Az Ötkert június közepén stílusosan egy modellverseny fináléjával nyitotta meg kapuit, némileg már azt is jelezve: ajtaja tárva-nyitva áll a legkülönbözőbb kezdeményezések és programok előtt. A Zrínyi utcában található „szórakozókert” megosztja a közvéleményt: van, aki szerint sznoboknak kitalált romkocsma, nem beszélve az árlap hiányáról – mások viszont imádják.
Legutóbb a Fogasházat mutattuk be Budapest legújabb szórakozóhelyei közül.
Nem tudni, hogy frekventált elhelyezkedése – a Szent István Bazilika mögött, a Zrínyi utca Roosevelt térhez közel eső részén található –, vagy szájhagyomány útján, futótűzként terjedő híre tette-e, de az Ötkert alig egy hónappal a megnyitása után több mint 2 és fél ezer facebookos rajongóval büszkélkedhet, ráadásul máris a legnépszerűbb budapesti szórakozóhelyek között emlegetik. (Nem beszélve az olyan nagy hírértékkel bíró információkról, mint például, hogy Horváth Éva itt jelent meg új párjával és látványosan jól érezte magát.)
Romkocsma-hangulatba oltott sznobizmus?
Leggyakrabban viszont azzal szembesülök a hely nevének felmerülésekor, hogy sokan zavarba ejtőnek tartják: nem lehet egyértelműen belőni, ki is a célközönség. Tény, hogy a hellyel való első találkozásomkor nekem is az volt a benyomásom, valami furcsa eklektika, egyszerre zavaró és érdekes ellentmondásosság árad belőle. Egy blogon csak „fenszisített romkocsma”-ként, illetve a „romkocsma-hangulatba oltott sznobizmus” megtestesüléseként emlegetik a szórakozóhelyet, és bár én nem feltétlenül akarok ilyen szőrösszívű lenni, valóban az az érzése az embernek, mintha az ötletgazdák azt szerették volna, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon.
Azaz, ha a jól ismert, de csak látszólagos romkocsma-jelleg – a lerobbant gangosház helyett itt egy tökéletes állapotú bérpalotával állunk szemben – bevonzza a fiatalokat, akik aztán a hely minőségének és az árak színvonalának láttán meglepődnek ugyan, de a „ha már itt vagyunk” vegyes érzésével maradnak.
Inni, de milyen áron?
Bár az „árak láttán” kifejezés azért túlzás, mivel egy árva árlap, ital- vagy borlap nem sok, annyi sincs kihelyezve sehova. Amikor először jártam az Ötkertben, úgy gondoltam, talán a néhány hete történt megnyitó közelsége lehet az oka, de visszatértemkor sem láttam etéren változást. (Egyik ismerősöm – szintén furcsállva a dolgot – feltette a kérdést: „nincs valami erre vonatkozó szabály?”. És bár nem néztem utána, van egy olyan érzésem, hogy a válasz igenleges, hiszen ezzel a lendülettel bármit mondhat, aki éppen kiszolgál minket.)
Kiszolgálás egyébként kizárólag a pultnál van, ott is mindenki a „mitek van” és „mennyiért” kérdésekkel kénytelen kezdeni – a fentebb leírtak okán. (Az ételrészlegen dicséretes módon egy táblán krétával felvezetve azért olykor láthatjuk kiírva néhány étek nevét, árát.) Van, aki szerint ez – mármint az árak „titkolása” – két dolgot jelenthet: profitmaximalizálást, vagy azt a rossz értelemben vett sznobizmust, amely elvárja, hogy a vendég a pontos árak ismerete nélkül is leperkáljon bármilyen összeget.
Amikor cselesen itallapot merek kérni, a pultosfiú szeme elkerekedik, majd viccelődve azt mondja: nem tud adni, mert – idézem: – „elkoptak”. (Egy hónap nyitva tartás után ez tényleg humorosan hangzik.) Persze később biztosít arról, hogy lesznek, de a körülményeket figyelembe véve még nem vagyok teljesen meggyőzve.
Az egység: másfél deci
A sebtiben felsorolt fehérbor-felhozatal hallatán végül egy pohár Nyakas Chardonnay mellett döntök: ez önmagában még nem lenne érdekes, az viszont annál inkább, hogy nem deciben, hanem másfél deciben mérik.
Ennél kisebb adag nincs, ez van, ezt kell szeretni. A pincérfiú erre sem tud épkézláb magyarázatot adni, de nagy valószínűséggel nem is ő tehet róla. Mindegy, legyen: a blokkot olvasva azért még elmosolyodom az „1 egység” kitétel láttán, bár a „1,5 deci” – így, kiírva – tényleg hülyén nézne ki. A csapolt sör korsóját 500 forintért adják, és a Paulaner névre hallgat.
A vécén a nyolcvanas-kilencvenes évek sztárjaival szemezhetsz
A hely legerősebb oldala kétségtelenül a dizájnja: az udvar felett hatalmas, szivárványszínű csíkokkal tarkított éjjelilámpa-búrák függenek, máshol az ide-oda kúszó borostyán teremt némileg romkocsmás hangulatot. A leamortizálódott épületekben virágzó vendéglátásban bevett gyakorlatot követve egy tornaszer, a kápás ló is helyet kap a kert szélén, és a bútorok is hullámzó változatosságot mutatnak – annyi különbséggel, hogy itt azért odafigyelnek arra, hogy a hasonszőrű ülőalkalmatosság külön teremben csoportosuljanak.
A bejáraton belépve például egy pinceszerű téglafallal, a nyolcvanas-kilencvenes évek sztárjaival teleraggatott felülettel, illetve piros műanyagszékekkel és szockósan szőrös faliszőnyegekkel találkozunk, a következő helyiségben viszont már a hippikorszakot idéző képek és két hatalmas legófigura fogad. Az Ötkert előnye, hogy a legnagyobb, nyitott tere mellett több lehetőséget is kínál az üldögélésre-iddogálásra.
Ha például esik az eső, még mindig behúzódhatunk a „könyvtárszobába”, ahol a falon egy Hugh Hefnerre hajazó öregember és két, meglehetősen hiányos öltözetű cicababa éli láthatóan nem éppen szokványos életét. A mellette lévő „teaszobában” már kannával szolgálják ki a bácsit: a bizarr látvány teatralitása jó kis hangulatot kölcsönöz a kanapén folytatott csevejhez.
A netovább viszont kétségtelenül a mellékhelyiség: a férfiak esetében a nyolcvanas-kilencvenes évek többnyire hiányos öltözetű üdvöskéi, modelljei és énekesnői asszisztálnak a vizelés élményéhez, míg a női részlegen hasonló, az egész falat beborító posztermontázs nyűgözi le a vendéget. Az egyik oldalon Cindy Lauper, Whitney Houston és Claudia Schiffer, a másikon a Take That, Billy Idol és Peter Andre (igen, a kockás hasak királya előbukkant a habokból – a sors fintora, hogy épp egy vécében).
Akinek kedve szottyan, a Prince fotójával fémjelzett mellékhelyiségben végezheti dolgát, és jót mulathat azon, hogy Axel Foley, a Beverly Hills-i zsaru éppen Axl Rose mellé került a szórásban. Magyar sztárokat nemigen látni a válogatásban, bár Szikora Robi megvédi a mundér becsületét és – habár meglehetősen láthatatlan helyen, de – a plafon szélén nyomja a csikidámot.
Zene és vizualitás
Összességében az a tapasztalatom, hogy az Ötkert alapvetően a kulturált szórakozásra (értsd: ivásra és zenére) szakosodott hely: hétről hétre nagy százalékban találkozhatunk itt a Tilos Rádió dj-ivel, akik a jól szituált húszasoknak-harmincasoknak szolgáltatják a talpalávalót. Hál'istennek nem lehet őket azzal vádolni, hogy túl egysíkú lenne a muzsika: a jazztől kezdve a funkon és a discón át a house-ig mindenre lehet ropni. Nem ritka az élőzene sem, de a legnagyobb dicséretet mégis a Michael Jacksonnak szentelt este érdemli, amiről információ hiányában sajnos sikerült lemaradnom. (Kéretik ismételni.)
Az Ötkert emellett a kortárs képzőművészetet is igyekszik támogatni, meglehetősen kisméretű galériájában megfordult már a graffiti felől érkező Kovács Budha Tamás, jelenleg pedig épp Szuharevszki Mihály Intergender Party című kiállítása látható.
