Bevallani sem merjük, miket nézünk

Zanza!

Ha az élet állandó munkakényszerből áll, mert a pénzt kell előteremteni, akkor már nincs akkora keletje egy mély értelmű dolognak. Tari Annamáriával ás Horváth Gergellyel arról beszélgettünk, miért a gagyi a legmenőbb.

Múlt héten, amikor az ellenőrzésmániáról beszélgettünk, Gergő szóba hozta, hogy a profizmus dívik mindenütt. Mégis azt látjuk, hogy akár a szórakoztató műsorok, akár az újságok, de még a ruhaipar is elég komoly minőségromláson megy keresztül. Miért lehet ez, szerinted?

Horváth Gergely: Mert a médiaprofizmusban az tévhit terjedt el, amely szerint nézőket, olvasókat, hallgatókat  alá- és lebecsüléssel lehet szerezni. Ez tévedés, valójában a kreativitás hiányát jelzi. Az már személyes életelv kérdése, hogy valaki, szerkesztő, műsorkészítő, mennyire adja be a derekát ezeknek.

Tari Annamária: Szerintem a világ egységesen halad az olcsó és könnyen fogyasztható termék felé, mert a kis befektetéssel-nagy haszon elve a meghatározó. Egy professzionális szaktudás vagy minőség általában drágább, több gondolkodást igényel, és olykor rétegigényt szolgál ki. Ma pedig abban az álságos ars poeticában élünk, hogy bárki tudhat bármit, csak ki kell próbálnia. Az eladhatóság a lényeg.

Tari Annamária

Pszichoterapeuta, pszichoanalitikus kandidátus. Első diplomáját gyógypedagógusként szerezte, majd az ELTE pszichológia szakán végzett. Klinikai szakpszichológusi és pszichoterapeuta szakvizsgát tett. Fiatalkori álmát váltotta valóra akkor, amikor pszichológusként kezdett dolgozni, és szakterületének a pszichoanalízist választotta. A nagyközönség először az MTV Repeta című magazinműsorában ismerhette meg mint tanácsadót. Majd a közszolgálati televízióknak, a VIVA zenecsatornának, az RTL-nek és a Magyar Rádiónak köszönhetően nevét határon innen és túl sokan megismerhették. Rendszeresen publikál. Első könyve 2003-ban jelent meg Intim szféra címmel, melyben a 17–25 éves korosztály problematikájával foglalkozik. Tavaly látott napvilágot a Sejtem című kötet, melyben a rákos betegek pszichés problémáinak kezeléséről olvashatunk. Számos publikációját olvashatjuk weboldalán, a www.tariannamaria.hun. Egyebek mellett olyan témákról: mint például a munkaalkoholizmus, a blogolás vagy éppen az étkezési zavarok. Tari Annamária a pszichoterápia mellett kommunikációs és médiatréningekkel és oktatással is foglalkozik. A facebookon is.

HG: Ugyanakkor vannak nagy költségvetésű ostobaságok is. A végeredmény már az alkotói szándéknál, a gondolatnál dől el.

Ha a médiánál maradunk, van egy olyan alapelv, hogy csinálj nagyon olcsón olyat, ami drágának és igényesnek tűnik. Mi ennek az értelme?

TA: A profit. Olyan művelet ez, amiben a lehető legnagyobb célcsoportot kell elérni, az igényestől az igénytelenebbig...Valójában ez mind illúzió, "az azt hisszük" világa.

HG: Most veszem észre, a profi és a profit milyen egymáshoz közel álló szavak.

TA: Például már többször hallottam, hogy az értelmiség (vagyis a felsőfokú végzettséggel rendelkező) célcsoport be nem vallaná, hogy miket néz a tévében és miket vesz meg az újságosnál, vagy melyik oldalakra kattint a neten.

Azt hiszem tehát, hogy az is probléma az igényes termékkel, hogy már az eredeti címzettje is a könnyen fogyasztható felé kacsintgat. Aminek a hátterében nyilván összetett érzelmi okok állhatnak, egyfajta exhaustio vagy kifáradás is. Nehéz tartani a magas kultúra határait.

Mit értesz érzelmi kifáradás alatt?

TA: Ha az élet hajszolt rohanásból és állandó munkakényszerből áll, mert a pénzt kell előteremteni, akkor már nincs akkora keletje egy mély értelmű dolognak, ami időt és energiát igényel, mert felülírja a fáradtság, ami felőrölheti ilyen módon az igényességet is.

Szerintem ma elég keveseknek adatik meg, hogy olyan nyugodt életet éljenek, mint 40 évvel ezelőtt, amikor az ember hétköznap délután is megtehette, hogy olvasgat, moziba, színházba jár, elmélkedik a barátaival, stb.

Most estig hajszolódik mindenki, bezuhan a lakásába, és valószínűleg nem kortárs írókat fog olvasni (mármint irodalmi érték szerintit), hanem bekapcsolja a tévét és valamelyik filmsorozaton elücsörög.

Olyan zenéket hallgat, amik nem korbácsolják fel az érzelmeit, inkább a 2x2 nyugalmát és egyszerűségét keresi. És észre sem veszi, hogy átcsúszik egy olyan tartományba, ahol már csak  a szavak szintjén tartja a nívót, a tényleges választásaiban nem biztos.

Horváth Gergely

Rádiós műsorvezető, író 1972-ben született Budapesten. A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE BTK történelem szakán folytatta tanulmányait. 1995-ben kerül a Magyar Rádió Petőfi adójához, ahol olyan műsorok készítésében vett részt, mint például a Reggeli Csúcs, Moziklub, Egy férfi, egy nő. 2007-ben az Európa kiadó gondozásában jelent meg első regénye, A szív útjai. Jelenleg az MR2 Petőfi rádióban mixeli a popot a kultúrával.

HG: Azért furcsa dolog a minőség. Néha azt látom, hogy nem ez az igazán döntő elem. Ha úgy tekintünk egy termékre, amely - jó esetben - valamilyen kinyerhető pozitív hatással lehet az életünkre, akkor még az is elképzelhető, hogy pl: Zámbó Jimmy dalai sokakhoz jutottak el, sikerült neki az, ami nagy feladat, a közössé tett élmény.

Ha ezek a dalok érzelmi szempontból jóra vivő alkotások, akkor hiába az előadó művészetével szembeni ellenérzésem, a termék minőségénél fontosabb az üzenetátadás minősége.

Tényleg, mi az, hogy minőség?

TA: Azt hiszem az a mód, ahogyan és amennyi tudás belekerül egy termékbe. A tömegcikk is lehet ilyen, tehát tényleg nem a magas kultúra az egyedüli letéteményese. Britney Spears és Pat Metheny között nem lehet párhuzamot vonni, vagy egy lapon említeni őket, mégis mindkettőre jellemző, hogy a használt eszközeikkel professzionálisat alkotnak. Tehát minden fontos adalék bekerül a termékbe, nincs kihagyva semmi, nincs pótolva valamilyen "szerűvel".

HG: A minőséget formai és tartalmi szempontok szerint értem. Tartalmilag egy határozott értékrend alapján megfogalmazott, az életünkre nézve építő hatás. Tehát erős szellemi indíttatás és megmunkáltság van benne. Formailag az igényesség a mérce.

TA: A minőség hozza létre az értéket, vagyis azért emlékszel rá majd még évtizedek múlva is (egy műre, gondolatra, alkotásra, vagy termékre), mert érzelmileg is fontossá vált, adott valamit. Az értéktelen pedig ehhez képest egy pillanatfelvétel, ami nem tartós, szertefoszlik, ahogy egy másik ugyanolyan a látóteredbe ér.

Mostanában érzem, hogy nincs türelmem elolvasni egy igényes regényt, és a gagyi műsorokat sem tartom ördögtől valónak. Ilyenkor persze arra gondolok, hogy biztos igénytelen lettem. Szerinted sok hasonlóan leterhelt ember érzi úgy, hogy ha néha igényli a gagyit, az azt jelenti, elbutult?

TA: Ilyet senki nem szeret érezni, mert ez ütközne az önmagáról kialakított képpel. Ilyenkor érkezik a jól ismert kognitív disszonancia, vagyis nem te leszel a hibás, hanem a körülmények, az élet, bármi. De azért nyilván sokakban felmerül a vágy, hogy jó lenne egy olyan életben élni, ahol még van idő és lehetőség egy kicsit mélyebb élmények átélésére.

De egyébként a világ nem a gondolkodás és az érzelmek felé halad, hanem a pontos és precíz számítások felé. A minap vettem észre, hogy már arra sincs idő, hogy egy film után elgondolkodj a mondanivalóján, mert már a stáblista elején jön az ID zene és az új ajánló a képernyőn. Kb. 6 másodperced van, hogy átrendezd a gondolataidat. Ez számomra elég sokatmondó, és kiterjeszthető a világ működésére.

HG: Az igényes regények azt a fajta odafigyelést és elszánást követelik meg magukkal szemben, amelyet Annamari említett. A nap végén ezeknek általában fogytán vagyunk. Én is sokáig küzdöttem ugyanezzel a képlettel, a könyvekre nem maradt erőm.

Tudatosan figyelek az olvasás meglétére, másfelől - sajnos, nem sajnos-, több könyvet olvasok párhuzamosan, így olyan, mintha távirányítóznék a szövegek között, a halmazállapotaimnak megfelelően.

Tari: A gagyi vagy a felszínes azért baj, mert lassacskán kiterjed az egész életvezetésre is, vagyis az érzelmi háztartásunk működése egyszerűsödik le vele. Ugyanakkor viszont az életben, a kapcsolatokban továbbra is keletkeznek bonyolult helyzetek, amik nem írhatók le/oldhatók meg egy egyszerű képlettel. Akkor meg minden nehezebbnek látszhat, és akár kilátástalanabbnak is.

Nem arról van szó, hogy aki nem olvas Paul Austert, annak elromlik az élete, hanem arról, hogy bizonyos helyzetekben hiányozhatnak az ilyen élmények, amik segíthetnek egy-egy szituáció megélésében. Az értékes tehát gazdagítja a fantáziát, a képzeletet, a gondolkodást tágítja és ezzel az életben való személyes hatékonyságot is fejleszti. Ezek pedig ma elengedhetetlen képességek, ha valaki a víz tetején akar maradni.

Most hol keressük azokat az élményeket, amelyek kapaszkodót jelenthetnek ahhoz, hogy átéljünk helyzeteket? A tömegmédiában hol találjuk meg a példában említett Paul Auster?

HG: Ajánlanám az esti csendet, tévé nélkül, és hozzá a világ első hypertextjét: ez  a Biblia. Kiválóan lehet rövid etápokban olvasni, és mégis berobbantja a gondolkodást.

TA: És hiszek abban, hogy az emberek egy idő után magukra találnak, vagyis mint minden hullámmozgásnál, jön egy visszacsapás, amikor rendeződnek az értékelvek. Ezek alapján fog talán újrarendeződni a tömegtermelésű piac is.

De egyelőre az olcsó/könnyű/sorozatgyártású termékeké leginkább a piac. Az, amit Gergő ajánl, elég jó, vagyis az esti órákban, vagy legalább hétvégén valamilyen igényesnek a kézbevétele.

Vagy jók a közös színházba járások is, ami után még kicsit lehet beszélgetni az élményről. Sokat elmond, ha valamiről képesek vagyunk élményszinten is beszélni, vagy csak "benyeltük", és különösebben emészteni sem kell.

Ugyanez áll zenére, képzőművészetre, minden olyan dologra, ami kulturális élményt ad, amin gondolkozni lehet, mert érdemes. Nem szabad azt hinnünk, hogy a mai világban gondolkodás nélkül lehet létezni. Nagyon is arról szól most a világ, hogy folyamatosan tisztában kell lennünk a saját életünk feletti felelősséggel. És ebben jó segítség egy olyan művészi élmény, ami tartalmas és egyébként mintául is szolgál.

Blogmustra