Zanza!

Egy kemény drogos közegben majdnem mindenkinek meghal valakije, és ezt néha úgy mondják el, olyan érzelemtelen hangon, mintha az időjárásról lenne szó. Tari Annamária klinikai tapasztalatai alapján folytatjuk a múlt héten elkezdett beszélgetést a drogfüggőségről. Tari-Horváth a drogokról a Kettős Látásban, 2. rész.

A múlt héten ott hagytuk abba, mik azok a jelek, amelyek drogfüggésre utalnak.  Mi lenne a jó hozzáállás, ha egy drogfüggő emberen segíteni szeretnénk?

Tari Annamária: Nyilván, aki sosem próbált ki semmilyen szert, másképp reagál minden olyan szituációra a drogokkal kapcsolatban, mint az, akinek saját tapasztalata is van. Amikor egy párkapcsolatban derül ki a függőség, akkor a legfontosabb az, hogy felismerjék, van annyi összetartó szeretet kettejük között, ami a bizalom és a türelem alapja.

Aki függő lett, nincs éppen pszichés energiái teljében, és érezhet depresszív érzéseket, gondolhatja azt, hogy képtelen lesz a változtatásra. Ilyenkor a partner, ha azt hangoztatja, szerinte ez csak elhatározás kérdése, akkor még magasabbra teszi a lécet. Nyilván vannak olyan életveszélyes helyzetek (pl. a heroin, kokain), amikor a használó élete a tét, ilyenkor mindenkiben a félelem munkál, és emeli meg az indulati szintjét.

De a legjobb tanács az, hogy megértsük, a függőség egy betegség, amit kezelni kell. Fontos nagyon az illető hozzáállása, és az is, hogy muszáj látnia valami ellensúlyozó örömet, célt, ami értelmet ad a leszokásnak. Az ő életében.

Kiből lesz függő?

Tari Annamária: A függés akkor tud kialakulni, ha valójában a drog pótol valamilyen hiányt valakinek a személyiségében, ezzel növeli az énerőt és hamis képet teremt a világ működéséről. Pszichoterápiás kezeléseken gyakran találkozunk azzal a jelenséggel, hogy egy fiúnak pl. a „saját drogos személyisége” sokkal jobban imponál, mert azt éli át, hogy az életét teljesen, 100%-ig éli, pörög és mindent jól lát. Ilyenkor nem csak az a baj, hogy az anyagról való leszokás nehéz, hanem az is, hogy a lemondás egyben azt is jelenti majd, hogy az életét, a kapcsolatait újra kell alkotnia.

Gergő, kerültél már olyan helyzetbe, hogy valakit próbáltál lebeszélni a drogozásról?

Horváth Gergely: Nem. Amikor ennek esélye lett volna, akkor az én életem nem volt egy jó alternatív válasz arra a kérdésre, hogyan élj boldogabban. De ma már egyébként is azt hiszem, hogy a lebeszélés a meghallgatással kezdődik, és legfeljebb kérdésekkel folytatódik...

Voltam már olyan helyzetben, amikor egy függő barátomnál nem jól ítéltem meg, hogy nála az a probléma mennyire komoly, és nyilván nem tudtam a szokásos érvekkel hatni rá. Ki az, akit érzelmekkel lehet arra sarkallni, hogy változtasson? A „tedd meg értem” típusú érv hogyan működik?

T.A.: Általában az érzelmi zsarolások csak ideig-óráig működnek, ha a szer vonzása sokkal erősebb. Volt olyan esetem, ahol a fiatal heroinfüggő anyát a saját óvodás gyereke látta meg belövés közben. Annak ellenére, hogy a szer már hatni kezdett és ő bódult állapotban volt, meghallotta a lánya hangját: „anyu mit csinálsz?”. Ez számára egy olyan élmény volt, amit lelkiismeretfurdalással és önváddal élt át, és ami arra sarkallta, hogy elvonásra jelentkezzen. Nyilván a heroinról lejönni nem könnyű folyamat, de ő állandóan a gyerekére gondolt. Ez az eset nagyon drámai, de az érzelmek azért segíthettek, mert a lány személyiségében az anyai ösztön működésbe lépett.

Érzelmekkel hatni egy drogfüggő személyiségre, különösen, ha kemény anyagot használ, nagyon nehéz. Sokszor azt látjuk, hogy annyira nagy a személyiségben bekövetkezett változás és torzulás, gyakori a realitásfunkció részleges vagy teljes hiánya, az őszinteség és a megbízhatóság nem úgy érvényes, ahogy azt megszoktuk.

Tari Annamária

Pszichoterapeuta, pszichoanalitikus kandidátus. Első diplomáját gyógypedagógusként szerezte, majd az ELTE pszichológia szakán végzett. Klinikai szakpszichológusi és pszichoterapeuta szakvizsgát tett. Fiatalkori álmát váltotta valóra akkor, amikor pszichológusként kezdett dolgozni, és szakterületének a pszichoanalízist választotta. A nagyközönség először az MTV Repeta című magazinműsorában ismerhette meg mint tanácsadót. Majd a közszolgálati televízióknak, a VIVA zenecsatornának, az RTL-nek és a Magyar Rádiónak köszönhetően nevét határon innen és túl sokan megismerhették. Rendszeresen publikál. Első könyve 2003-ban jelent meg Intim szféra címmel, melyben a 17–25 éves korosztály problematikájával foglalkozik. Tavaly látott napvilágot a Sejtem című kötet, melyben a rákos betegek pszichés problémáinak kezeléséről olvashatunk. Számos publikációját olvashatjuk weboldalán, a www.tariannamaria.hun. Egyebek mellett olyan témákról: mint például a munkaalkoholizmus, a blogolás vagy éppen az étkezési zavarok. Tari Annamária a pszichoterápia mellett kommunikációs és médiatréningekkel és oktatással is foglalkozik. A facebookon is.

Hogyan hat egy drogfüggő emberre, ha például azt látja, hogy egy drogos barátja meghal?

T.A.: Most borzalmasan hangzik, de miután az érzelmek és a realitástudat komoly torzulásokon mehetnek keresztül, a gyász és a fájdalom is módosulni fog. Egy kemény drogos közegben majdnem mindenkinek van valakije, aki meghalt, és tud még legalább 2-5 emberről. Ezt néha úgy mondják el, érzelemtelen hangon, mintha az időjárásról lenne szó, máskor pedig azzal a fásultsággal, amit egy vietnámi veterán mondhatna a magáénak, mikor az elkerülhetetlenről beszél.

Nem visszatartó erejű a halál sem, a családtagok rémülete, esetleges betegségei sem. Ez olyan „minden mindegy” pszichés állapot, amiben ezek a drámai erejű történések súlytalanodnak, nincs kijózanító hatásuk.

H.G.: Vannak olyan filmek, amelyek segítenek előre látni a lehetséges fázisokat, beleértve a halált is. Ezek közül több sikeresen utaztatja végig azokat is, akik kívülről vagy félig kívülről nézik ezt a világot. A kilencvenes évek második felében volt egy trendje a narkós filmeknek, amelyek közül az általam látott legjobbak mindenképpen a Rekviem egy álomért, a Transpotting és Fligeauf Benedek Dealer című mozija. Ezek azok az esetek, amikor egy film valóban arra ösztönöz, hogy „változtasd meg életed!”. Legalábbis szeretném ezt hinni.

Horváth Gergely

Rádiós műsorvezető, író 1972-ben született Budapesten. A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE BTK történelem szakán folytatta tanulmányait. 1995-ben kerül a Magyar Rádió Petőfi adójához, ahol olyan műsorok készítésében vett részt, mint például a Reggeli Csúcs, Moziklub, Egy férfi, egy nő. 2007-ben az Európa kiadó gondozásában jelent meg első regénye, A szív útjai. Jelenleg az MR2 Petőfi rádióban mixeli a popot a kultúrával.

Lehet egyáltalán rávenni valakit arra, hogy elvonóra menjen?

T.A.: Csak ha képes arra, hogy valódi, saját döntést hozzon. Azt hiszem, a legfontosabb mondatok az életről kell, hogy szóljanak. Nagyon szomorú látni egy 40-45 év körüli drogos felnőttet, akinek nincsenek kapcsolatai, családja, nincs gyereke, igazi barátai, legfeljebb munkája van. Annak ellenére, hogy egy szétesett, hallucinációkkal jellemezhető pszichés állapotban lehet ilyenkor mozogni a világban, mindenkinek lejön egy olyan pillanat, mikor átláthatja, mennyire elszúrta az egészet.

Erre építenek a bentlakásos elvonó intézetek is: a saját komoly elhatározásra, amit tiszta periódus előz meg, hiszen ez jelzi, hogy az illető valódi döntést hozott, és nem a kósza pillanat vezérli. Érdemes néhány könyvet elolvasni, melyek komoly tanulságot hordoznak: Jay McInerney: Életem története, M.-G. Landes-Fuss: Egy rém ronda vörös barakk Amerikában, James Frey: Millió apró darabban.

Mert a legnagyobb baj az, hogy az elmulasztott drogos éveket senki nem tudja már pótolni, azokat az érzelmeket és kapcsolatokat, amikkel rendelkezhetett volna, már nem tudja megtalálni, tehát örök veszteséget szenved. De ennek a felismerése mindig csak utólagos, ezért bölcsebb időben gondolkodni.

Blogmustra