Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mai kattintásvadászat-paródiánk főszereplője Maximilien de Robespierre.
1794. július 28-án végezték ki Maximilien de Robespierre-t, a francia forradalom terrorjának vezéralakját, akinek kezéhez tízezrek vére tapadt. Robespierre a rousseau-i tanoktól indult, és az erény nevében vérengző diktátorrá lett. Végül ő maga is a forradalom áldozataként végezte.
Maximilien François Marie Isidore de Robespierre 1758. május 6-án született az észak-franciaországi, belga határhoz közeli Arrasban. Jómódú jogászcsalád sarjaként látta meg a napvilágot, gyerekkora mégis tele volt megpróbáltatásokkal. Hatéves volt, amikor édesanyja elhunyt, apja pedig magára hagyta őt és három kisebb testvérét, inkább európai körutazásra indult. A gyerekeket az anyai nagyszülők nevelték fel. Maximilien intelligenciája és tehetsége korán megmutatkozott, tanulmányaiban Arras püspöke, Hilaire de Conzié segítette, akinek támogatásával bekerülhetett egy párizsi elit kollégium jogi fakultására. Tanulmányai alatt Robespierre nemcsak az ókor nagy bölcseivel, Catóval és Ciceróval ismerkedett meg, de ekkor olvasta Jean-Jacques Rousseau munkáit is. A felvilágosodás vezéralakjának filozófiája alapvetően befolyásolta világképét és politikai nézeteit.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
A jogi diploma megszerzése után hazaköltözött, és szülővárosában nyitott ügyvédi irodát, ahol gyakran a szegények jogi képviseletét látta el. A sikeres ügyvédi praxis mellett irodalommal is foglalkozott, elnöke lett az Arras-i Akadémiának, és politikai kérdésekben is gyakran megnyilatkozott. 1789 májusában XVI. Lajos király általános rendi gyűlést hívott össze. Robespierre kiharcolta, hogy Arras képviseletében, a harmadik rend küldötteként részt vehessen az országgyűlésen. Gyenge hangja ellenére igazi hangadónak számított, több mint százötvenszer szólalt fel a nemzetgyűlésben. A kezdetektől radikális nézeteket vallott, melyeket Rousseau tanai ihlettek. Kiállt a rabszolgaság és a halálbüntetés eltörléséért, síkra szállt a választási cenzus megszüntetéséért, a papság és a nemesség előjogainak eltörléséért és a sajtószabadságért. Néhány hónapon belül országos ismertségre tett szert, a többség azonban csak egy hangos törtető, nem komoly politikust látott benne.
Robespierre maga is belátta, hogy radikális nézeteivel képtelen teret nyerni a forradalom ekkor még mérsékelt időszakában. Elvbarátait végül a jakobinus klubban találta meg, melynek tagjai szintén köztársaságpártiak voltak és a társadalmi egyenlőséget hirdették. A lánglelkű fiatal politikus hamar népszerű lett a jakobinusok körében. 1790 márciusában már a klub elnökévé választották. Szónoki tehetségével a párizsi polgárságot is egyre jobban megnyerte magának, ekkoriban ragadt rá a „megvesztegethetetlen” jelző. Nem véletlen, hogy 1791 őszén, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés feloszlatása után Robespierre-t az elsők között választották be az újonnan létrejött Törvényhozó Nemzetgyűlésbe. Sikerei dacára a politikus szinte nincstelen körülmények között élt, egy Maurice Duplay nevű asztalos házában bérelt lakást. Szállásadója lányához, Eleonórához gyengéd szálak fűzték.
A forradalom radikalizálódásával a jakobinusok és vezérük egyre jobban előretörtek a politikai életben. Robespierre továbbra is Rousseau tanait tartotta elsődleges morális és filozófiai elvnek, azonban fokozatosan torzította azokat a saját szája íze szerint. Gondolkodásán egyre inkább eluralkodott a cél szentesíti az eszközt elv. 1792 februárja és áprilisa között közvádlóként tevékenykedett, majd a párizsi községtanács „erős embere” lett. A monarchia bukása és a köztársaság kikiáltása (1792 október) után elsőként választották be a Konventbe. A Hegypártként emlegetett jakobinusok vezetőjeként Robespierre a mérsékeltebb girondisták legádázabb ellenfele lett, fokozatosan próbálta kiszorítani őket a hatalomból. Míg korábban ellenezte a halálbüntetést, immár ő erőszakolta ki az elfogott XVI. Lajos király kivégzését. A megbuktatott koronás főnek a jakobinus vezér szerint pusztán elvből kellett meghalnia, ugyanis király volt és mások felett uralkodott. Lajost bűnösségéről Robespierre mindenféle bizonyítási eljárás nélkül, saját belátására döntött. Ez a gondolkodás egyébként is egyre jobban elharapódzott az elméjében: saját akaratát összemosta az objektív jóval, az erénnyel, úgy látta, aki neki ellentmond, az Franciaország, sőt az egész emberiség ellensége.
Robespierre nagyszabású szónoklataival maga mellé állította a nincstelen tömeget. 1793. július 2-án a jakobinusok megszerezték a hatalmat, és leszámoltak a bukott Gironde-dal. Megkezdődött a forradalmi terror tizenhárom hónapon át tartó időszaka. A belülről és kívülről jövő fenyegetésre hivatkozva a jakobinusok felfüggesztették az alkotmányt, és minden állami testület a Robespierre által felügyelt, afféle ideiglenes kormányként működő Közjóléti Bizottság ellenőrzése alá került. A Forradalmi Törvényszék bárkit bizonyíték nélkül, koholt vádakkal halálra ítélhetett, így Robespierre könnyen és gyorsan végezhetett politikai ellenfeleivel és mindazokkal, akiket gyanúsnak ítélt. Először az Hébert körül tömörülő „veszettek” csoportját, majd Danton és Desmoulins körét utalta a guillotine alá. Több mint tizenhatezer embert küldtek vérpadra – elég volt egyetlen gyanús jel a letartóztatáshoz és az ítélethez, fellebbezésnek pedig nem volt helye –, további tízezren pedig a börtönben haltak meg. A nép állandó rettegésben élt, senki sem tudhatta, kire sújt le a nyaktiló legközelebb.
Robespierre személyisége és hatalomvágya odáig torzult, hogy eltörölte a hagyományos vallást, és bevezette egy általa kitalált istenség, a Legfőbb Lény kultuszát, melynek főpapjává saját magát nevezte ki. 1794 júliusában Robespierre – akin végleg eluralkodott az üldözési mánia – a terror szigorítását rendelte el, mindenkit, aki nem értett vele egyet, a nép ellenségének kiáltott ki. A megfélemlített Konventnek és a saját bőrét féltő Jóléti Bizottságnak azonban elege volt Robespierre tébolyából. A nép szintén megelégelte a terrort, nyugalomra és biztonságra vágyott. Július 26-án Robespierre összeesküvésről beszélt a Konventben, a következő nap pedig valóra vált a félelme. Ellenfelei zsarnoknak és a nép ellenségének nevezték őt, vádjaikkal megrendítették a tekintélyét. Hiába próbált védekezni, szavai belevesztek a káoszba. A sikeres államcsíny végrehajtói őrizetbe vették a jakobinus vezért és híveit – „a halál angyalát”, Saint-Justöt, Couthont, La Bas-t, és Robespierre öccsét, Augustint. Coffinhal tábornok sikeresen kiszabadította és a párizsi városházára vitette a bukott politikusokat. A Konvent hivatalosan elítélte és törvényen kívülinek minősítette Robespierre-t és társait, az összeesküvők pártján álló katonaság pedig megrohamozta a városházát.
Az ott bujkáló jakobinus vezetőknek semmi esélyük sem volt: 28-án hajnalban a katonák könnyűszerrel bevették az épületet. A dulakodásban Robespierre megsérült, egy golyó ellőtte az állát, más beszámolók szerint öngyilkosságot kísérelt meg. A „megvesztegethetetlen” Robespierre-t és húsz leghűségesebb emberét letartóztatták, a Konvent pedig villámgyorsan ítélkezett, és még aznap guillotine végzett mindnyájukkal. A jakobinus vezér abban a cellában raboskodott, amelyben korábban az általa vérpadra küldött Marie Antoinette királyné, a nyaktilót pedig ugyanazon a helyen állították fel, ahol XVI. Lajos és Danton kivégzése történt. A hóhér a vérpadon letépte Robespierre fejéről a roncsolt állkapcsát összetartó szalagot, így a hírhedt jakobinus vezér utolsó perceit kínok között, félig öntudatlan állapotban töltötte. A nép hatalmas éljenzéssel kísérte a kivégzést. Robespierre és társainak halálával véget ért a terror időszaka, a forradalom konszolidáltabb mederben folytatódott tovább. Robespierre özvegye, Eleonora Duplay élete végéig gyászolta szerelmét, sohasem ment férjhez.
Tegnapi kultbaitünkben egészen más téma volt terítéken:
