Munkácsy Mihályból tulajdon felesége csinált rabszolgát
Cécile Papier egy luxemburgi arisztokrata feleségeként ismert meg a magyar festőt, akinek Párizsban tolmácsolt: a Siralomház címet viselő képe mellett kezdődött el minden kettejük közt.
Cécile Papier egy luxemburgi arisztokrata feleségeként ismert meg a magyar festőt, akinek Párizsban tolmácsolt: a Siralomház címet viselő képe mellett kezdődött el minden kettejük közt.
220 millió forintos kikiáltási áron kerül kalapács alá Czóbel Béla festménye, mely 110 év után először látható most nyilvánosan a Kieselbach Galériában. A muzeális értékű remekmű a magyarországi fauvizmus egyik kiemelkedő alkotása.
Szomorú sors jutott az indiai-magyar származású festőművésznek. Amrita Sher-Gil, a legismertebb női festőművészünk mindössze 28 éves volt, amikor elhunyt, halálának körülményei pedig igencsak bizonytalanok.
Pár évvel ezelőtt egy hollywoodi szuperprodukcióban tűnt fel egy 90 éve eltűnt magyar festmény. Vajon ki látható rajta, és milyen kapcsolatban állt a művésszel?
Talán az egyik legismertebb műve a magyar festészetnek Szinyei Lilaruhás nő című alkotása. De ki volt a múzsa valójában, aki annyira megbabonázta a művészt, hogy nemcsak képein, de életében is hangsúlyos szerepet kapott?