Morricone gorgonzolával

Olvasási idő kb. 1 perc

A rendezvény házigazdája, Gianni Annoni mesterszakács, és televíziós műsorvezető a kóstolóval egybekötött bemutató során egyebek mellett az itáliai konyhaművészet olyan különlegességét ismerteti, mint a zellerszárba töltött gorgonzola sajt.
Lesz ezen kívül meseolvasás Kéri Kitty előadásában, kortárs filmművészet vetítéssel, illetve érdekes logikai játékok gyerekeknek. A zenekedvelők Maestro Mauro Maur, a Római Operaház Zenekara első trombitásának esti koncertjét élvezhetik Francoise de Clossey zongorakíséretében. A művészek karizmatikus duója az első közös fellépésük pillanatától elnyerte a közönség és a kritika elismerését. A nemzetközi hírű zenészek olasz filmzenét interpretálnak világszínvonalon. Híres zeneszerzők, köztük Morricone, Theodorakis, Bussotti, Clementi, Vlad ajánlották műveiket Mauro Maurnak. A koncert során a közönség a betétdalokhoz kapcsolódó filmrészleteket (Egy maréknyi dollárért, Amarcord, A misszió) tekinthet meg, melyekhez maga a művész Maestro Mauro Maur fűz gondolatokat.
A belépés a napközbeni eseményekre díjtalan.

További információ

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?