Kapa ész helyett palacsintát osztott

Olvasási idő kb. 4 perc

A színházi emberek sohasem fütyörésznek a színház területén és nem kívánnak egymásnak sok sikert premier előtt – említett néhány babonát Göttinger Pál a Bárka Színházi Világnapján, ahol a kulisszák mögé is beleshettünk, Mucsi Zoltán pedig palacsintával kényeztette a közönséget.

Március 27-én volt a Színházi Világnap, amely kapcsán korábban már körbekérdezősködtünk az utcán, ki mennyire jár színházba. A vasárnapot viszont nem is tölthettük máshol, mint egy színház falai között, e célból pedig keresve sem találhattunk volna ideálisabb helyet a Bárka Színháznál, amelynek társulata évről évre igazán nézőbarát programmal kényezteti közönségét – nem csak holmi árkedvezményekkel és álmegoldásokkal igyekszik megúszni ezt a napot. A Színházi Világnapot egyébként 1961 óta ünneplik – azért március 27-én, mivel 1957-ben éppen ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.

Feltárulnak a rejtett folyosók

Már a Bárka programját nézegetve is az volt az érzésünk, hogy a színház semmit sem bíz a véletlenre: a közönség számára ritkán kínálkozó lehetőségek között találtuk például a teátrum földi halandók számára teljességgel ismeretlen zegzugait felfedő kulisszajárást, ahol Göttinger Pál rendező vállalta magára az idegenvezető szerepét. Az izgalmat nem csak a sok helyen ütött-kopott fekete falak és rejtett folyosók jelentették, hanem azok a bennfentes információk is, amelyeket a rendező utunk során folyamatosan, jó érzékkel el-elhintett.

Galéria ikon

6

Galéria: Színházi Világnap
Fotó: Kováts Dániel

Megtudtuk például, hogy bőven akadnak olyan, a színházi emberekkel kapcsolatos elképzelések, amelyek nem véletlenül ették be magukat a köztudatba. A babona például igencsak gyakori errefelé: egy színházi embert még véletlenül sem hallhatsz fütyörészni az épületben, és itt senki nem kíván a másiknak sok sikert bemutató előtt. Göttinger Pál a művészbejárót csak a színház köldökzsinórjaként emlegette, ahova ezúttal a közönség is bepillantást nyerhetett – a bejárat melletti pad pedig minden magára adó színház előtt ott áll. És bár azt feltételeznénk, hogy a hierarchia itt is minden területen érezteti a hatását, az előadás szertartása ez alól kivételt képez: zajló előadás közben ugyanis senkit sem engednek a színpad közelébe, ha nincs dolga benne – még az igazgatót sem.

Romantikus konténerváros és kalandok a színpad fölött

Ha az utcafront felől nem is látszik, a Bárka meglehetős helyhiánnyal küzd: díszletraktár híján például a színház udvarán látható "romantikus konténervárost" használják tárolónak, a rendező szerint pedig valóságos varázslat, amit a kellékeseik a kelléktárban véghezvisznek. Kiderült, hogy próbaterem terén sincsenek elkényeztetve, így sokszor előfordul, hogy egy, az Orczy-kertben található faházban próbálnak, ami nyáron kifejezetten hangulatos tud lenni, télen és éjjel viszont már egész más a helyzet.

A zegzugos folyosókon végül eljutunk a Cseh Tamás terem fölött található világítási hídra is, ahol az egyik drótok és hatalmas lámpák között lavírozó delikvens félve kérdezi, vajon hány embert bír el a szerkezet. Szerencsére hamarosan már a szellőzőgépház szomszédságában haladunk lefelé a hátsó lépcsőn, ahol egy nyitva hagyott ajtón keresztül a fodrásztárba kukucskálhatunk be: itt éppen a színész Telekes Péter frizuráját hozzák formába. A folyosóablakból már látszik a Bárka kertje, ahol – az előzőleg jósoltakkal ellentétben – hétágra süt a nap és nagyban zajlik a Bárka Bazár: kézműves termékek, táskák, képek és ékszerek közt matathat a színházkedvelő.

Palacsintasütés Kapával és zenélés nyikorgó lufikkal

Később a hátsó bejáratnál, az amfiteátrum tövében Mucsi Zoltán sütött palacsintát: az éhes nézősereg türelmesen várakozott a sorára, miközben a színész hasonlóan türelmesen sütögetett és osztott. Na nem szóban, ahogy azt Kapától megszokhattuk, csupán palacsintát – valahogy úgy tűnt, mindenki meg volt illetődve a szokatlan szituációtól.

Galéria ikon

6

Galéria: Színházi Világnap
Fotó: Kováts Dániel

A délután a Bárkán havonta jelentkező ZeneLadik jegyében telt: Hajós András, Fekete-Kovács Kornél és a Modern Art Orchestra komplett fúvósgárdája a nézőteret dugig megtöltő gyerek- és szülőseregnek mesélt igencsak élvezetes és rendhagyó módon a jazz rejtelmeiről. Különösen szórakoztató volt számunkra figyelni, ahogy Hajós játékos szigorral próbálja kordában tartani a rakoncátlan gyerekeket, miközben határozottan látni az arcán, hogy majd' elolvad a kicsik olyan beszólásaitól, mint például, hogy „a nagybőgő egy túlméretezett gitár”. A gyerekek egyébként meglepően okosan és kreatívan válaszoltak a nekik feltett kérdésekre, a helyzet csak akkor kezdett kissé kaotikussá válni, amikor a műsor végén közösen szerzett szülinapi dal zenei aláfestésére kiosztott lufik nyikorgása vált uralkodóvá.

Grillcsirke és világnapi üzenet

A napot stílusosan a felkavaró Nem tudni, hogyan című előadás zárta – Pirandello idegfeszítő drámájának főszerepében a pár órával korábban még palacsintát sütögető Mucsi Zoltánt láthattuk viszont. Az előadás előtt a Bárka-igazgató Seress Zoltán olvasta fel a Színházi Világnap idei üzenetét, amelyet az ugandai Jessica A. Kaahwa drámaíró, színész, rendező jegyez.

„Milyen cinikus, ha egy olyan korban, mint a mienk, amelyben ismerjük a színház hatalmát, olyan erők biztosítják a világbékét, amelyek fegyverekkel és bombákkal harcolnak. Hogyan is szolgálhatnák a megnyugvást az elidegenítés eszközei?” – tette fel a kérdést az üzenet szerzője. Hozzátette:„Az Egyesült Nemzetek Szövetsége hatalmas összegeket fordít arra, hogy fenntartsa a békét a világban, pedig a színház olyan alternatíva lehetne, amely spontán, emberi, nem olyan költséges, de sokkal eredményesebb”. Az előadás után azért korántsem uralkodott síri hangulat: a produkció kellékeként megsütött grillcsirke-combok végül az elégedett közönség bendőjében landoltak.

Kelemen Éva
Kelemen Éva
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.