Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Nem tudom, hol éltem eddig, hogy csak tavaly szippantott be a Bereményi-univerzum. Megjelent a Magyar Copperfield, az író régóta várt önéletrajzi regénye. Magával ragadó olvasmány, mégis lassú tempót erőltettem magamra, hogy minél tovább tartson a világjárvány miatti első lezárások idején. Innen jutottam el 2020-ban az Eldorádóig, amely 1989-ben a legjobb európai film díját nyerte el. Hallgattam Cseh Tamást, jobban figyeltem a szövegekre. Most az Azóta is élek című kötetnél tartok, melyet idén januárban adott ki a Magvető, hogy ezzel köszöntse a 75 éves írót. A válogatott elbeszélések között – csakúgy, mint a filmekben és a dalszövegekben – ide-oda vándorolnak Bereményi Géza emlékképei, jellegzetes figurái és motívumai. A szálak nem mindig érnek össze, a hangsúlyok is változnak, de ettől az egész csak még izgalmasabb.
„Vágjunk bele, most hirtelen fölszívtam magam” – nevet a telefonba Bereményi Géza, miután röviden megtárgyaltuk gyermekkora fontos helyszíneit. Magam is Józsefvárosban élek, a Fiumei úti sírkertben szoktam futni, a Népszínház utca és a II. János Pál pápa tér érintésével. A Magyar Copperfield óta rengeteg jelentéssel dúsult a környék, gyakran eszembe jutnak a könyvbeli jelenetek. Hogy halad a nagy sikerű önéletrajzi regény folytatása? Mennyire tartja férfiasnak az általa megteremtett mitológiát? Milyennek képzeli a tökéletes életművet? Úgy tervezem, ezek a kérdések lesznek a beszélgetés főbb állomásai. De ne szaladjunk előre, kezdjük inkább az elején.
Az Azóta is élek anyagát ön válogatta össze. Milyen szempontokat tartott szem előtt?
Nagyon egyszerű. Emlékeztem mindegyik elbeszélésre. Kiírtam magamnak a címeket, és kihúztam azokat, amikről tudtam, hogy ma már nem jók. De ez nem volt sok, azt hiszem, talán kettő vagy három.
A „ma már nem jók” alatt azt érti, hogy technikai szempontból nem ütik meg a mércét, vagy azt, hogy veszítettek az aktualitásukból?
Egyiket sem. Az időszaknak megvolt a maga divatos prózaírási formája, annak estem én alá. Ma már kicsit mulatságos is azoknak a szövegeknek a stílusa. Pedig én akkoriban nem írtam nagyon divatosan, vagy nem kerestem ezt, aztán mégiscsak. Akkoriban divatosak voltak például a hosszú címek. Apám apja mindörökre eltávozik közülünk. Ezt a címet ma már túl hosszúnak, modorosnak találtam. Egy-két ilyet megváltoztattam. De mást nem javítottam az elbeszélésekben, nem írtam bele egyikbe sem. Megőriztem őket úgy, ahogy voltak. Emellett vadonatúj elbeszélések is vannak a kötetben, kettő vagy három a végén.
Köztük az Így kezdtem című novella is, amely a Cseh Tamással való megismerkedés történetét eleveníti fel. Fog szerepelni ez az epizód a Magyar Copperfield folytatásában? Látja már, hogy hogyan?
A Magyar Copperfieldet addig nem kezdtem el, amíg nem találtam meg a stílusát. Íráspróbákat tettem. Ezt a módszert eltanultam magamtól, most is alkalmazom. A következő könyvemben az egyetemi éveket szeretném megírni, 19 éves koromtól kezdve. Írtam hozzá stíluspróbákat, és kettőt közülük már úgy találtam, hogy elbeszélésnek megfelelnek, azokat tettem bele a mostani kötetbe.
Részlet az Így kezdtem című elbeszélésből
„Nem tudtam, miért ajánlkoztam neki, minek is akarnék dalszövegeket írni. De ez a visszautasítás mindent tisztázott bennem. Nem akarok beilleszkedni sem a »fiatal írók, induló tehetségek« visszataszító sorába, titkon szégyenkezem, hogy engedtem kiadni a könyvemet, és a bölcsészdiplomám, a tanári pálya sem kell nekem. Szívem szerint egyelőre csak dalszöveget írnék egy őrültnek, akitől még egy hangot sem hallottam énekelni.”
A szövegek erősen önéletrajziak. Az identitásukat kereső, a párkapcsolataikat megérteni igyekvő főhősök, elbeszélők általában férfiak. Női olvasóként úgy érzem, hogy – természetes módon – hangsúlyos ez a nézőpont. Ön szerint létezik olyan, hogy férfiirodalom? Ha igen, mennyire sorolja oda a műveit?
Inkább egy ifjú embernek az életérzése van bennük. Az elbeszélések között van, ami a gyerekkoromról szól, van, ami egy huszonéves ember tapasztalatait tükrözi. Erős a valóságtartalmuk, Cseh Tamás a saját nevén szerepel bennük, ahogy engem is Gézának hívnak ezekben az írásokban. De van közöttük fikció is. Amikor például a fiatal író, Dobrovics egy 18. századi szereplővel beszélget. De lehet, az is inkább félfikció, nem tudom. Persze gyakran írtam fiatal férfiak problémáiról, világlátásáról, érzékenységéről, néha egyenesen a butaságig.
Részlet A svéd király című elbeszélésből
„Figyeljen rám. Míg ön ezt a könyvet olvassa, pályafutásunk közt kapcsolatok létesülnek, hadműveleteim sikere öntől is függ, viszonya Ágnessel az én viszonyom, dragonyosaim közt ott harcol ön is, és együtt megyünk a közértbe reggeliért. Ha holnap havazni fog, menetgyakorlatokkal tartjuk fenn a fegyelmet.”
A kötet online bemutatóján Bárány Tibor irodalomkritikus az Irén levele című novellát emelte ki. Nekem is ez az egyik kedvencem a kötetben. Ha jól tudom, 1978-ban jelent meg először. Feltételezem, akkoriban kevesebb szó esett a közbeszédben a nőket érő elnyomásról. Honnan merített tudást, információkat ehhez az elbeszéléshez?
Eddig férfiirodalomról beszéltünk, ott meg nővé változtam. Ismertem az életben ilyen lányokat, nőket. Mélységes rokonszenvvel írtam róluk, próbáltam női érzékenységet belevinni.
Részlet az Irén levele című elbeszélésből
„Vagyok, vagyok, egyszer csak körülnézek, és látom, hogy van egy férjem, egy fiam, munkahelyem, érettségim, rokonságom, és a részvételem nélkül, kedve szerint játszódik minden. Aztán csoda, hogy azt sem tudom, honnan támad a félelmem, hogy megölnek egy körömvágó ollóval? Nem csoda.”
Önnek van kedvence a kötetben? Vagy ezt nem illik megkérdezni a szerzőtől?
Van, amire büszke vagyok, és van, amit azért tettem be, mert jellemzőnek és fontosnak éreztem. Mindegyik a sajátom. Az ember álarcot vesz fel, de akkor is ő.
Ha létezne olyan, hogy tökéletes életmű, az öné milyen lenne?
Hát ezen nem gondolkodtam, nem képzelegtem, mert tökéletességre törni lehetetlen. Az ember próbálkozik, igyekszik, előre tervez, de aztán maga az írás folyamata is változtat ezeken az elképzeléseken. Az írás nem feltétlenül csak tudatos tevékenység. Még akkor sem, ha próza.
Szintén a kötetbemutatón hangzott el, hogy az utóbbi években mintha újrarendezné az életművét. Versek címmel megjelentek a dalszövegei, tavaly a nagy önéletrajzi regénye, most a novellaválogatás.
Az eddig megírtak újrarendezése feltétlenül tudatos. Ilyenkor olvasó vagyok, úgy próbálom rendezni az írást. De egyébként egy belső hangra hallgat az ember, amikor ír.
Gondolom, fel szokták keresni pályakezdő alkotók. Van valami, amit visszatérő módon tanácsolni szokott nekik?
Nem szoktak felkeresni pályakezdő alkotók. Forgatókönyvírást tanítottam, irodalmi tanácsokat is adtam, de sosem személyeknek, hanem osztályoknak, ha fölkértek. Egy embernek tanácsot adni talán nem is tudnék, meg azt sosem próbáltam. Én sem úgy kezdtem, soha nem úgy csináltam, hogy másokra hallgattam volna. Jobb, ha az ember magára hallgat.
Címlap- és borítókép: Stekovics Gáspár.
