A tűz mindannyiunk életében jelen van, ha csak egy születésnapi gyertya formájában is, de egykor sokkal fontosabb szerepet töltött be az emberek életében, mint manapság.
Ugyan mit érne egy romantikus vacsora gyertyafény nélkül? És egy jó sátorozást vagy kirándulást mi koronázhatna meg jobban, mint egy közös tábortűz? Bár a legtöbb otthont már nem kandallóval és cserépkályhával fűtik, és a konyhákból is kiszorultak a kemencék, azért a tűz még mindig jelen van a mindennapokban. Ha más nem, egy aromalámpában pislákoló mécses vagy illatgyertya formájában. Vonzódunk a lángokhoz, és ez igen messzire nyúlik vissza, hisz a tűz egykoron sokkal többet jelentett, mint napjainkban.
A tűz a nap jelképe
A honfoglalás előtti időkben a régi magyarok a tűz által a napot, a fény forrását és urát tisztelték. A kovácsokat, akik tűzzel dolgoztak, mágikus erejű mestereknek tartották. A tűzgyújtás a férfiak dolga volt, és az asszonyok mentették át másnapra úgy, hogy a parazsat hamuval takarták. A folyton égő, soha ki nem hunyó tűz a család életének folytonosságát, a közösség egységét és az ősök tiszteletét jelképezte. A tűz őrzése annyira fontos feladat volt, hogy az őrzőket az Árpád-kori első törvények még a miselátogatás alól is felmentették.
Nagy tüzek a napfordulókon
A tűzhelyekben a régi tüzet nagypénteken kioltották, és húsvétkor, a tavaszi napéjegyenlőség idején szertartásosan új tüzet gyújtottak. Sok helyen a templom előtt vagy mellett égett a megszentelendő tűz, ebből gyújtotta meg a pap a templom gyertyáit. A tűz tisztító, fertőtlenítő, védő szerepet töltött be a hiedelmekben, ezért az új tűzhöz hajtották a jószágokat, vittek belőle a szántóföldekre, szőlőkbe, és az otthonokban ezzel gyújtották ismét meg a tűzhelyet.
A nyári napfordulókor is gyújtottak tüzet, hogy megerősítsék a nap erejét, és így megtartsák a fényt, visszaszorítsák a sötétséget. A tűznek tisztító, gyógyító, termékenyítő erőt tulajdonítottak, úgy tartották, hogy segít a bőség megteremtésében, és elűzi a gonoszt, és a tűz átugrásával annak tisztító ereje átjárja az embereket.
A téli napforduló idején szintén jelen volt a tűz. A Luca estéjén megrakott nagy tűznek egészen karácsony napjáig égnie kellett, és akkor rakták rá a felhalmozott fa maradékát.
Tavasz érkezésekor sok helyen még most is a telet és a sötétséget jelképező kiszebábu égetésével temetik a telet, hogy a tűz fénye elűzze a sötétséget.
Tűz a családok életében
De a tűz nem csak a közösségek, a családok életének nagyobb eseményeit is végigkísérte. Gondoljunk csak arra, hogy a legények háztűznézőbe mentek. A menyegző és a lakodalom után a lakodalmas háznál tüzet raktak, körbetáncoltatták a menyasszonyt, és utána át kellett ugrania a tűz fölött. Így a tűz által megtisztított, tűzről pattant menyecskeként léphetett az új otthonába.
Az újszülött gyermekek mellett is gyertyát égettek, hogy távol tartsa a sötétséget és a gonoszt.
A tűz napjainkban
A tűz a régi kor embereinek az életet jelentette. Meleget és táplálékot adott, fénye megóvta őket az éjjeli veszélyektől. Bár manapság már az energia más formáit használjuk, mindannyian szívesen ücsörgünk a tábortűz mellett szalonnát sütögetve, vagy a bográcsban készülő ebédet kavargatva. Kicsit lelassulunk ebben a rohanó világban, és a tűz körül együtt főzve, beszélgetve egymásra figyelünk. A tűzön, kemencében készült ételekben van valami megfoghatatlan plusz, ami átjárja a lelkünket is, miközben jóllakunk.
Egy gyertya is elég
A kandalló előtt ücsörögni, csak merengeni a tűzbe, élvezni a lágy fényeket és hallgatni a fa ropogását egészen megnyugtató érzés. Biztonság és otthonosság érzetét nyújtja, bárhol is legyünk. Ha kandallót nem is, de egy gyertyát a legkisebb panellakásban is gyújthatunk, hogy otthonunkba varázsoljuk ezt a meghittséget. És ugyan ma már nem csíptetős gyertyatartóval tesszük a fára a kis gyertyákat, ahogy még a nagymamámnál láttam nagyon régen, de az adventi koszorú gyertyái elhozzák nekünk a tűz fényét, melegét, és a közös gyertyagyújtás összeköti a családot.
