Királyi karácsonyok – néhány egészen furcsa szokás

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az európai kultúra megkerülhetetlen, szerves része évezredek óta a karácsonyi ünnepkör. Nemcsak az átlagpolgároknak, de a királyi családoknak is megvannak a saját tradíciói, melyek nemzedékről nemzedékre varázsolják el a királyi sarjakat.

Napjainkra nyolc olyan európai állam maradt, melynek élén királyi család áll, bár formálisan Vatikán és Andorra is monarchia. Utóbbi hivatalosan társhercegség, a mindenkori francia elnök, valamint egy katolikus püspök megosztva uralkodik Andorrán, a Vatikánnak pedig a pápa a választott uralkodója. Az alábbiakban a másik nyolc ország vezetőinek tradícióba lesünk bele, vajon miként ünneplik a királyok és királynék az egyik legfontosabb európai ünnepet?

 

A modern értelemben vett, nyugat-európai karácsonyi szokások Viktória brit uralkodónő nevéhez köthetők, s bizony a brit monarchia az, amelynek tagjai napjainkban is a legnagyobb érdeklődésre tartanak számot. Az egykori királynő naplójában részletesen beszámolt évről évre a decemberi ünnepnapokról, és tudjuk, hogy rengeteg szokás elterjedését világszerte neki köszönhetjük.

Viktória és Albert közös karácsonya meghonosította a karácsonyfa-állítás szokását
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

Mindenki nagymamája a karácsonyra is hatott

A karácsonyfa mára a legáltalánosabb szimbóluma a Jézus születésének emléket állító decemberi napoknak. Az első díszes fát Albert herceghez kötik, azonban ma már tudjuk, III. György felesége, a szintén német felmenőkkel bíró Sarolta királyné sem hagyta ki a lehetőséget, hogy fenyőt állíttasson december 24-én. A gyermek Viktória meg is jegyzi később naplójában, hogy Albert ünnepi szokásai gyermekkorára emlékeztetik. Kezdetben a királyi família minden tagjának saját fát állítottak, jó ideje azonban csak kettő díszes fenyő áll a palota termeiben: egy a királyi család, egy pedig az alkalmazottak számára. Azóta is a szenteste az ajándékbontás időszaka – szintén a német hagyományokat követve, ebben eltérnek az ország összes családjától, akik 25-én reggel ajándékoznak. A szenteste közös délutáni teával indul azóta is, a közös fa alatt különleges, saját kezükkel készített vagy vicces ajándékokkal. 

A fenyődíszítés kelet-európai hagyománya 1849-ben vált Anglia-szerte általánossá, köszönhetően az egy évvel korábbi illusztrációnak, mely az Illustrated London Newsban jelent meg, afféle uralkodói köszöntésképp. 

A brit királyi család manapság hagyományosan az egykori királynő norfolki birtokán, a Sandringham House-ban tölti a karácsonyt. A néhai II. Erzsébet már nyáron készülődni kezdett az ünnepre, több száz képeslapot küldött minden évben a távoli rokonoknak, barátainak, más országok uralkodóinak és politikai vezetőinek. 

Monacóban az ország gyermekeivel közösen ünnepel a hercegi pár
Fotó: Toni Anne Barson Archive / Getty Images Hungary

A belgák koncerteznek

A Szász-Coburg-Gotha-dinasztia, melyből Albert herceg révén a jelenlegi brit uralkodócsalád is származtatja magát, karácsony napján megnyitja a palota kapuit. A The Royal Symphonic Band Of The Belgian Guides koncertjére is a palota termeinek egyikében kerül sor, melyet a televíziók élőben közvetítenek. A királyi család legfiatalabb tagjának, aki jelenleg Eleonóra hercegnő, kiemelt feladata van aznap este: át kell vennie a „béke fényét” egy cserkésztől.

A hagyomány közel 40 éves, az 1986-ban indult Betlehemi Béke Fénye Mozgalom Jézus születésére emlékeztetve a világ számtalan országába viszi el a fényt. 

Monacóban a gyermekeké a főszerep, a svédek jótékonykodnak

Albert és Charlene monacói uralkodópár karácsony este több száz gyermeknek szervez zsúrt a palotában. A szokást még a herceg anyja, Grace Kelly honosította meg. Az ország feje Mikulásnak öltözve lepi meg az apróságokat. 

A svéd uralkodó és családja jótékonysággal tölti az ünnepet. Az amúgy is rendkívül közvetlen família segít az árvaházakban élő gyermekek ajándékainak becsomagolásában, missziós alapítványokat látogatnak meg, és persze kekszet és gyümölcskenyeret sütnek az esti, személyesebb ünneplésre. 

A holland és a norvég király is elutazik

Mivel a királyné, Máxima argentin származású, a holland királyi család éveken át Dél-Amerikában töltötte a karácsonyt, és csak a Covid idején maradtak otthon. Nyugodtan megtehetik, hiszen hazánkoz hasonlóan ott is él egy másik szokás, másik ünnepnap: december 6-a, Szent Miklós püspök emléknapja az ajándékozás napja. Ilyenkor a helyi Mikulás, a Sinterklaas hajón érkezik a palotába, a király lányai köszöntik őt a hagyományok szerint. 

Norvégia uralkodója, V. Harald családjával együtt vidéki birtokán ünnepel, szűk körben. Általában síelnek, és nem mulasztják el, hogy brit kollégáiknak a második világháborús segítségnyújtásra emlékezve egy hatalmas fenyőt küldjenek. Ezt minden évben a Trafalgar Square-en állítják aztán fel. 

Spanyolországban a vízkereszt a nagyobb ünnep
Fotó: SOPA Images / Getty Images Hungary

Dániában közösen díszítik a fát

Már december 23-án ősszegyűlik a dán uralkodóház apraja-nagyja, hogy Margit királyné otthonának ékességét együtt díszítsék fel. 

Luxemburgban és Spanyolországban fontosak a katolikus hagyományok

A luxemburgi nagyherceg és családja Svájcban ünnepel. Legfontosabb programjuk az éjféli mise, a családfő 25-én élő közvetítésben köszönti az ország népét. A szintén római katolikus hagyományok szerint élő spanyol uralkodó otthonában is a vallásos tradíciók a legfontosabbak.  A Bourbon-Anjou-házból származó VI. Fülöp spanyol királyt apja lemondását követően koronázták meg. Mivel a hagyományok szerint január 6-a még Jézus születésénél is nagyobb jelentőségű ünnep a déli országban, így a szűkebb családi körben ünnepelt december 25-e után vízkereszt előestéjén ajándékozzák meg a kis infánsokat és infánsnőket. 

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.