A District 9, vagyis a kilences körzet a hely, amely a bolygónkon ragadt idegeneknek menedéket nyújt. Menedéket abban az értelemben, hogy a békés szándékú, támadni nem akaró, céljaikat csupán a mielőbbi hazajutásban kijelölő lényeket gettószerű táborokba kényszerítik, brutális kísérletek alanyaivá teszik, irtják, s demoralizáló jelzővel látják el őket: rákok. A dél afrikai Johannesburg felett közel húsz éve lebeg mozdulatlanul a földönkívüliek meghibásodott űrhajója, s az új populáció jelenlétét mind nehezebben viseli az emberiség. A segítőkészen induló helyzet a film végére drámai akcióba csap át.
Neill Blomkamp első filmjében nem csupán egy szimpla sci-fi kisebb nagyobb csavarokkal megbolondított történetét kaphatjuk vissza. A film, alacsony költségvetése ellenére is hihetetlenül összetett és kidolgozott, korábbi sci-fikben már koptatott mégis újszerű dramaturgiával bír. A rendezés belevág a dokumentumfilm-szerű megjelenítésbe is, a rázkódó kamera beállítások, a bevágott interjúelemek s az útinapló jellegű felvételek, melynek hátteréből földönkívüliek ugrálnak ki, valójában inkább mosolyt, mint hitelességet tükröznek. A kezdeti kétkedés fázisából azonban stílusosan kötnek át a szálak a valódi akció és a hihető science fiction anyagához. A főszereplő Wikus Van De Merwe küzdelmein át merülünk el a film mélységeiben, melyben ki-ki maga megsejthet valamit abból, milyen az ember, nem csak a bolygójának egy kicsiny szegmensét felborító (?) földönkívüliekkel, de fajtársaival szemben is. Bekerül a képbe az érdek, a pénz és a felsőbbrendűség társítása, amely ösztönszerűen drámát komponál.
A számítógépes effektusokat a producer Peter Jackson vezényelte Weta Digital cég bonyolította le. Elsőrangú vizuális trükkjeikre már rácsodálkozhattunk többek közt a Gyűrűk Ura trilógiában és a King Kongban is. A látványelemek jellemzően a film utolsó harmadában veszik át a kezdeményezést. Nem lesz túlmagyarázott, agyonmisztifikált a történet, a cselekmények ütőerét eztán az akció táplálja. Korábban, az idegenek kilakoltatását irányító Wikus „tábornok”-ból sorsfordultával üldözött lesz. A felpörgetett események sorai között a főszereplő irodai zsoldosból ösztönös érző lény válik.
A film előnyévé pedig az válik, hogy a sztori nem akar világot váltani, Wikus sem akar mást csak visszatérni önmagához. Nem hasogatnak sorszerű kérdéseket, ezeket csupán bújtatott metaforák, és a magyarázatra nem szoruló mögöttes tartalommal teszik. A helyszín sem egy demagóg világváros, hanem egy, a tartalomnak hitelesebb színt kölcsönző helyszín, Johannesburg. Nem szerepeltetnek híres karakterszínészeket; nem érvelnek a látszattal. Hiteles, a tipikus hollywood-i eladhatóság normáit hátrahagyó, leleményes adaptáció.
