Cécile Papier egy luxemburgi arisztokrata feleségeként ismert meg a magyar festőt, akinek Párizsban tolmácsolt: a Siralomház címet viselő képe mellett kezdődött el minden kettejük közt.
Miután Cécile megözvegyült, szinte azonnal Munkácsy felesége lett, a hatalmas szerelem sokáig lobogott a két, látszólag össze nem illő ember között. Bár Munkácsynak akadtak liezonjai Cécile mellett is, az asszony mindezeken felülemelkedve terelgette a festőt a nemzetközi hírnév felé. Sokan ezt tartják Munkácsy őrületének hátterében is. A művész halálát követően a közvélemény Cécile ellen fordulva úgy vélte, a nő nagyravágyása szinte rabszolgaságba taszította.
Asztalosinasként kezdődött a Munkácson született Lieb Mihály pályafutása, a fess fiatalember azonban viszonylag fiatalon fertőződött meg először a kor pestisével, a szifilisszel. Két esztendeig kínlódott vele, mire nagybátyja segített kikezelni: ez volt az oka annak, hogy az asztalosszerszámokat végül valóban ecsetre cserélhette. A segítőkész rokonnak köszönhetően a Nemzeti Múzeum képtárába került az ifjú művész, ahol festmények másolásával képezte magát, majd nekivágott a nagyvilágnak.
A márki, az énekes és a festő
Ebben az időszakban, jó néhány országgal arrébb Edouard de Marches márki éppen délutáni sétáját végezte, amikor énekhangot hallott egy ablakból. Cécile Papier volt az, az arisztokratánál jóval fiatalabb, húszéves leány. A márki azonnal beleszeretett, s hamarosan feleségül vette.
A három, említett személy közös története a távolság ellenére hamarosan összefonódott.
A művészetkedvelő házaspár gyakori vendége volt a kiállításoknak, zenei esteknek, Európa-szerte utazgattak. A párizsi Szalon kiállításán figyelt fel arra a férj, hogy a magyar festő nyelvismeret híján nem boldogul a kiállításra látogatókkal. De Marches báró régóta ismerte az akkor már a Munkácsi nevet viselő magyar munkásságát, s örömmel fordított neki. Később feleségével együtt meglehetősen szegényes műtermében is meglátogatták.
Hamar fellobbant a láng
Cécile valószínűleg már ekkor beleszeretett a magyar géniuszba, meghívta párizsi otthonukba is, majd élénk levelezésbe kezdett vele, még reménybeli feleségjelölteknek is bemutatta. Bebútoroztatta lakását, rendes műtermet szerzett neki, kezelte levelezéseit, egyszóval pillanatok alatt az élete részévé vált. Éppen ezért Munkácsi – aki ez idő tájt még i-vel írta nevét – már ekkoriban úgy nyilatkozott a számára bemutatott fiatal hölgyek látogatását követően, hogy nem áll szándékában frigyre lépni senkivel.
"Majd ha olyan asszonyt találok, mint ön, azt feleségül veszem."
Hiába lett az asszony közreműködésének köszönhetően híressé, nem tudott mit kezdeni a hirtelen jött népszerűséggel, mély depresszióba esett, egy ízben öngyilkosságot is megkísérelt: kiugrott a De Marches-kastély ablakából. Bánatát csak az asszony társasága tudta elűzni. Egy évvel az eset után Cécile megözvegyült, s Munkácsi azonnal feleségül kérte. A gyászév letelte után pedig rögvest összeházasodtak.
Világhírűvé tette Munkácsyt felesége
Kettejük kapcsolata a kortársak szerint meglehetősen furcsa volt. A jóképű, magas, hanyag eleganciájú művész mellett a telt, kövérkés, nem túl mutatós asszonyt nehéz volt elképzelni. Cécile hangja – melybe első férje menthetetlenül beleszeretett – egy betegségnek köszönhetően reszelőssé, szinte férfiassá vált. Sokak álltak értetlenül amellett, miként is szövődhetett szerelem kettejük között. Biztosan volt, aki úgy vélte, a De Marches-vagyon sokat nyomott a latban, ami miatt megkérte a nőt Munkácsi, egész életükön át húzódó levelezésük azonban olyan intimitásról, kölcsönös szeretetről tesz tanúbizonyságot, hogy azonnal átélhetővé válik a kései korok olvasója számára is a szerelem.
"Rád gondolok, és számlálom a napokat, amelyek tőled elválasztanak. Dolgozom az Erdőn és tanulmányokat készítek a Zálogházhoz. (...) Milyen szívesen elűzném csókjaimmal Colpachon magányodat."
Levelezésük részletei Nyáry Krisztián Festői szerelmek című kötetében is olvashatóak.
A művészettörténészek véleménye Cécile és Munkácsy szerelmét illetően merőben eltér arról, amit kortársaik, főként a művész halála után gondoltak róla. Cécile egyfajta menedzserként irányítgatta férjét, tán még festészetére is hatással volt. Vannak, akik úgy vélik, a realista korszaka Cécile-nek köszönhetően ért véget, s adta át a helyet a számára a világhírt meghozó történelmi, illetve vallási tárgyú alkotásoknak. Ezek egyik első darabja az a Miltonról készült mű, mellyel a festő az 1878-as Párizsi Világkiállításon aranyérmet nyert. Szó szerint egész Európa a magyar művészt ünnepelte, a kontinens minden nagyvárosába eljutottak képei és rengeteg alkalmi megbízást is kapott.
Az estélyek sztárja
Párizsi otthonukban hatalmas szalont vittek, nem ritkán 5-600 fős vendégsereglet számára adtak estélyeket. Cécile kiváló rendezői affinitásáról tesz az is tanúbizonyságot, hogy ezek szinte kivétel nélkül férje köré komponált események voltak, ahol a férfi egyfajta biodíszletként funkcionált annak érdekében, hogy minél többen megismerjék.
A társaság magyar származású képviselői már ekkoriban hangot adtak aggodalmuknak Cécile motivációit illetően.
Az asszony kiválóan kihasználta férje magyarságát is, amikor munkásságát propagálta, Ferenc József nemesi címet adományozott neki, s nevét is immár ipszilonnal írhatta. Cécile egy idő után még Liszt Ferencet is bevonta az estélyekre megkomponált élőképekbe, s a két magyar géniusz üstökösként ragyogta be a párizsi éjszakákat neki köszönhetően.
„… igen sokszor ebédeltem és báloztam Munkácsyéknál. Ebben az időben járt hozzájok Dumas Fils, Carolus Duran, Bonnat, Jean Paul Laurens, Alphons Daudet, Ambrois Thomas, Reményi Ede, Zichy Jenő, Milán szerb királlyal, Türr tábornok, Gervex, Duez, néha Besnard és más neves és névtelen emberek, de leggyakrabban Chaplinné a leányával, kinek külön fejezetet kellene szentelni Munkácsy életírásában. Ezt a bizonyos, szűkebb körű párisi társaságot minden pénteken délután a zsúrokon éveken át láttam. A hölgyek, úgy a vének, mint a fiatalok, mindig igen csinosan, szépen öltözködve, kellemes társaság voltak, de egy kissé üresek, szellemeskedők, fecsegők s mindig – ugyanazok.
Néhány év untig elég ahhoz, hogy az ember megunja. Pedig Munkácsyné zseniális ügyességgel tudta az összejöveteleket rendezni, Földváry Emma kisasszonnyal egyetemben, ki náluk gyakran megfordult és bájos egyéniségével valósággal elragadta a társaságot.…”
– írta visszaemlékezéseiben Rippl-Rónai József, aki ekkoriban tanítványa volt a mesternek.
Élete két szerelme között nem volt konfliktus
Bár levelezésük több száz darabja árulkodik Mihály – akit csak Miskának neveztek még francia barátai is – és a férje által magyarosan Cilinek hívott Cécile szerelméről, bizony a férj nem volt mindig hűséges. Ekkoriban gabalyodott össze egy festőtársa feleségével is, mely évtizedes viszonyt s egy vélhetően közös fiúgyermeket is eredményezett. Madame Chaplin, akit Rippl-Rónai is említ, több mint egy évtizedig a művész mellett állt, s jó barátságot ápolt feleségével, Cécile Papierrel is, melyről kettejük levelezése is tanúskodik – annak ellenére, hogy viszonyukat cseppet sem titkolták.
Munkácsynak és Cécile-nek nem született élő gyermeke, az asszony kétszer is elvetélt, s az orvosok eltiltották attól, hogy újabb gyermeket vállaljon. Talán ezért is volt megértőbb a fentieket kapcsolatban. Amikor Madame Chaplin gyermekének halála hírére Munkácsy őrjöngeni kezdett, s a Baden-Baden-i szanatóriumba vitték, Cécile segített a gyászoló anyával való kapcsolattartásában is, aki azonban egy idő után azt írta, nem kíván kapcsolatot tartani a művésszel.
Végül hazájában is elismert művésszé vált
A kamaszkorában szerzett szifilisz ekkoriban már éreztette hatását, Munkácsy a lassú őrület jeleit mutatta. Mivel rájött, hogy hazájában is egyre inkább elismerik – köszönhetően Trilógiájának is –, szeretett volna visszatérni Budapestre, s akadémiai tanári állást vállalni, egyre többet tartózkodott a magyar fővárosban, többek között Feszty Árpádéknál is.
Az Ecce Homót mutatták éppen be, az Andrássy út végén, a millenniumi ünnepségek keretein belül itt állították ki először, 315 ezer ember váltott jegyet, hogy megcsodálja az alkotást. Ennek örömére az Apponyi-palotában ünnepséget szerveztek, majd fogadást az Akadémián, ahonnan azonban Munkácsynak el kellett jönnie, rosszul lett. Felesége ekkor bízta meg a magyar elmegyógyászt, Laufenauer Károlyt azzal, hogy figyelje meg férjét. Kezelésére azonban nem maradt idő, idegei madame Chaplin – és vélhetően saját – fia halálhírét követően végleg felmondták a szolgálatot.
A szanatóriumi tartózkodását ugyan csak pár naposra tervezte, de soha nem tért vissza önmagához, miután Baden-Badenből átszállították a Bonn melletti endenichi otthonba, közel három év szenvedést, bénulást és tébolyt követően, 1900. május elsején visszaadta lelkét a teremtőnek.
A hosszas agónia során a magyar közvélemény a híres művész állapota mögött felesége látszólag könyörtelen és kíméletlen munkáját látta – úgy vélték, szinte rabszolgát csinált férfiből a világhírnév érdekében. Munkácsy rokonai azzal is megvádolták, hogy nem hagyta, hogy végrendelkezzen, sőt: még befejezetlen képeit is szignáltatta vele a nagyobb haszon érdekében. A megtört asszony visszavonultan élt ezt követően, az egykori fényes társasági eseményeket rendező dáma magányosan halt meg közel 15 évnyi gyászt követően. Munkácsy leleteit később Czeizel Endre is vizsgálta, aki bipoláris depressziót diagnosztizált nála.
Özvegy Munkácsyné Papier Cecília Munkácsy teljes hagyatékát a magyar államra hagyta, s azt kérte cserébe, hogy emeljenek szobrot szeretett férjének.
(Forrás: Nyáry Krisztián Festői szerelmek című könyve.)
A szifiliszre és más régi betegségekre igazán különleges gyógyítási eljárásokat alakítottak ki a múlt század elején, erről ide kattintva olvashatsz.
