A Faust szerzője, Johann Wolfgang von Goethe a német felvilágosodás költőfejedelme, az egyetemes irodalomtörténet egyik legfontosabb alakja, aki a líra, a próza és a dráma területén egyaránt remekműveket alkotott. Irodalmi tevékenysége mellett természettudósként, grafikusként, jogászként, politikusként és elméletíróként is beírta nevét a művelődés történetébe. Élete is bővelkedett izgalmakban.
Goethe 1749. augusztus 28-án született Frankfurt am Mainban, polgári családban – később nemességet kapott, ekkor vette fel a „von” előnevet. Édesapja udvari tanácsos volt, nagy műveltségű, szigorú jogászember, édesanyja a frankfurti polgármester életvidám, melegszívű lánya. Johann volt a család első gyermeke – öt kis testvér követte, azonban csak egyikük, Cornelia Friederica nevű húga maradt életben. Goethe és húga boldog gyerekkort élvezhettek a szülői házban. Az apa fontosnak tartotta, hogy a gyerekek minél nagyobb műveltségre tegyenek szert, kiváló házitanítókat fogadott melléjük. Goethe később főként azért volt hálás, hogy számos idegen nyelvre megtanították gyerekkorában – jól beszélt latinul, franciául, ógörögül és angolul is. Apja emellett rajzolni, lovagolni, úszni és vívni is taníttatta – vagyis mindenre, amire egy jól szituált fiatalembernek szüksége volt. Johann már gyerekkorában írt verseket – költői tehetségét édesanyjától örökölte –, sokat olvasott, rajzolt és a színházat is kedvelte. Tizenévesen reménytelenül beleszeretett egyik barátja nővérébe, Margitba – első szerelme nevét később a Faustban örökítette meg.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Apja kívánságára jogot hallgatott a lipcsei, majd a strassburgi egyetemen, de nem sok kedve volt ezt a hivatást választani. Folyamatosan írta a verseket, egy lipcsei szerelméhez írta első rokokó szerelmes verseit, melyek 1770-ben Annette címen kötetben is megjelentek, név nélkül. (A kérdéses hölgy viszontszerette Goethét, a fiatal költő beteges féltékenykedése miatt mégis tönkrement a kapcsolat.) Belépett a Sturm und Drang irodalmi mozgalomba, hamarosan annak vezére lett. Költőtársai nagy hatással voltak rá, különösen Johann Gottfried Herder, aki felhívta figyelmét a népköltészetre és a világirodalom több nagy alkotójára is. Miután sikeresen letette a záróvizsgát, hazaköltözött Frankfurtba, és a wetzlari kamarai bíróság gyakornokaként dolgozott. Egy ízben a bíróság egy gyerekgyilkos anya ügyét tárgyalta, a bűnesetet később a Faustban dolgozta fel. Újabb reménytelen szerelmi ügybe bonyolódott: szenvedélyesen udvarolt egy hivatalnok lányának, Charlotte Buffnak, a lány azonban már el volt jegyezve, méghozzá Goethe közvetlen hivatali felettesével. A költő már-már az öngyilkosságot fontolgatta. Egyik barátja, Karl Wilhelm Jerusalem követségi titkár nem csak fontolgatta, ki is oltotta a saját életét, és Goethe, akit megrázott az eset, párbajozott, hogy megvédje halott barátja becsületét. Ezért kis időre börtönbe került.
A börtönben írta levélregényét, Az ifjú Werther szenvedéseit, melyben mindezeket az élményeket sűrítette egybe. Az 1774-ben megjelent, a Sturm und Drang irányzat fő művének számító mű egy reménytelen szerelem története, amelynek végén a főhős – aki egy már eljegyzett lányba szerelmes – kilátástalanságában főbe lövi magát. A könyvet saját maga illusztrálta, a főhős szerelme, Lotte portréját Charlotte Buff után készítette. A Werther megjelenését követően igazi irodalmi szenzáció lett, különösen a fiatalok körében vált hamar rendkívül népszerűvé, akik átérezték a főhős szenvedéseit. Kitört a „Werther-láz”: a tizenéves lányok párnákon hordozták magukkal a főhős képét, az élelmes gyártók a regény jeleneteivel díszített teáscsészéket, kávéskannákat, kekszes- és teásdobozokat kezdtek árusítani. Sajnos a regény népszerűsége többeket arra ihletett, hogy a főhőshöz hasonlóan kioltsák saját életüket. A pszichológiában ma ezért nevezik a média hatására elkövetett, utánzáson alapuló öngyilkosságot Werther-effektusnak.
1775-ben egyetemi évfolyamtársa, Károly Ágost herceg meghívta Goethét Weimarba, hogy titkos tanácsosként szolgáljon udvarában. A költő nagy szorgalommal és kiváló tehetséggel látta el hivatalnoki feladatait, idővel miniszter lett belőle. Az adó- és hiteljogi ügyek szakértőjévé vált, fejlesztette a kereskedelmet és a bányászatot, oktatási, építészeti és hadi ügyekben is eljárt. 1782-ben a herceg miniszterelnökévé nevezte ki (bár ő maga tiltakozott ez ellen), ugyanebben az évben II. József császár nemességet adományozott neki.
Weimarban két fontosabb szerelmi ügye is volt. Érkezésétől kezdve romantikus szálak fűzték Charlotte van Steinhez, az udvari főistállómester nálánál hét évvel idősebb feleségéhez. A művelt, higgadt asszony segített a feldúlt, magát agyonhajszoló költő-államférfinak a megnyugvásban, egy idő után mégis terhes lett a társasága Goethe számára. Szintén bonyolult szerelmi viszony alakult ki hősünk és egy fiatal énekesnő, Corona Schröter között. Goethe – akinek politikai munkája ekkoriban háttérbe szorította irodalmi tevékenységét – néhány énekjátékot szerzett szerelmének, később pedig megírta az Iphigenia Tauriszban című darabot.
Zaklatott magánélete és túlburjánzó hivatali ügyei elől Goethe Itáliába menekült, ahol álnéven járta a vidéket. Két évet töltött a mediterrán országban, és ezalatt alaposan megismerte az antik kultúrát és műveltséget. Ennek hatására elfordult a romantikától, és a klasszicizmushoz pártolt. Az Itáliában befejezett Iphigenia mellett két másik színdarab, a Torquato Tasso és az Egmont is az utazás hatását mutatja, de Goethe úti beszámolót is kiadott az olasz csizmáról. Weimarba visszatérve a hercegség kulturális vezetője és az udvari színház igazgatója lett. Színházi munkája során megismerkedett Friedrich Schillerrel, akit később főrendezővé nevezett ki. A két írózseni legendás barátsága jólelkű versengésen alapult és termékeny együttműködéshez vezetett. Goethét idegesítette Schiller bohémsága, társát pedig a miniszter rideg szertartásossága. Egymást Herr Exzellenznek, illetve Herr Doctornak szólították. Közös munkájuknak Schiller 1805-ös, korai halála vetett véget.
Goethe időközben újra szerelmes lett, és ezúttal meg is házasodott. Egy egyszerű varrólányt vett el, Christiane Vulpiust, az úri társaság megbotránkozására. Több gyermekük is született, de csak egy fiú, August von Goethe maradt életben közülük. A felvilágosodás eszméinek híveként Goethe szimpatizált a francia forradalommal, ezt sokan hazafiatlannak tartották. Viszolyogva ugyan, de miniszterként segített a hercegnek megszervezni a franciák ellen induló sereget, több hadjáratban saját maga is részt vett. Egy ízben fogadta őt Napóleon császár is. A francia uralkodó Goethéről szerzett benyomásait így foglalta össze: „Íme, egy ember!”. Schiller halála és a franciák elleni harcok keserű tapasztalatai után Goethe visszavonult a közélettől, és kizárólag művelődéssel (irodalommal, filozófiával, természettudományokkal és művészetelmélettel), illetve a színház ügyeivel volt hajlandó foglalkozni.
Fontosabb művei között szerepel a nyolc könyvre felosztott Wilhelm Meister tanulóévei, melyet évtizedeken keresztül írt, több változatot is elkészített, folyamatosan átdolgozott, míg végül 1795-ben megjelent a végső verzió. A fejlődésregénynek nevezett műfaj egyik alapműveként számontartott Wilhelm Meister egy, a szerzővel kortárs polgári származású fiatalember sorsát és a „nagyvilágban” való vándorlásait követi nyomon, akit szülei kereskedelmi pályára szánnak, ő azonban inkább a színház világában szeretne karriert befutni. A regény tele van Goethe saját életéből vett mozzanatokkal. A Vonzások és választások (1809) két párhuzamos házasságtörő viszony történetét meséli el, melyben a férj és a feleség egyaránt szerelemre gyúl egy másik fél iránt, de máshogy (visszafogással, illetve fékezhetetlen szenvedéllyel) reagálnak a kirobbanó érzelmeikre.
Goethe költészetéből érdemes megemlíteni leghíresebb, nagyon rövid és legalább annyira enigmatikus versét, a Vándor éji dalát. A nyolcsoros költemény egyszerű, tiszta rímekkel operál, a „vándor” archetipikus képét idézi meg, mely nemcsak Goethe műveiben (például a Wilhelm Meisterben) található meg gyakran, de Homérosz óta az irodalom egyik fontos figurája. A verset a magyar irodalom megannyi fontos szerzője fordította le a mi nyelvünkre.
Goethe fő műve – egyben az európai irodalom egyik legnagyobb alkotása – a Faust című kétrészes színmű, melynek tökéletesítésén szintén évtizedeken keresztül, mondhatni egész életében dolgozott a szerző. A 16. századi német népi történeten alapuló mű főhőse egy tudós, Faust doktor, akiben olthatatlan vágy ég, hogy az ég és föld titkait felfedezze. Kíváncsiságától vezérelve egyezséget köt az ördöggel, Mefisztóval. Az ördög minden kívánságát teljesíti, cserébe halála után megkapja a főhős lelkét, feltéve, ha annak életében akadt olyan pillanat, amikor boldognak érezte magát. Faust a rideg tudományból kiábrándultan keresi az élet értelmét. Az első rész vezérmotívuma a Margit-szál, a gyilkossá lett fiatal anya története, melyben a szerző a korabeli erkölcsöket is bírálja. A második rész – mely jóval kevésbé ismert és kevésbé is olvasott, mint az első – a polgári világ helyett misztikus, idegen tájakra vezeti a főhőst és kísérőjét: többek között a Walpurgis-éjre, vagyis boszorkányszombatra és az ókori Spártába is elvetődnek.
A Faustot az irodalmárok az ún. világdrámák körébe sorolják (lásd még Madách: Az ember tragédiája), melyek komplex filozófiai, gondolati kérdéseket boncolgatnak, az egész emberi történelmen átívelő motívumrendszerrel operálnak. Goethe mintegy enciklopédiáját nyújtja az antik, a középkori és a vele kortárs műveltségnek, Faust figurája az (európai, felvilágosodás korabeli) ember örökös megismerési vágyának, kíváncsiságának lett a szimbóluma. Az első részt már az 1770-es években írni kezdte a szerző (ekkorra datálható az ún. ős-Faust), végül 1808-ban fejezte be. A második rész megírásához csak hosszú szünet után, 1824-ben kezdett hozzá, és röviddel halála előtt fejezte be. Posztumusz jelent meg nyomtatásban, 1832-ben.
Életének utolsó évtizedeit Goethe egyre inkább visszavonultan, magányosan töltötte. Felesége 1816-os halála megviselte, a következő évben pedig visszavonult a színháztól is (egy akarata ellenére előadott, értéktelen darab miatt mondott le az igazgatói állásról). Az idős költő később újra szerelmes lett: megkérte egy nálánál ötvenöt évvel fiatalabb nő, Ulrike von Lewetzow kezét, a lány szülei viszont sokallták a korkülönbséget és megtiltották a házasságot. 1828-ban meghalt barátja és pártfogója, Károly Ágost herceg, két évvel később pedig Goethe fia, August is váratlanul elhunyt. A költőfejedelmet nyolcvankét éves korában, 1832. március 22-én érte a halál Weimarban. Fejedelmi sírba, Károly Ágost és Schiller mellé temették el. Halála után titkára, Johann Peter Eckermann kiadta a Beszélgetések Goethével című könyvet, mely a híres szerző életéről, gondolatairól nyújt képet. A család örököse, Zsófia szász hercegné a költő weimari házát és hagyatékát a nyilvánosságra hagyta. 1885-ben Weimarban megalakult a Goethe-társaság.
Goethét azóta is a német és az összeurópai kultúra egyik legjelentősebb alkotójának tekintik, akinek munkássága világszerte sok más szerzőre volt hatással. Magyarországon különösen a Kazinczy Ferenc nevéhez köthető felvilágosodás kori irodalmi mozgalomra gyakorolt hatást. Szigligeti Edétől Babits Mihályig rengetegen fordították magyarra a műveit. Később például Thomas Mann tekintette példaképének Goethét, a költőóriás alakjának szentelte Lotte Weimarban című regényét. A Faust máig gyakran szerepel a világ színpadain. Charles Gounod 1859-ben bemutatott, a Goethe-mű nyomán írt operája szintén híressé vált. A filmes feldolgozásokból érdemes megemlíteni az 1926-os némafilmváltozatot, a korszak legendás rendezője, F. W. Murnau munkáját, illetve a kortárs orosz művészfilm legismertebb alkotója, Alekszandr Szokurov által rendezett 2011-es verziót. A Werthert tizenkétszer filmesítették meg. Érdemes megemlíteni az 1938-ban Franciaországban Max Ophüls által rendezett filmváltozatot, illetve az 1993-as, szintén francia Ifjú Werthert, mely kortárs közegbe helyezte át a cselekményt.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Tegnapi kultbaitünkben az amerikai irodalom vizeire eveztünk:
