Ünnepi hörcsög a szekrény mögött, „angyal hozta” baba: a legszebb karácsonyi meglepetések

Olvasási idő kb. 5 perc

Amikor elmerengünk a múlt karácsonyain, leginkább gyermekkorunk bejgliillatú szentestéi jutnak eszünkbe. Talán sosem vártunk úgy semmire, mint az ünnepi csengő hangjára, és sosem voltunk annyira kíváncsiak, mint december 24-én, amikor ajándékot hozott nekünk a Jézuska. Ráadásul volt, hogy igazán különleges dolog került a fa alá…

Ha nem is tudnám minden év karácsonyát kristálytisztán felidézni, órákig tudnék azokról az ünnepnapokról mesélni, amikor együtt volt a család. Az anyukámmal tekert kakaós, mákos és diós bejgli a Mamikám receptje alapján, apukám korhely halászleve, amihez életemben először kóstoltam erős paprikát, és persze a kedvenc ajándékaim, amelyek kibontása majdhogynem egytől egyig vakuemlékként élnek bennem. Sokan vagyunk sok hasonló történettel: jó illatú emlékekkel, ünnepi készülődéssel, megannyi meglepetéssel, örömmel, sírással, de mindenképpen szívderítő sztorikkal. 

Vőlegények meglepetései

Szilvia legemlékezetesebb ajándéka egy eljegyzési gyűrű volt, és igent mondott. Ennek már idén lesz a tizedik évfordulója, a házasságkötésnek pedig jövőre.

Alexandra egyik legkedvesebb meglepetése az „akkor még nem férjéhez” kötődik, aki nemes egyszerűséggel egy bögrét nyomott barátnője kezébe. 

Idézőjel ikon

Tök fekete volt. Biztos, hogy érdekes fejet vághattam, mert mindenki röhögött. Letettem a bögrét, ő meg kézbe vette, és a mikróhoz vitte. Egészen addig nem értettem, minek mikrózza, amíg vissza nem jött vele – fehér bögrével, rajta a cicám képével.

Furcsa ajándéknak indult, boldogság lett a hőre változó bögréből
Fotó: Wirestock / Getty Images Hungary

Hörcsögöt rejtegető szülők

Johannának egy gyerekkori emlék jut eszébe a legemlékezetesebb karácsonyáról. Az anyukájáék a konyhaajtó mögé dugták el az ünnepi hörcsögöt, aminek hangjaira a család legkisebbjei először azt hitték, egér. 

Idézőjel ikon

Amikor szóltam, hogy már megint beköltözött hozzánk egy, apa mindig elkezdett köhögni, és azonnal a konyhában akadt dolga, majd megígérte, hogy utánanéz ő annak az egérnek. Egyszer aztán őrizetlenül hagyták a konyhát, és meg kisurrantam vizet inni lefekvés után.

Johanna ekkor is hallotta az „egeret”, ami után ekkor már halkan kutatni is kezdett. 

„Ott volt az ajtó mögé rejtve egy terráriumban a zsemleszínű »bűnös«. Onnantól kezdve még jobban vártam a karácsonyestét, és magamban nagyokat nevettem azon, ahogy apa meg anya a másodperc törtrésze alatt a konyhában termett, és »dolgozni« kezdett, ha arra vitt az utunk a tesómmal – hogy lássam, mennyire gyorsak és találékonyak. Abban a pár napban rengeteg kávét ittak.”

Johanna szülei egy hörcsögöt rejtegettek az ajtó mögött karácsonyig
Fotó: Oksana Shufrych / Getty Images Hungary

Beteljesült álmok: ilyen egy igazán különleges karácsonyi ajándék

A ma már felnőtt Réka legkedvesebb emléke egy karácsonyfa alá tett, vadonatúj jégkorcsolya volt. Mindez a 80-as években történt, úgy 6-7 éves lehetett, amikor is hatalmas dolog volt nem használtan „jégcsukát” kapni. 

Edi annyira vágyott egy „bucibabára”, egy bébi, puha testű kisbabára, mígnem életének hatodik karácsonyán megtalálta a fa alatt.

Évekig csak várt rá és csodálta a szomszéd kislány játékát, amikor viszont ő is megkapta, el sem engedte. Mint mondja, egészen felnőttkoráig, 2018-ig ez volt a legszebb játéka, aztán megszületett az igazi babája – azóta minden karácsonyuk különleges.

Idézőjel ikon

Azért tavalyelőtt kaptam a férjemtől egy jegyet a »Polar Expressre«, és egy csengőt, amit csak az hall, aki hisz a Télapóban.

Angyalváró séta

„Amikor kicsik voltunk, és vártuk az angyalt, keresztanyám elvitt mindig a városba sétálni, amíg az angyal hozta a fát. A húgom meglátott egy kirakatban egy nagy, kopasz fejű babát, és elkezdte kérni, akkoriban volt vagy két-három éves. Keresztanyám nehezen tudta elterelni a figyelmét, és elhúzni a kirakattól.”

Otthon már ott állt a fa, csengettek, és szaladtunk be a szobába megnézni, hogy jók voltunk-e, hozott-e valamit az angyal. Nekem egy nagy hajas baba jutott.

„A húgom kihúzta a fa alól ugyanazt a nagy, kopasz babát, amit a kirakatban látott. Megnyugvással sóhajtotta: „angyal hozta baba”, és magához ölelte. Keresztanyám sejtelmesen mosolygott” – osztotta meg a történetét Ildikó.

Volt, akinek a legkülönlegesebb karácsonyi ajándéka egy „angyal hozta baba” volt
Fotó: Layland Masuda / Getty Images Hungary

Boldogság fél évvel később

Balázs élete legkedvesebb ajándékát a feleségétől, Emőkétől kapta, rendhagyó módon, 2022 júniusában.

„2021 karácsonyát Bagdadban, misszióban töltöttem, ezért nekem fél évvel később jött meg a Jézuska. Aki ismer, tudja, hogy kötődöm Szent László királyunk emlékéhez. A feleségem hosszas nyomozás után, minden követ megmozgatva szerzett meg egy szinte beszerezhetetlen könyvet, amelyet nem más írt, mint az üknagyapám, Nyárády Aladár.

Ő nem is lehetett volna az ükapám, hiszen római katolikus plébános volt… 

De az lett, és most az ükunokája a könyvével a kezében mesél a szépunokájának Szent László magyar királyról.”

Csalódást okozó ajándékok

A karácsonyi emlékezés úgy az igazi, ha a csalódást okozó meglepetésekről is beszélünk. E meséket – amelyek valójában nem is mesék, hanem igazi, érzésekkel teli történetek – Judittal kezdjük, aki sosem fogja elfelejteni az ajándéka miatti hisztit.

Idézőjel ikon

Hatévesen a két bátyám csattanós pisztolyt kapott karácsonyra, én meg egy hatalmas, nagy hajú, álló babát, ami lehunyta a szemét, ha lefektették.

Edvárd legnagyobb álma egy vezeték nélküli távirányítós autó volt.

„Vezetékeset kaptam, szomorú voltam. Gondoltam, »megjavítom«”: elvágtam a vezetéket, és meglepetésemre, onnantól nem működött. Még szomorúbb lettem!”

Dóri 8 évesen egy igazi Barbie-ra vágyott, de helyette egy meglehetősen nehezen fújható, úgynevezett melodicát kapott. 

Idézőjel ikon

Szörnyen csalódott voltam, és bőgtem a fa mellett. Sose felejtem el, mert előtte kikutattam, és mivel egy hosszúkás dobozban volt (már előre becsomagolva addigra) teljesen meg voltam győződve róla, hogy ez egy Barbie baba.

Edvárd azért csalódott, mert vezeték nélküli helyett vezetékes autót hozott neki a Jézuska
Fotó: Karl Tapales / Getty Images Hungary

Ezek voltak 2022 legfurcsább ajándékai

Izgalmas egy kicsit kitekinteni a határainkon átívelő ünneplésre például egy tavaly napvilágot látott, 2000 ember megkérdezésével készült felméréssel, amely eredményeit elnézve mi nem is állunk olyan rosszul ajándékozásban.

A brit felmérés résztvevői ugyanis őszintén bevallották, hogy a legmegmagyarázhatatlanabb ajándékaik között ugyanúgy akadtak fogyókúrás tabletták, cipőkrémek, mint szőrtelenítő kozmetikumok.

A válaszadók 29 százalékánál lejáraton túli csokoládé is került a fa alá, 24 százalékának paróka, 26 százalékának pedig gyomirtó, de a megkérdezettek 23 százaléka „örülhetett” egy rongyot és egy vödröt magába foglaló, csinos felmosószettnek, és noha csupán egy százalékkal kevesebben, de akadtak olyanok is, akiket porzsákkal örvendeztetett meg valamely szerette. A felmérésből kiviláglik, hogy még mindig sokan az utolsó pillanatban vásárolják meg a karácsonyi ajándékot – legalábbis csak ezzel tudjuk és merjük megmagyarázni azt, hogy felmérésben részt vevők 24 százaléka miért kapott ajándékba egy doboz sült babot. Ha az is érdekel, melyek a legnépszerűbb ajándékok világszerte, olvasd el ezt a cikkünket is!

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.