Halálbüntetés is járhat annak, aki itt karácsonyozni mer

Olvasási idő kb. 2 perc

A karácsony Észak-Koreában be van tiltva, ahogy az egész keresztény vallás is. Akit rajtakapnak, hogy gyakorolja a hitét, halálbüntetéssel sújtják. Sokakat azonban ez sem tántorít el – titkos találkozókra járnak el a hegyekbe, és otthonukban, a legnagyobb titokban ünneplik a szentestét.

Amikor Magyarországon a karácsonyt ünnepeljük december 24-én, Észak-Koreában a hivatalos menetrend szerint Kim Dzsongszuk születésére emlékeznek. Vannak azonban olyanok is, akik nem akarják Kim Dzsongil nemzeti hősnek tartott anyját ünnepelni, hanem inkább karácsonyoznának.

Idézőjel ikon

Ők ezt a legnagyobb titokban teszik, hiszen akit rajtakapnak, halálra ítélik.

Egyes becslések szerint Észak-Koreában mintegy 13 ezer gyakorló katolikus élhet – bár dél-koreai egyházi szervezetek ennél jóval magasabbra, mintegy 100 ezerre teszik számukat. Bármelyik szám áll is közelebb a valósághoz, az biztos, hogy az észak-koreai keresztények nap mint nap az életüket kockáztatják. „Mindig valakinek az otthonában találkoztunk imádkozni, két-háromfős csoportokban, hogy ne tűnjön föl” – mondta Csöng Joung Szil, aki 2007-ben szökött meg az országból. Hozzátette:  

Idézőjel ikon

„amikor többen találkoztunk, messzire felmentünk a hegyekbe, hogy senki se találjon ránk.”

Az észak-koreaiaik csak a legnagyobb titokban ünnepelhetik a karácsonyt, különben a legsúlyosabb büntetésre számíthatnak
Fotó: Pool / Getty Images Hungary

Nemcsak a karácsonyért jár büntetés

Érdekes módon az észak-koreai alkotmányban benne foglaltatik a vallásszabadság, ám a hatóságok ennek ellenére üldözik a keresztényeket. Nem csak őket: a buddhistákat és a cshondoizmus híveit is – utóbbi egy koreai vallás, amely több más hitvilág elemeit is tartalmazza.

Az állam nem véletlenül tart a titkos vallási csoportoktól: több tízezer észak-koreainak segítettek már Kínába szökni.

Sokan az országban nem is ismerik a karácsonyt, és a hatóságok mindent megtesznek, hogy ez így legyen. A már említett december 24-i ünnep után három nappal mindenki szabadnapot kap, hogy az alkotmány napját ünnepeljék. Az újév első napján pedig ezrek indulnak el, hogy felkeressék Kim Ir Szen sírját a Kumszuszan Emlékpalotában.

Egyes kutatók szerint azonban az észak-koreai hatóságok szándékosan nem tesznek meg mindent, hogy felderítsék és kiirtsák a titkos vallási csoportokat. „Elképzelhetetlen, hogy ne tudjanak 100 ezer keresztényről” – mondta Philo Kim, a Szöuli Nemzeti Egyetem professzora. Véleménye szerint az állam inkább kémeket küld ezekbe a csoportokba, hogy minél többet megtudjon azokról a kínai vallási csoportokról, amelyek segítenek a disszidenseknek. Ettől még persze súlyos büntetést kap, akit azon kapnak, hogy megünnepli a karácsonyt. Ahogy Kim fogalmazott: „Az összes vallás közül a kereszténységet tekintik a rezsimre nézve a legnagyobb fenyegetésnek.”

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.