Kalandozz az Angyalok erdejében, vagy egy királyi kastélyban!

Olvasási idő kb. 3 perc

Meglepő módon ezt a hétvégét is a karácsony uralja, de az ünnepi vásárok és koncertek mellett azért akad jó pár remek kiállítás is a kínálatban. Programajánló.

Hétvégi ajánlónkon már határozottan érezhető a karácsony rohamos közeledte, hiszen egyre több vásárt és az ünnepekre hangoló eseményt rendeznek.

Karácsony a királyi kastélyban

Ezek közé tartozik a Gödöllői Királyi Kastély karácsonyi eseménysorozata is, amelynek keretében december 11-12-én és 18-19-én családi programokkal, kézműves foglalkozásokkal és karácsonyi vásárral várják a betérőket.

Az ünnep fényét az is emeli, hogy a királyi család éppen 135 évvel ezelőtt töltötte először a karácsonyt Gödöllőn. Az Adventi Kastélynapok idejére ünnepi köntösbe bújt kastélyban 11-12-én Bogányi Gergely zongoraművész rendkívüli ünnepi koncertjén is részt vehetünk, 11-én pedig több gyerekelőadás is megörvendezteti a kicsiket.

Varázslatos, angyali erdő és szentendrei kiruccanás

December 6-án vette kezdetét az Angyalok erdeje című vadonatúj programsorozat a Felvonulási téren, amelynek központi eleme egy 500 darab feldíszített fenyőfából álló karácsonyfa-erdő, amelyet a köz- és magánszféra együttesen hozott létre. Az így elért tömegeket szeretnék bevonni egy jótékonysági „versenybe” is.

A Felvonulási térnek a Műcsarnok és a Damjanich utca közé eső területén zajló eseménysorozat 10-22 óráig, ingyenesen látogatható: 11-én például betlehemi állatsimogatás, 11 órától Schobert Norbi és Rubint Réka téli tornája, 14 órától pedig a Hókirálynő Meseszínpad Holle anyó című zenés darabja várja a közönséget.

December 12-én, vasárnap a zenéé a főszerep: 11 órakor Maya Manó zenés gyerekműsorát hozza el, 15 órától Vincze Lilla Mélykék Zeneszalonjának növendékei lépnek fel, majd 18 órától az énekesnő zenekara, a Napoleon Boulevard karácsonyi koncertje is hallható lesz.

Szentendre így karácsony előtt talán még szebb, mint általában: a kicsiket és nagyokat ezen a hétvégén is várja a belvárosban, a január 2-ig látogatható adventi vásár. A történelmi belváros fő utcáján – az Apor-hídtól a Fő térig – megrendezett eseményről természetesen nem hiányozhat a kürtőskalács, a kenyérlángos és a sült gesztenye, de a kézműves-vásár is tartogat jó pár kellemes pillanatot.

Csak nők és nem csak Nyolcak

És ha már karácsony, természetesen nem maradhat el a jótékonykodás sem: a budapesti Centrális Galéria Women Only/Nők mentén címmel kizárólag női alkotók műveit állította ki, a tárlat anyagát pedig december 18-án 11 órakor bocsátják árverésre.

A jótékonysági aukció bevétele a Szalmaszál a Hajléktalanokért Alapítványhoz kerül. A katalógus mellett most már külön honlapon is meg lehet tekinteni a kiállítás és árverés anyagát.
A kiállítás fókuszában a női sokszínűség áll és az örök dilemma, vajon léteznek-e nemek a művészetben, meg lehet-e egy alkotásról állapítani, hogy alkotója nő vagy férfi és ez befolyásolja-e a nézőt a mű megítélésében.

December 10-étől Pécsett, a Modern Magyar Képtárban látható az igencsak nagykaliberű A Nyolcak – Cézanne és Matisse bűvöletében című kiállítás, amely a magyar képzőművészet legmeghatározóbb XX. századi avantgárd csoportjának, a Nyolcaknak a munkáit mutatja be. Olyan kiemelkedő alkotókat találunk köztük, mint például Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla és Kernstok Károly. A tárlat különlegessége, hogy a magyar alkotásokat olyan, a csoportra nagy hatást gyakorló alkotók műveivel együtt állítják ki, mint például Paul Cézanne, Picasso, vagy éppen Matisse.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.