportmunkában is, melyre ősztől minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A képregények és az animáció világát is kóstolgatod...

Igen, időnként vannak egyéb kalandok is. Az apám rajzfilmes volt, a Dr. Agy szülőjeként vált ismertté a '70-es években. Az ő emlékére készült egy animációs filmterv, de multikulti anyagi ügyek miatt csak képregény lett belőle. Nem bánom, így is jó lett. Patrovits Tamás animációs filmrendező tehetséges, és érzékenyen nyúlt az elődje életművéhez. Én is igyekeztem kidomborítani valami hazait az irodalmi forgatókönyvből. Egyszer volt... talán lesz ilyen még.

Kisjátéfilmekben is láttunk a BuSho fesztiválon.

Imádok filmet forgatni és hál' Istennek mostanában jutott ebből is. Segítettem amatőr filmeseknek. Győrben és tavaly Kárpátalján is készült egy kétszemélyes kisjátékfilm, egy izgalmas történet alapján. Kerekes Vica volt a partnerem, Klacsán Gábor rendezte, és nagyon büszke vagyok az egészre. Remélem, hamarosan láthatja a közönség is. Nagyon kedvelem a filmes arcokat,  mert nagy szívük van, és ezért kompatibilis vagyok velük. Így szívesen vállalom el évről évre a BuSho fesztiválon a moderátorkodást is.

Fotó: Kováts Dániel
Oszd meg másokkal is!
Mustra