Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse Erwin Schrödinger, akit már a cicás képek forradalma előtt is egy macska tett híressé.
1887. augusztus 12-én született Erwin Schrödinger Nobel-díjas osztrák fizikus, az atomelmélet újrafogalmazója, a kvantummechanika egyik atyja, a hullámmechanika megteremtője és a kvantumbiológia megalapozója. Munkásságával forradalmasította a fizikát, neve mégis leginkább egy – kitalált – macskával kapcsolatban él a köztudatban.
A fizikus Bécsben született, bajor származású polgári katolikus családban. Egyedüli gyermekként nőtt fel, apja kisiparos és botanikus, anyja a bécsi műegyetem kémiaprofesszorának lánya volt. Gyerekként intellektuális környezet vette körül, gimnáziumi évei alatt ugyanúgy érdekelték a természettudományok, mint a filozófia és az irodalom. Különösen a klasszikus német versek nyelvezetét kedvelte, és előszeretettel vizsgálta a költemények szerkesztésének logikáját. 1906-tól a Bécsi Egyetemen tanult, Franz Exner és Friedrich Hasenöhrl fizikusok tanítványaként. Négy évvel később ledoktorált, majd Exner asszisztenseként kísérleti munkát végzett. Hivatásos tisztként vett részt az első világháborúban, ahol az osztrák erődtüzérség kötelékében szolgált.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Hazatérte után Max Wien asszisztense lett Jénában, majd Stuttgartban, Breslauban (a mai Wrocław), végül Zürichben kapott egyetemi tanári állást. 1926-ban Zürichben publikálta A kvantálás mint sajátérték-probléma című hullámmechanikai tanulmányát, mely forradalmat idézett elő a 20. századi fizikában. Leírta a ma Schrödinger-egyenletként ismert állapotegyenletet, melynek időfüggetlen és időfüggő formája is létezik. A kvantummechanika alapegyenleteként ismert egyenlet segítségével meghatározható egy részecske mozgása (viselkedése), ha ismerjük környezetében a potenciális energiákat. Alig egy hónap múlva egy másik cikket is publikált, melyben megoldotta a harmonikus kvantumoszcillátort, a merev rotort és a kétatomos molekulát, és új levezetést is adott a Schrödinger-egyenletre. A tanulmánysorozat két további részében többek között megmutatta, hogyan lehet kezelni az időben változó rendszereket, például a szórásproblémákat.
Felismeréseit a fizikustársadalom nagy elismeréssel fogadta. 1927-ben Schrödinger átvette a nyugdíjba vonult Max Planck katedráját a berlini Humboldt Egyetemen, ahol többek között Albert Einstein is a kollégái közé tartozott. A náci hatalomátvételt követően azonban Schrödinger – aki ellenezte a zsidóüldözést és bírálta a kiépülő hitleri diktatúrát – otthagyta az egyetemet és Németországot. Az Oxfordi Egyetem tanára lett, 1933-ban „az atomelmélet új, hatékony formáinak felfedezéséért” Paul Dirac brit fizikussal közösen megkapta a Nobel-díjat. A neves brit intézményből azonban magánéleti botrány miatt idő előtt távoznia kellett: a fizikus ugyanis 1920 óta házasságban élt, de felesége mellett szeretőt is tartott, a két nővel való párhuzamos viszonyát pedig teljesen nyíltan vállalta. Előadásokat tartott a Princeton Egyetemen, ahol állandó munkát ajánlottak neki, de nem fogadta el. Ezután az Edinburgh-i Egyetemen kínáltak neki állást, Skóciába viszont vízumproblémák miatt nem tudott áttelepülni.
Végül szülőhazájában, Grazban kapott egyetemi professzori állást, de itt sem maradhatott sokáig, hiszen a Német Birodalom 1938-ban bekebelezte Ausztriát. Schrödinger – aki ismert náciellenessége és Németországból való távozása miatt nem volt éppen szimpatikus az új hatalomnak – kiadott egy közleményt, melyben elhatárolódott korábbi nyilatkozataitól. Később megbánta tettét, Einsteintől személyesen kért bocsánatot érte. A náciknak azonban így sem volt szimpatikus, így politikai megbízhatatlanság vádjával kirúgták az egyetemről. Ezután Olaszországban, Nagy-Britanniában és Belgiumban dolgozott, végül feleségével Éamon de Valera ír miniszterelnök meghívására Dublinban telepedett le. Megkapta az ír állampolgárságot, és tizenhét éven keresztül vezette a dublini Elméleti Fizikai Iskolát. Számos további cikket írt, melyekben az egyesített térelméletet próbálta megközelíteni. A ’40-es évektől érdeklődése a kvantumbiológia felé fordult, és azt fejtegette, hogy az élet felfogható a biológiai információ tárolásának és továbbadásának folyamataként is. A kromoszómák szerkezetébe egyfajta „titkosírással”, sűrítve van belekódolva a továbbadandó mérhetetlen mennyiségű információ. Schrödingernek ezek a kutatásai nagy hatást gyakoroltak a DNS-kutatásra.
A fizikusprofesszor dublini évei alatt is gyakran megbotránkoztatta környezetét magánéleti kilengéseivel: több diákjával is szerelmi viszonyt tartott fenn, és két ír nőtől is gyereke született. Ennek ellenére tizenöt évig dolgozott az ír fővárosban. Nyugdíjba vonulása után visszatért Bécsbe, ahol professor emeritus titulust kapott az egyetemen. 1956-ban felkérték, hogy az Energia Világkonferencián tartson előadást az atomenergiáról, ő azonban – mivel szkeptikus volt a témával kapcsolatban – inkább filozófiáról beszélt. Idősebb éveiben elfordult a kvantummechanika fő elvétől, a hullám–részecske kettősségtől és sok vitát keltett azzal, hogy a hullámtermészet egyedüli voltát hirdette. Életművében foglalkozott még termodinamikával, a fémek fajhőjével, az atomi spektrumokkal és a színek fiziológiájával is. A nyelv és az irodalom mellett is kitartott egész életében, megjelent egy angol és német verseket, fordításokat tartalmazó kötete is. Szobrászattal is foglalkozott, és a görög filozófiáról is írt könyvet.
Alakja azonban a köztudatban és a popkultúrában 1935-ös, elhíresült gondolatkísérletéről ismert leginkább. Schrödinger képzeletbeli macskáját egy zárt dobozba helyezte, melybe kívülről nem lehetett belátni. A dobozban a macska mellett egy szerkezet található, amit az állat nem tud befolyásolni. A szerkezet egy darab radioaktív anyagot tartalmaz, amely ugyanakkora eséllyel bomlik, vagy nem bomlik le egy óra alatt. A radioaktív bomlást érzékelve a mechanika elenged egy apró kalapácsot, mely széttör egy ciángázzal teli üveget, és ez megöli a macskát. Ahhoz, hogy egy óra elteltével megtudjuk, a macska él-e, vagy halott, ki kell nyitnunk a dobozt. Amíg viszont a doboz zárva marad, az élő és a holt macska hullámfüggvénye egyszerre van jelen odabent, hiszen nincsen megfigyelő, aki tudná, melyik állapotban van szegény cirmos.
A gondolatkísérlettel Schrödinger a kvantummechanika abszurditásaira próbálta felhívni a figyelmet. Logikailag elfogadhatatlan, hogy az állat egyszerre legyen élő és holt, a kvantummechanika kísérletileg mégis ezt az eredményt erősíti meg. Schrödinger gondolatkísérletét sokan sokféleképp értelmezték. Egyesek Isten létének bizonyítékát látták a kvantumelméletben, ugyanis szerintük ez a tudatosság egy megfigyelő létezését feltételezi az univerzumban. Mások ellenben azzal érvelnek, hogy egy kamera tudatosság nélkül is képes rögzíteni a macska állapotát. A legtöbb gyakorló fizikus ezért nem vesz tudomást Schrödinger kísérletéről. Megint mások az egymáshoz útelágazódás-szerűen kapcsolódó, végtelen számú kvantumvilág elméletét hozzák fel – létezik olyan világ, melyben a cica él, és olyan is, amelyikben meghalt.
Erwin Schrödinger 1961. január 4-én hunyt el Bécsben tuberkulózis következtében. A Hold túlsó oldalán krátert neveztek el a tiszteletére, és 1983-tól az euró bevezetéséig Schrödinger arcképe díszítette az ezerschillinges osztrák bankjegyet.
Tegnapi kultbaitünkben Heltai Jenőről, a pesti bohémről írtunk, aki a magyar irodalomban először használta a „szeretkezés” szót. Ha véletlenül kimaradt, alább elolvashatod:
