Kultbait

Kultbait cikkek

A biztos halál várta, trükkös mondattal úszta meg a lány: ezt mondta a férfinak

Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse, Heltai Jenő leghíresebb színművében, A néma leventében járunk, ahol a címszereplő Agárdi Péter háromévnyi hallgatást vállal szerelme, Zilia csókjáért. Miközben a király óriási pénzjutalmat ígér Agárdi szóra bírása esetére, a sikertelen próbálkozókra halál vár. A színdarab végéig a néma levente Zilina ellenében is tartja hallgatását, amikor azonban a halálra ítélt lány zárkájában szerelmet vall neki, minden jóra fordul.

Lánya 13 éves barátnőjét nézte ki magának felesége halála után a férfi

Mai kattintásvadászat-paródiánk főhősét, Gárdonyi Gézát elsősorban három nagyobb történelmi regényéről (Egri csillagok, A láthatatlan ember, Isten rabjai) ismerik a legtöbben. A címben azonban az Ida regényében járunk, ahol Ó Péter borkereskedő felesége halála utáni kicsapongó életét úgy igyekszik a későbbiekben is biztosítani, hogy egy újságban hirdeti meg saját lányát: aki feleségül veszi, komoly hozományra, de még ennél is komolyabb örökségre számíthat.

Kegyetlen leszámolás Erdélyben: az áldozatot szó szerint megették

1514. július 20-án Temesváron végezték ki mai kattintásvadászat-paródiánk főhősét, Dózsa Györgyöt, a nevével fémjelzett parasztlázadás vezetőjét, akinek halála az egyik legkegyetlenebb a magyar történelemben. Habár a tüzes trónus csak legenda, az izzó korona és a kannibalizmusra kényszerített legyőzött jobbágyok véres történelmi tények.