Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A 41. Magyar Filmszemlén, a II. Magyar Forgatókönyv Börze keretében mutatkozott be egy fiatal magyar forgatókönyvírókból álló csoport, a Fiction Science műhely. A magyar forgatókönyvíró-szakma helyzetéről és kilátásairól, valamint a női írói szemléletről beszélgettünk az alkotóműhely egyik tagjával, Selmeczi Nóra forgatókönyvíróval.
Egy teljesen újonnan alakult csoport vagytok, így először arra kérlek, pár mondatban mutasd be magatokat.
A Fiction Science egy informális alkotói műhely, a 2009-ben végzett forgatókönyvíró-dramaturg osztály tagjaiként hoztuk létre. A célunk, hogy az anyagainkat, legyen az kis-, vagy nagyjátékfilm, televíziós produkció vagy rádiójáték, vagy reklám - közösen fejlesszük, hiszen az öt év alatt, amíg a Színház- és Filmművészeti Egyetemre jártunk, együtt dolgoztunk.
Már az első nagyobb vizsgamunkánkat, a Kávé és Castingot is együtt készítettük el, együtt fejlesztettük és forgattuk le, de a legkomolyabb referenciánk mégis a Dekameron 2007. Boccaccio Dekameronjából készítettünk adaptációkat, mindenki választhatott magának történetet, de senki sem rendezhette a saját forgatókönyvét, egymás munkáit rendeztük. Így jött létre a kerettörténet, azaz az Iniciálék és öt kisfilm. Annak ellenére, hogy a filmek külön-külön is funkcionálnak - kettő be is került többek közt a 2008-as Filmszemlére -, az Iniciálékkal összefűzve egy szkeccs-filmként mutatják be a mi generációnk a gondolkodásmódját és azt, hogy hogyan lehet ezeket a reneszánsz történeteket adaptálni a kortárs Budapestre, a mi társadalmunkra.
A kortárs Budapest apropóján: mennyire érzitek kortársnak és a kortárs közönség által befogadhatónak azokat a filmeket, amelyek az elmúlt években megjelennek, és ehhez képest ti hogyan pozicionáljátok magatokat?
Az utóbbi években egyszerre indult el egy szakmai beszélgetés és egy szélesebb társadalmi vita arról, hogy mennyire közönségbarát a magyar film, mennyire érdekli az alkotókat a saját történetük, vagy a nézők története, és mennyire érdekli az alkotókat, hogy a néző bemegy-e a moziba és tud-e azonosulni azzal, amit lát. A mi számunkra elsősorban az a fontos, hogy elmesélhető, befogadható, releváns történeteket mondjunk el. Ez a Dekameron vállalásában is benne volt - ahogyan az eredeti is azokat a mindennapi történeteket meséli el, amelyek akkoriban az emberekkel megestek abban a közegben. Számunkra is nagyon fontos, hogy azokra a történetekre legyünk elsősorban nyitottak, amelyek megszólítják a nézőt, túl azon, hogy a mi kezünkből kikerülő forgatókönyvek magas művészi értéket képviseljenek. De az is nagyon fontos, hogy legyenek filmek, amelyek járják a fesztiválokat, mert elsősorban úgy lehetünk jelen a nemzetközi filmművészeti palettán, ha megmutatjuk ezeket a nagyon érzékeny vagy nehezebben megközelíthető történeteket is. Ugyanakkor be kell tudnunk vinni a nézőt a moziba, vagy le tudnunk ültetni a tévé elé. Ennek az elsődleges feltétele, hogy mi nyitottak legyünk a társadalomra.
Milyen jelentősége van annak, hogy a műhelyben 6-3 a nemek aránya a lányok javára?
Munka közben nyilván sosem szoktunk nemi kategóriákon gondolkodni. Ugyanakkor a forgatókönyvírás női megközelítése elég prominensen jelen van a filmművészetben. A húszas-harmincas évek amerikai filmgyártásában nő volt a legmagasabban fizetett és a legtöbbet alkalmazott forgatókönyvíró. Frances Marionról van szó, aki az első nőként vehette át a legjobb forgatókönyvért járó díjat. Rengeteg női forgatókönyvírót találunk az Oscar-díjasok listáján. Évente-kétévente valamelyik forgatókönyv-kategóriában biztos, hogy van női díjazott. Ez nagyon sokatmondó, és az is előremutató, hogy olyan női alkotók tudnak érvényesülni a nemzetközi filmszakmai porondon, mint Nora Ephron, vagy Diablo Coby, aki a Juno című filmért kapott számos díjat, emellett a Tara alteregói című sorozat kreatív producere és vezető írója.
Magyarországon ez a trend napjainkban jelentkezik újra, gondoljunk csak Divinyi Rékára, aki a szélesebb közönség köreiben az egyik legismertebb forgatókönyvíró. A színházi dramaturgok is elsősorban nők, ez szinte hagyományosan így van. Mindez azt jelzi talán, hogy ahhoz, hogy egy rendezővel együtt lehessen működni, általában befogadóbb, alárendelődőbb hozzáállás kell. Mert a forgatókönyvírásnál, dramaturgi munkánál - amellett, hogy az embernek van inspirációja, ihlete, és szenvedéllyel dolgozik -, szükség van arra, hogy „kézimunkaszerűen" tudjon pepecselni az anyaggal, amíg az ki nem adja a legjobb formáját. Az, hogy mi lányok hatan vagyunk ebben a műhelyben, azt hiszem, hogy ezt a fajta női érzékenységet hivatott megjeleníteni valamilyen módon. Talán a férfialkotók jobban szeretnek szuverénebb, függetlenebb módon dolgozni - persze ez is nyilván alkotói hozzáállás vagy attitűd kérdése.
Milyenek voltak a visszajelzések a bemutatkozásotokra?
Eddig nagyon pozitívak. A forgatókönyvírókat övező némi bizalmatlanság ellenére sokan szeretnék igénybe venni a script doctori, dramaturgiai tanácsadó tevékenységünket is, ami egy nagyon jóleső dolog. A szakma pillanatnyilag nagyon támogatóan lép fel a Fiction Science laborával szemben. Folynak a tárgyalások, közben fejlesztjük tovább a diplomázásra elkészített nagyjátékfilm-terveinket is - ezek közül van olyan, ami már pályázati szakaszba lépett, illetve, amit a műhelyen belül közösen fejlesztünk. Ezek mind nagyon markánsan más történetek, más-más műfajokban, ez egy nagyon izgalmas munka.
A Fiction Science csoport Bereményi Géza filmrendező, író felvezetésében
Milyennek látod a forgatókönyvíró szakma helyzetét ma Magyarországon?
Pillanatnyilag ez egy elég komplex kép . Az egészen biztos, hogy a rendelkezésre álló állami dotáció egymagában kevés ahhoz, hogy sok és magas minőségű magyar játékfilm készüljön el és ebben a helyzetben gyakori az, hogy a producer és a rendező hajlamos mellőzni a forgatókönyvíró vagy a dramaturg szerepét a munkában.
Nálunk egyértelműen egy olyan szerzői beállítódás él, ahol a rendező az első számú alkotó, tehát ő írja a forgatókönyvét és kevesekkel konzultál róla - annak ellenére, hogy a konzultáció során az alkotói szándék biztosan nem sérül, csak finomodik. Valamiért a magyar rendezők többsége még mindig ódzkodik attól, hogy dramaturgi vagy forgatókönyvírói segítséget vegyen igénybe. Ennek egyrészt a már említett anyagi okai vannak, másrészt eddig nem volt folyamatos a képzés, harmadrészt pedig nehéz kialakítani azokat az együttműködéseket, amelyekről biztosan tudható, hogy működik, és nem sérül benne egyik fél sem. Azt hiszem, ha mi írók teszünk egy gesztust a szakma felé, ha azt kommunikáljuk és bizonyítjuk, hogy a mi szándékunk alapvetően jó, és mi magasan képzett szakemberek vagyunk, szerintem ez a helyzet tud változni.
