A szőke herceg kamionnal jött

Olvasási idő kb. 2 perc

Sose tudhatjuk, hogy bizonyos helyzetekből mi sülhet ki.
És ezt nem azért mondom, mert épp a napokban meditáltam azon, vajon miféle istenverésnek tekinthető, amikor a férj, ránézve a kezedre, azt mondja: néha azért krémezhetnéd is. Te meg tekered tovább a kormányt, szép lazán, a napszemüveged meg remekül takar, így legalább a szemeden nem látszik az idő. Mondanád neki,  térjen magához, az a sok, fránya, összeérő vonalka nem a nem hidratálás, hanem az idő jegyében született, és letörölhetetlen ráncnak hívják.
De inkább hallgatsz.
Szóval, azt nem tudom, egy ilyen helyzetből vajon milyen sorsfordító jelenet következhet – én speciel maradtam férjnél –, de mélyen együtt érzek és egyetértek Mettyvel, a legújabb romantikus belga film főhősnőjével. Merthogy Metty legalább kiadja a mérgét.

Történetünk női hősét ugyanis épp elhagyja a férje – rögtön a film elején. Egyedül marad nagyszájú, kamaszodó lányával és a teljes döbbenettel. Miért is jár neki mindez az élettől? Hogy is van az, hogy lehúz egy házasságból majd’ húsz évet, már épp fellélegezne, kevesebb a teher, viszont nagyobb a gyerek, csökken az adósság, ők gyarapodnak, amikor a férj lelép. Ráadásul egy fiatal tyúkkal. Egy nagyon fiatal tyúkkal. Dráma, ha nem mondjuk ki, akkor is az.

Ebben a helyzetben érthető igazán, miért is tolat neki Matty teljes gázzal a prakolóban veszteglő kamionnak. A fickónak – akiről később kiderül, hogy ő a majdnem szép szőke herceg – kissé kedvét szegi az apró malőr, de hirtelen kívülről látja a kiabáló nőt. A kissé lestrapált, negyvenes, elkeseredett nőt. És ahogy a moziban meg a mesében lenni szokott: beleszeret. Ettől a pillanattól kezdve romantikus fordulatokba, kellemes humoros jelenetekbe csap át a kezdeti dráma, de nagyon is kedves – a hasonló témájú, amerikai feldolgozású, hollywoodi filmekre nyomokban sem emlékeztető –, szerethető filmmé. Szerethető, kedves emberekkel. Egy kis csavart is tartogat a történet, most legyen annyi elég, hogy a végén minden jól sül el, és hozzátenném: a csudába is a ráncokkal meg a többivel, még egy lestrapált nővel is történhet csoda!
Amennyiben mégsem, úgy marad a hidratálás...

Ajánlanánk ezt a különös hangulatú filmet minden negyvenes nőnek, persze harmincasnak is, sőt ötvenesnek is… és jöhetnek a húszasok is. Szem nem marad szárazon!

Moszkva, Belgium
Belga romantikus vígjáték, 102’
Bemutató: 2009. július 2.
Forgalmazza: Másképp Alapítvány

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.