Rózsa Sándor a leghíresebb magyar betyár, akinek alakját népdalok, mondák, az újabb korban pedig filmek dolgozták fel és örökítették az utókorra. A népi emlékezet és a művészi ábrázolás azonban a legtöbb esetben csalóka és kiszínezett: Rózsa Sándor figurája és élete korántsem volt annyira romantikus, mint sokan hiszik.
Rózsa Sándor 1813. július 10-én (más források szerint 16-án) született a szegedi alsóvárosban. A legenda szerint már születésének körülményei megjósolták későbbi sorsát: viharban jött a világra, majd erejét bizonyítva lerúgta magáról a pólyát. A rablóvezér gyerekkora igen sanyarúan alakult: anyját hamar elveszítette, apját, Rózsa Andrást pedig lótolvajlás vádjával letartóztatták, majd egyes források szerint felakasztották, mások úgy vélik, Bácskán agyonütötték. Sándor egyetlen öccse a szegedi börtönben akasztotta fel magát. Ilyen családi háttér mellett nem meglepő, hogy a kitaszítottságban, megbélyegzésben élő és egész életében írástudatlan Sándor is hamar a bűn útjára lépett. Először huszonhárom évesen gyűlt meg a baja a törvénnyel, amikor két társával Kiskunhalas határában tehenet lopott. A szegedi törvényszék fejenként másfél év börtönre és fertályévenként (vagyis háromhavonta) huszonöt botütésre ítélte az elkövetőket.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Sándornak azonban tíz hónap után sikerült megszöknie. Saját szavaival élve „futóbetyár” lett, aki bandát szervezett maga köré az Alföldön, társaival járta a pusztaságot és lecsapott a gazdagabb tanyákra, illetve a vidéken átutazókra. Tanyákon, csárdákban vagy családoknál húzták meg magukat, ahol a háziakat megfélemlítve vagy egy-egy nő szerelme révén maradhattak. Akkoriban a romantikus színben feltüntetett betyárlét sok helyi pásztort és a társadalom peremére szorult egyént vonzott, akik törvényen kívüli életmódjukkal keserítették meg a hatóságok életét. Rózsa Sándor pályafutása alatt összesen hatvan feljegyzett bűntény elkövetésében vett részt, rablásai során harminc ember életét oltotta ki, akik között ugyanúgy voltak a törvény őrei, mint ellenállást tanúsító egyszerű civilek. Habár a nép ajkán Rózsa Sándor neve egyfajta magyar Robin Hoodként él, a valóságban nem vezérelte őt semmilyen nemes cél, leginkább saját túlélése érdekében fosztogatta a tanyavilágot. Életét az állatállomány és más javak eltulajdonítása, a menekülés és a törvény képviselőivel való küzdelem jellemezte.
Egy idő után aztán ő maga is beleunt ebbe a kilátástalan életformába. 1845-ben kérvényt küldött Bécsbe Ferdinánd császárnak, amelyben amnesztiát kért saját maga számára. Kérését azzal indokolta, hogy így lehetősége lenne maga mögött hagynia bűnöző múltját, és tisztességet életet kezdenie. A hírhedt betyár kérvényét állítólag maga Kossuth Lajos vitte fel a császárhoz, a kérés azonban elutasításra talált. Három évvel később, a szabadságharc kitörése után Rózsa Sándor újra próbálkozott. Ezúttal Kossuthnak, az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökének küldött amnesztiakérelmet, melyért cserébe azt ígérte, betyárjaival a honvédek oldalán belép a háborúba. Kossuth elfogadta a betyárvezér ajánlatát, és októberben aláírta a kérelmet. Rózsa százötven, karikás ostorral és pisztollyal felfegyverzett lovas betyárjával szabadcsapatot alakított, és a Délvidékre indult harcolni.
A betyárcsapat azonban hamar ráunt a tisztességes katonáskodásra. Nem követték a honvédelmi bizottmány parancsait, és fosztogatásba kezdtek. A szabadcsapatot végül feloszlatták, az ügyet Damjanich utasítására eltussolták. Rózsa a szegedi alsóvárosban telepedett le, ahol megnősült és gazdálkodással foglalkozott. Hamarosan azonban régi bűnei miatt újra elfogatóparancsot adtak ki ellene, ő pedig ismét a törvény átellenes oldalán találta magát. Az 1850-es évek elején már rendkívül magas összegű, 10 ezer pengőforintos vérdíjat tűztek ki a fejére a hatóságok. Betyárpályafutása egészen 1857-ig tartott, amikor is sógora, Katona Pál elárulta őt. A bíróságon hiába védte az ekkor már országos hírnévnek örvendő betyárt három ügyvéd, hat vádpontban is bűnösnek találták (a gyilkosság nem szerepelt közöttük), és kötél általi halálra ítélték. Ferenc József császár azonban nem akarta, hogy a magyarok mártírt csináljanak a rablóvezérből, ezért az ítéletet életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták. Rózsa kilenc évig raboskodott a hírhedt theresienstadti börtönben, ahonnét a kiegyezést követő általános amnesztia idején szabadult, 1868-ban. Szabadlábra kerülése után az ötvenöt éves betyárkirály szinte azonnal visszatért korábbi életviteléhez.
Legmerészebb akciója éppen az utolsó volt: westernfilmekbe illő módon próbálta kirabolni társaival a Pest és Szeged között közlekedő postavonatot. A rablási kísérlet azonban kudarcba fulladt, ugyanis a vonatot felfegyverzett katonák őrizték, akik azonnal tüzet nyitottak a jóval szerényebb tűzerővel rendelkező banditákra. Rózsa több társa is meghalt az akcióban, ő maga pedig térdsérülést szenvedett. A rablóvezér néhány hónapig sikeresen bujkált az alföldi tanyavilágban, de hamarosan a betyárvilág felszámolásával megbízott királyi biztos, Ráday Gedeon kezére került. Három év múlva, 1872-ben indult a második pere, melyben ismét bűnösnek találták (ezúttal már egyrendbéli gyilkosság is szerepelt a vádpontok között), és halálra ítélték. Az ítéletet azonban megint életfogytiglani fegyházra változtatták.
Rózsa Sándor második börtönbüntetését a szamosújvári börtönben töltötte, ahol először szabóként, majd megromlott egészsége miatt harisnyakötőként dolgozott. Öt évet ült le a büntetéséből: 1878. november 22-én gümőkórban hunyt el a fegyházban, hatvanöt éves korában. Már életében számos legenda fűződött alakjához, melyet a korabeli népi közbeszéd és a bulvársajtó alaposan kiszínezett, a valóságosnál jóval romantikusabb fényben tálalt. Ezek a történetek kiemelték nemes tulajdonságait, igazságosságát. A zsákmányt állítólag mindig egyenlő arányban osztotta el, és gondoskodott a rablásokban meghalt társai családjáról. Nevéhez köthető a betyárbecsület kifejezés elterjedése a magyar nyelvben. Alakját gyakran természetfeletti tulajdonságokkal ruházták fel: azt rebesgették, boszorkányos erő birtokosa, és még a golyó sem fog rajta. A hiedelem azt tartotta, fordítva teszi a lova lábára a patkót, hogy a pandúrok ne hallják meg a lépteit. Legendássá vált a Rózsa Sándor összevonja a szemöldökét kifejezés: az ominózus mozdulat hírére még az ország másik felében is inába szállt az emberek bátorsága.
A legendás betyárfejedelem alakja a 19. század második felétől kezdve számtalan nótaslágert, népi színművet és ponyvaregényt ihletett – például: Rózsa Sándor, az Alföld réme –, de utcákat, csárdákat, bort és rengeteg mást is elneveztek róla. Életéről és legendájáról Móricz Zsigmond 1941-ben írt híres regényt Rózsa Sándor a lovát ugratja címmel, melyben az író népi hősként ábrázolja az egykori rablót. A nagy szerzők közül többek között Krúdy Gyula, Móra Ferenc és Arany János tollát is megihlette Rózsa alakja. Móricz regénye nyomán született a kultikussá vált, 1971-ben bemutatott, Szinetár Miklós rendezte tizenkét részes tévésorozat, melyben a fiatal Oszter Sándor alakította a címszerepet (és ezzel örökre bevonult a hazai tévéhősök panteonjába). A sorozathoz hasonló sikere lett a belőle készült paródiának, melyet Hofi Géza ugyanabban az évben a szilveszteri tévékabaréban adott elő.
A klasszikusok mellett a kortársakat is megihlette a történet. Cserna-Szabó András Sömmi címmel 2015-ben írt regényt Rózsa Sándorról, melyet Pálfi György szeretett volna filmre vinni. Habár a projektnek 2017-ben forgatókönyv-fejlesztési támogatást szavazott meg a Filmalap, a tervet végül idén áprilisban elkaszálta a szervezet utódja, a Nemzeti Filmintézet. Érdemes még megemlíteni Jancsó Miklós 1965-os klasszikus filmjét, a Szegénylegényeket, melyben a Ráday gróf által szervezett hatóság az egykor Rózsa forradalmi szabadcsapatában harcoló betyárokat keresi az Alföldön (akiket a cselekmény végén alaposan tőrbe csalnak).
A tegnapi kultbaitet olvastad? Ha nem, innen pótolhatod:
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
