Több százmilliós magyar műremekre bukkantak: rekordáron kelhet el a legendás festmény

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

220 millió forintos kikiáltási áron kerül kalapács alá Czóbel Béla festménye, mely 110 év után először látható most nyilvánosan a Kieselbach Galériában. A muzeális értékű remekmű a magyarországi fauvizmus egyik kiemelkedő alkotása.

December 9-ig nyilvános a Kieselbach Galéria legközelebbi aukciójának számos darabja. A kiállított festmények között Rippl-Rónai József, Czóbel Béla, Derkovits István és Egry József alkotásai is megtekinthetőek. A festmények az aukciósház karácsonyi árverésén találhatnak új otthonra. 

 Van olyan festmény, ami híres magángyűjteményben volt eddig, van olyan művész, akinek hasonló alkotása már mind közgyűjteményben van. A kivételes értéket képviselő főművek esetében időről időre megjelennek a közgyűjtemények is az árveréseken, de a műtárgypiacot, mint külföldön is, ahol sokkal tőkeerősebb múzeumok is vannak, a magánszemélyek határozzák meg Magyarországon - tájékoztat közleményében a Kieselbach Galéria karácsonyi aukciójáról.

A magyar festőművészet remekei kerülnek hamarosan kalapács alá
Fotó: Dívány

Rekordot dönthet a magyar festmény

A tavalyi esemény is formabontónak bizonyult, akkor Rippl-Rónai József Kalitkás nője döntötte meg a rekordokat a maga 230 millió forintos lecsapási árával, most ennél alig alacsonyabb a kikiáltási összege a legnagyobb jelentőségű műnek: Czóbel Béla élete fő műve 110 év után válthat tulajdonost. A Kislány ágy előtt a huszadik századi modern magyar festészet egyik legemblematikusabb alkotása.

Czóbel Párizsban, a paradigmaváltó 1905-ös év legvégén, közvetlenül a Matisse körül csoportosuló fauve-ok, azaz a Vadak jelentkezése után festette ezt vadonatúj látásmódot tükröző, első valódi remekművét. A Montparnasse-on bérelt hotelszobájában fogant alkotással egy időben megfogalmazott, Önvallomás című írásából kiderül, hogy a művész ekkor készült alkotásával művészete fordulóponthoz ért, hiszen végleg leszámolt korábbi stílusával, a nagybányai plein air naturalizmussal. A párizsi inspirációk hatására festészetét teljesen új alapokra helyezte. Ez a friss energiákkal telített, fiatalos, önbizalomtól duzzadó új festői attitűd sugárzik erről a méretében is kiemelkedő festményből.

Idézőjel ikon

Czóbel ekkor került a nemzetközi élvonal közelébe, nem véletlen, hogy rekordot dönthet a festmény ára.

A magyar festészet remekeit még pár napig megnézheted

"A téli aukció kínálatában a fő szerepet a modern magyar festészet, a fauve-októl kezdve a két világháború közötti időszakon át (Római Iskola, art deco stb.) játssza. A 19. század végéről is olyan remekmű található az anyagban, mint a „magyar otthon ikonja”, Bihari Sándortól a Vasárnak délután. Mindemellett az elmúlt év tendenciájaként a háború utáni, kortárs alkotások iránt is nagyon megnőtt a kereslet” – összegezte Kieselbach Tamás.

A festményeket hétfőig tekinthetik meg a magyar művészet iránt érdeklődők. 

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.