Nem mutatott megbánást a Veréb, a fővárosi éjszakai élet ismert figurája. Gyilkossággal vádolták

Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse Édith Piaf, a híres Non, je ne regrette rien című dal előadója, aki javarészt nappal aludt, egy ízben pedig még gyilkossággal is megvádolták.

A színpadon a csillogás, a magánéletben tragédiák sora jutott a leghíresebb francia sanzonénekesnőnek, aki saját maga is átélte a dalaiban megénekelt szomorúságot. Ma lenne 105 éves „a kis veréb”, Édith Piaf.

Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?

Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.

Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.

Párizs szegénynegyedében, Belleville-ben született Édith Giovanna Gassion néven 1915. december 19-én. Életével kapcsolatban számos anekdota keletkezett, melyek nagy részét ő maga terjesztette, de többségük csupán kitaláció, így az a történet is, miszerint szülei az utcán találták. Apja cirkuszi mutatványos, anyja bárénekesnő volt, mindketten inkább a karrierjükkel törődtek, mintsem a gyerekükkel, így míg a szülők külföldön vagy vidéken turnéztak, Édithre apai nagyanyja, egy bordélyház madame-ja vigyázott. Gyerekkorában szembetegség támadta meg, később ebből is cifra történet kerekedett, miszerint a kislány négyévesen megvakult és látását csak évekkel később nyerte vissza, miután nagyanyjával elzarándokoltak Lisieux-i Szent Teréz sírjához.

Édith Piaf.
Édith Piaf.Fotó: Keystone / Getty Images Hungary

Egy ideig alkoholista apjával élt, akivel közösen lépett fel utcai mutatványosként, ekkor fedezték fel énekesnői tehetségét – a kígyótestű Gassion után lánya, az aprócska Édith dalai következtek a műsoron. Hamarosan rájött, hogy képes éneklésből eltartani magát, és barátaival, szeretőivel közösen énekelt duetteket, lépett fel az utcai közönségnek. Tizenhét évesen teherbe esett első szerelmétől, Marcelle névre keresztelt lánygyermeke azonban kétévesen meghalt agyhártyagyulladásban. A teljes elzülléstől a Pigalle negyed egyik kabaréjának tulajdonosa, Louis Leplée mentette meg, aki felfigyelt az utcai énekes lány tehetségére, szárnyai alá vette és profi énekesőt faragott belőle. Ő adta neki az Édith Piaf művésznevet is, a francia argószó, a piaf („veréb”) után, utalva a lány apró termetére és vékony testalkatára (mindössze 142 centi és alig 40 kiló volt).

Az anekdota szerint amikor Piaf először színpadra lépett, a közönség soraiban ülő Maurice Chevalier taps közben így kiáltott fel: „Ez a gyerek a szívéből énekel!”. Egy másik történet azt állítja, a lány saját maga kötötte pulóverben állt színpadra, azonban csak a ruhadarab egyik ujjával készült el, ezért egy fehér kendővel takarta el a hiányt, éneklés közben azonban lelepleződött, mert a kendője lecsúszott a válláról. A közönség azonban olyan elbűvölve hallgatta az énekét, hogy észre sem vette az apró balesetet. Piaf különös és erőteljes, érzelmektől átitatott énekhangja és előadásmódja azonnal szenzációt keltett, már bemutatkozása évében két hanglemezt is felvehetett. Karrierjének azonban majdnem vége szakadt, amikor Leplée-t holtan találták otthonában, a gyilkosság elkövetésével pedig őt is meggyanúsították.

A botrány miatt kiközösített énekesnő elmenekült Párizsból, vidéki mozikban énekelt a vetítések előtt, de ebből nem tudott megélni, úgyhogy Brestbe utazott, ahol matrózok társaságában múlatta az időt. Visszatérve a fővárosba találkozott Leplée régi barátjával, Raymond Asso költővel, aki az új mentora lett, felkarolta őt és segített újra beindítani a karrierjét. Piaf visszaemlékezése szerint Asso volt az, aki megtanította „hogyan váljon emberi lénnyé” – kijavította a nyelvtani hibáit, megtanította elegánsan étkezni, öltözködni, viselkedni, könyveket adott a korábban funkcionális analfabéta lány kezébe. A költő Marguarite Monnot zeneszerzőt kérte fel, hogy komponáljon dalokat Édith számára. A két nő életre szóló barátságot kötött, közös munkájuk gyümölcseként több mint hetven szerzemény született, köztük a legnagyobb Piaf-slágerek, mint a Milord, a Mon légionnaire, az Hymne á l’amour és a Les amants d’un jour.

A ’30-as évek végére a párizsi ABC varieté színpadán fellépő Piaf országos sztárnak számított, a sanzon királynőjeként ünnepelte és tisztelte a francia közönség. Szintén jó barátságot ápolt Jean Cocteau költő-íróval, akinek felkérésére elvállalta egy számára írt darab (A közönyös szépfiú) főszerepét, később filmen is bemutatkozhatott (Montmartre-sur-Seine). A német megszállás idején látszólag együttműködött a megszállókkal, gyakran énekelt a katonáknak, még Berlinbe is ellátogatott a francia sanzon utazó nagyköveteként – valójában azonban nem szívelte a nácikat: részt vett az ellenállás munkájában, segítette az üldözött zsidó művészeket, gálaestet szervezett a hadifoglyok árváinak megsegítésére.

1944-ben a Moulin Rouge színpadán lépett fel, itt ismerkedett meg a fiatal Yves Montand-nal, és a bálványozott díva elvállalta, hogy bevezeti a fiút a szakmába és a művészi életbe. Montand egyike volt Piaf számtalan hasonló szeretőjének, akik szinte mind ugyanazt az utat járták be: az énekesnő felfedezte, felkarolta a fiatal férfi tehetséget, sztárt faragott belőle, majd a férfi eltűnt, ő pedig kezdhette elölről. A listán többek között olyan nevek szerepelnek, mint Charles Aznavour, Eddie Constantine, André Pousse és Charles Dumont. Ugyanebben az évben meghalt Piaf édesapja, a következő évben pedig édesanyját is elveszítette – a kettős tragédia hatására írta meg első saját szerzeményét, a La Vie en rose-t, mely talán a leghíresebb és máig legtöbbet játszott (és leggyakrabban feldolgozott) dalává vált.

A háború után kezdett igazán ismertté válni nemzetközi szinten: Európa-szerte turnézott, hamarosan pedig az Egyesült Államokban is bemutatkozhatott: az amerikai közönség ledöbbent, amikor a francia dívaként beharangozott aprócska, egyszerű ruházatú, tépett verébre emlékeztető Piaf megjelent előttük, a döbbenet azonban elragadtatássá és csodálattá változott, amint Édith énekelni kezdett. Dalaiba mindent beleénekelt, a közönség átélhette a megalázottságot, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a folyamatos szerelmi bánatokat, melyekben része volt. Teljes extázisban énekelt, erőteljes, enyhén fátyolos hangja tökéletes eszköz volt a védjegyének számító keserédes balladák előadásához.

Sikerei csúcsán úgy tűnt, végre megtalálta a boldogságot: 1947-ben megismerkedett Marcel Cerdan bokszbajnokkal, akivel közösen megvásárolta első saját házát is, ahol a pár szenvedélyes szerelemben élt együtt. A boldogságnak váratlan tragédia vetett véget: 1949 őszén Cerdan New Yorkból utazott haza Párizsba, amikor repülőgépe az Azori-szigeteknél lezuhant. Az ökölvívó és a többi utas azonnal szörnyethalt. A történet szerint Cerdannak, aki szerelméhez próbált minél előbb hazajutni, egy házaspár engedte át a helyét a gépen, mivel már nem volt szabad hely... Szerelme elvesztését Édith sohasem tudta kiheverni, az alkoholba menekült, kétségbeesetten sodródott egyik rossz kapcsolatból a másikba. 1952-ben fényűző körülmények között férjhez ment egy Jacques Pills nevű énekeshez, akitől négy évvel később elvált. Egy autóbalesetet követően morfiumot kapott, melyre szintén rászokott, az ital mellett attól fogva a kábítószernek is rabja lett.

Egészsége megromlott, de orvosai tanácsa ellenére is folytatta a turnézást, nem törődött a testi-lelki nyavalyákkal. Legnagyobb kései slágere, az 1960-ban kiadott Non, je ne regrette rien (Nem bánok semmit sem) ars poeticaként is felfogható. Állítólag Piaf sohasem kelt fel délután 3 előtt, és 5-től fogadta a zeneszerzőket lakásán: amikor az említett dal szerzője betoppant hozzá és odanyújtotta neki a papírlapot a szöveggel, az énekesnő épp aktuális fiatal szeretője, Claude Berri felcsattant: „Nem fogod ezt a baromságot elénekelni!”. A komponista nem hagyta annyiban, könyörgött Berrinek, gondolja meg magát és győzze meg élettársát – ekkor felcsendült Piaf hangja, amint az első versszakot énekelte, és minden jelenlévő azonnal tudta, hogy varázslatos dolog született.

Az önpusztító, egyre gyengébb, egyre betegebb énekesnő 1962-ben hozzáment nála húsz évvel fiatalabb protezsáltjához, Théopohanis Lamboukas görög származású, fodrászból lett énekeshez. Saját magát nem kímélve folyamatosan dolgozott, rákbetegen koncertkörútra indult, melyet „öngyilkos turnénak” keresztelt az utókor. Utolsó fellépésére a párizsi Olympiában került sor, majd visszavonult a francia riviérára, és Grasse külvárosában állandó gondozás mellett élte utolsó hónapjait. 1963. október 10-én a déli órákban a betegséggel küzdő, negyvenhét éves énekesnő szervezete felmondta a szolgálatot: halálát egy megrepedt ütőér következtében történt belső vérzés okozta, titkárnője és bizalmasa, Danielle Bonet karjaiban hunyt el. A díva hamvait éjszaka, titokban szállították Párizsba, a nyilvánosság másnap értesült a halálesetről, és a hivatalos közleményben azt hazudták, Piaf a szülővárosában hunyt el. A hírt hallva az énekesnő régi jó barátja, Jean Cocteau szívrohamot kapott és ő is meghalt.

Édith Piafot a párizsi Père-Lachaise temetőben helyezték végső nyugalomra, temetésén több mint negyvenezer ember vett részt, Franciaország minden vidékéről és külföldről is érkeztek rajongók, hogy elkísérjék őt utolsó útjára. Egyes beszámolók szerint kétmillió ember tódult Párizs utcáira, hogy nyomon kövesse a temetési menetet, a második világháború óta először bénult meg teljesen a főváros közlekedése. Bár Piaf hívő katolikus volt, az egyház – válásaira és bűnös életmódjára hivatkozva – megtagadta az egyházi temetést és a gyászmise tartását, sírjánál (mely azóta is a leglátogatottabbak közé tartozik a temetőben) csak a zenei és színházi szakma alamizsnása, Thouvenin de Villaret atya mondhatott rövid áldást.

Piaf negyedszázados pályafutása alatt több mint négyszáz sanzont énekelt el, melyek közül sok nemzetközi sláger lett, dalait az idők során számtalan más előadóművész, köztük Louis Armstrong, Frank Sinatra és Serge Gainsbourg is feldolgozta. Legendája a halála óta eltelt majdnem hatvan év alatt sem kopott, életéről több könyv, színpadi darab és filmfeldolgozás is született. A legismertebb életrajzi film a 2007-ben bemutatott La Môme, mely a magyar keresztségben a Piaf, a nemzetközi forgalmazásban a La Vie en rose címet kapta – a nagy sikert aratott drámában nyújtott alakításáért Marion Cotillard a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-szobrocskát, César, Golden Globe és BAFTA-díjat vehetett át.

Tegnapi kultbaitünkben az absztrakt festő, Paul Klee életét és munkásságát mutattuk be.

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.