Álarcot vesz fel, de akkor is ő – Interjú a 75 éves Bereményi Gézával
Nem tudom, hol éltem eddig, hogy csak tavaly szippantott be a Bereményi-univerzum. Megjelent a Magyar Copperfield, az író régóta várt önéletrajzi regénye. Magával ragadó olvasmány, mégis lassú tempót erőltettem magamra, hogy minél tovább tartson a világjárvány miatti első lezárások idején. Innen jutottam el 2020-ban az Eldorádóig, amely 1989-ben a legjobb európai film díját nyerte el. Hallgattam Cseh Tamást, jobban figyeltem a szövegekre. Most az Azóta is élek című kötetnél tartok, melyet idén januárban adott ki a Magvető, hogy ezzel köszöntse a 75 éves írót. A válogatott elbeszélések között – csakúgy, mint a filmekben és a dalszövegekben – ide-oda vándorolnak Bereményi Géza emlékképei, jellegzetes figurái és motívumai. A szálak nem mindig érnek össze, a hangsúlyok is változnak, de ettől az egész csak még izgalmasabb.
