Aukciót rendeznek autista alkotók műveiből

Olvasási idő kb. 2 perc

Autista alkotók műveinek középpontba állításával folytatódik a segítséggel élő fiatalok helyzetének javítását a képzőművészettel összekötő Fogadj be! program, melyet 2008-ban indított útjára a Concorde Csoport és a Mosoly Otthon Alapítvány. Idén a művészeti és szociális szférában is egyedülálló koncepciót kialakítva autista művészek alkotásait árverezik el a Műcsarnokban szeptember 26-án egy kamaraárverésen.

Folytatódik a Concorde Csoport és az autista fiatalokat gondozó lakóotthonokat segítő Mosoly Otthon Alapítvány (MOHA) által két évvel ezelőtt indított Fogadj be! program. Ezúttal olyan alkotásokat fognak elárverezni, melyek az első aukción is résztvevő Tarr Hajnalka képzőművész segítségével jöttek létre több lakóotthon művészeti foglalkozásainak keretein belül. A létrehozott anyag olyan erőteljes lett, hogy azt júliusban a Miskolci Galériában is bemutatták, de a tervek szerint 2011 májusában a Magyar Nemzeti Galériában is rendhagyó tárlat nyílik a válogatásból.

A szeptember 26-án a Műcsarnokban rendezendő kamaraárverésen meglehetősen változatos portfolióból választhatnak a licitálók, melyet az előző aukcióhoz hasonlóan szakértő zsűri állított össze, tagjai között olyan szakemberekkel, mint például az acb Galéria tulajdonosa, Pados Gábor. Az előző, három éves elkötelezettséget jelentő, és sok esetben rendkívül élénk kapcsolatot eredményező konstrukcióval szemben azonban ebben az évben csupán egyszeri alkalomra szólnak a licitek, természetesen abban a reményben, hogy sor kerül majd további vásárlásokra is a jövőben.

„Az árverezésre bocsátott tételek izgalmas, különleges vizualitású képek, melyek gyakran kísérteties hasonlóságot mutatnak a kortárs képzőművészek alkotásaival. Anélkül mutatnak művészi gesztusokat, így például a műveken belüli és azok közötti koherenciát, hogy céljuk lenne. Véleményem szerint ez reflektív művészet – anélkül, hogy reflektálna, és anélkül, hogy művészet akarna lenni.” – mondta Tarr Hajnalka, a Fogadj be! művészeti mentora az elmúlt hónapokban született alkotásokról.

A programot értékelve Jaksity György, a Concorde Csoport elnöke és egyben a kezdeményezés ötletgazdája elmondta: „Nagyon fontos számomra ez az aukció, de még fontosabb kérdés volt az indításakor, hogy mi fog történni utána. Az eredmény felülmúlta a várakozásaimat: a hároméves támogatás a legnehezebb időszakon segítette át a lakóotthonokat, és minden bizonnyal lényeges forrást jelentett a résztvevő képzőművészek számára is. Ebben az évben a Fogadj be! saját gyümölcseit, az elmúlt hónapokban a kortárs képzőművészeti életbe berobbant autista művészek alkotásait lehet majd megvásárolni, mert hiszünk abban, hogy kivételes minőséget képviselnek.”

A két évvel ezelőtt indult nagyszabású jótékonysági program központi elemét képező első aukción, melyre 2008. június 26-ánkerült sor, olyan „csomagokat” árvereztek el, amelyekbe fiatal képzőművészek alkotásai és egy-egy segítséggel élő fiatalokat befogadó otthon támogatásának lehetősége került bele. A Fogadj be! egyik célja ugyanis a forrásteremtésen túl egyedülálló módon a hosszú távú, személyes kapcsolat létrejöttének elősegítése a gyűjtők és a művészek, valamint a lakóotthonok lakói között.

Ennek egyik legkiemelkedőbb eredménye volt az a rendkívül élénk alkotómunka, mely Tarr Hajnalka képzőművész irányításával és értő segítségével kezdődött meg több otthon lakóinak bevonásával. Az így született művek árverezését az előzőhöz hasonlóan Virág Judit vezeti majd.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.