Giccsparádé a javából: mesés téli díszek a karácsonyi Putz házak

Olvasási idő kb. 3 perc

A karácsonyi dekorációkból Dunát lehetne rekeszteni, annyi és annyiféle létezik. De azt tudtad, hogy a kerámiaházikók és -falvak a reneszánsz kori hagyományokban gyökereznek?

Bizonyára te is láttál már kerámiaházikót életedben, amit vagy a giccs legaljának bélyegeztél, vagy pedig rögtön beszereztél magadnak egyet. A Better Homes & Gardens utánajárt, miként kerültek polcainkra a téli hangulatú, belülről világító, miniatűr házikók.

Sok helyen Putz házaknak nevezik

Ma már a karácsonyi dekoráció része a kis mécsestartó házikó, amely a reneszánsz kori betlehemezéséből ered. Hatalmas ugrás, ha csak a folyamat elejét és végét nézzük, és a kettő között akad maga a történelme.

A kerámia betlehemi szoborcsoport, amelyben hosszabb ideig lehetett gyönyörködni, mint egy betlehemi felvonulásban, hamar elterjedt a templomokban és az otthonokban is. Ahogy egyre inkább a helyiek képére formálódott a betlehem, úgy kezdtek a figurák hasonlítani a falu lakóira. Morvaországban (a Cseh Köztársaság egyik területén) a családok nagy falvakat hoztak létre a jászol körül, papírból vagy kartonból készültek, és tükrökkel fagyott tavakat alakítottak ki körülöttük. A családok saját maguk készítették ezeket a bonyolult látványosságokat az otthonukban és a környező vidéken talált anyagok felhasználásával. A fenyőfa körül felállított falvak papírházait Putz házaknak hívták sokáig, a német putz szóból, amely a takarítás mellett díszítést is jelentett. 

A karácsonyi falvak és Amerika

Amerikába is magukkal vitték ezt a hagyományt a bevándorlók, de igazán 1800 táján lett népszerű a karácsonyi házikó, mivel a tengerentúlon imádták a német karácsonyi játékokat és dekorációkat. Az első világháború idején japán gyártók látták el az amerikai piacot ezzel a díszítőelemmel, nyilvánvaló okokból kifolyólag a németektől nehéz lett volna beszerezni. A második világháború megtizedelte a karácsonyi házikók népszerűségét is, ugyanis se a német, se a japán gyárakat nem akarták támogatni az amerikaiak. A 70-es, 80-as években újra volt kereslet a világító kis házakra, amikor a könnyen rongálódó papírt felváltotta a kerámia, ami nemcsak tartósabb volt, de könnyebben lehetett tárolni, és akár generációról generációra öröklődhetett. Ugyan manapság ritkán látni teljes falunyi kis házakból álló karácsonyi dekorációkat, de egy-egy házikó azért előkerül a családoknál. 

Nézd meg összeállításunkat, milyen irányzatokat szült a modern kor, ha kerámia karácsonyi házikóról van szó!

Fotó: Realisztikus világító karácsonyi város Nadtochiy / Getty Images Hungary

Valósághű világító karácsonyi város

Az egyik legelterjedtebb az élethű házikók készítése volt egy időben, és örök klasszikusnak számít. Ha nem találsz ilyet a boltban, akár a nagyid polcáról is leemelhetsz egy ilyet, mert ez örök klasszikus. Minél többet teszel egymás mellé, annál ragyogóbban mutatnak majd.

Letisztult karácsonyi város
Fotó: TShum / Getty Images Hungary

Letisztult karácsonyi város

A letisztult karácsonyi város nem törődik az élethű megjelenéssel. Gyermekrajzszerű dizájnja ugyanúgy beleillik a gyerekszoba látképébe, mint a skandináv esztétikát képviselő nappaliba.

Hógömbbe zárt karácsonyi házikó
Fotó: NatanaelGinting / Getty Images Hungary

Hógömbbe zárt karácsonyi házikó

Ha nincs sok helyed a lakásodban, hogy egy egész kerámiavárost felsorakoztathass, vagy csak egyedi megoldásra vágysz, akkor válogathatsz az üveggömbbe zárt házikók közül is. Így legalább egy kis hóesésben is gyönyörködhetsz, akár lesz fehér karácsony idén, akár nem.

Várossziluett
Fotó: Anastasia Dobrusina / Getty Images Hungary

Várossziluett

Ha annyira ízig-vérig városi vagy, hogy szóba sem jöhet nálad a karácsonyi falu látképe, választhatsz akár városi sziluettet is magadnak, vagy városi épületekből álló porcelán háztömböket is. Elvégre a Jézuska a városba is hoz ajándékokat, és kis helyen elfér, ami az ünnepi időszak utáni pakolásnál különösen fontos szempont lehet. 

Papír karácsonyi város
Fotó: Galina Kondratenko / Getty Images Hungary

Papír karácsonyi város

Ha nem tetszik a kerámiagiccs, akár papírból is készíthetsz magadnak papírvárost, csak ne gyertyát használj hozzá belső világításnak. Nemcsak a pénztárcádnak, de a környezetnek is segítesz, ha az év közben felhalmozott papírszemetedet változtatod csodavárossá.

Karácsonyfadísz házikó
Fotó: Evgeniy Skripnichenko / Getty Images Hungary

Karácsonyfadísz házikó

Helytakarékos és cuki. Mesebeli karácsonyi házikódat akár fára akasztható méretben is behozhatod otthonodba.

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.