Így előzheted meg, hogy a macskád szétkapja a karácsonyfát

Fényes, csillogó díszeivel és mászásra, ugrásra csábító ágaival a karácsonyfa vonzó célpont a macskának. Akarod, vagy sem, biztos lehetsz benne, hogy közelebbről is meg fogja vizsgálni.

A macska és a karácsonyfa találkozását jobb esetben csak néhány dísz bánhatja, rosszabb esetben viszont komoly felfordulás lehet belőle, amiből mindkét fél rosszul jöhet ki – pláne, ha a kedvenced előszeretettel feszegeti a fizika határait. Ennek ellenére némi felkészüléssel talán sikerülhet elérned, hogy ne változzon csatatérré a lakás.

Veszélyes játék

Dr. Bodó Andrea állatorvos a Dívány kérdésére elmondta, hogy a karácsonyfa biztosan felkelti a macska figyelmét, hiszen az állat kíváncsi természetéből fakadóan imádja a fényes, csillogó, mozgó dolgokat piszkálni. Játékszenvedélye azonban könnyen visszaüthet, és nem csak a fa számára.

„Ha felmászik rá, akkor magára boríthatja vagy leeshet róla, ami ugyanúgy balesetveszélyes, mivel a közhiedelemmel ellentétben a macska nem mindig a talpára érkezik.”

A szakember szerint a macskára nézve további veszélyt jelentenek a díszek is, melyek szilánkosra törve vágott sérüléseket okozhatnak, akárcsak a tűlevelek, amik felsérthetik az állat szemét és száját. A szalagszerű díszek és hegyes akasztók lenyelése szintén komoly kockázatot hordoz, aminek akár bélelzáródás vagy -perforáció lehet a vége, az izzók rágcsálása pedig ritkán, de áramütéshez vezethet.

Célpont bemérve
Célpont bemérveNils Jacobi / Getty Images Hungary

Fontos tisztában lenni azzal is, hogy a dekorációhoz használt fagyögy, magyal és a mikulásvirág mérgező a macska számára, sőt teobromintartalma miatt a szaloncukor is, ráadásul ha lenyeli a papírját, ettől is elzáródhatnak a belei. Dr. Bodó Andrea az alkalmat megragadva arra figyelmeztet, hogy kedvencedet véletlenül se akard ünnepi ételekkel tömni, mert a normál kosztjuktól eltérő eleség egyáltalán nem tesz jót neki. Általában megússza egy hasmenéssel vagy hányással, de fennállhat a hasnyálmirigy-gyulladás kockázata is.

Jobb félni, mint megijedni

A PETA összeszedett néhány hasznos tippet, ami segíthet, hogy a karácsonyfa és a macska békés együttélése egy kicsit közelebb kerüljön a valósághoz. Az első dolog, amit érdemes megfontolnod, hogy milyen legyen a fa. Egy műfenyő sokkal inkább cicabiztos megoldás a vágott fához képest, mert így legalább a tűlevelek miatt nem kell aggódnod. Minél kisebb, annál jobb, hiszen a mérettel arányosan a borulásból fakadó sérülésveszély is csökken.

A balesetek elkerülésében az is segíthet, ha a karácsonyfa felállítása után a díszítéssel vársz még pár napot. Kedvencednek így lehetősége lesz felfedezni a fát, anélkül hogy megsemmisítené a dekorációt. Kis mázlival remélhetőleg rá is fog unni, mire a díszítésre kerül sor. Mivel a macska erős késztetést érezhet, hogy ráugorjon a fára, mindenképp győződj meg róla, hogy stabilan áll-e. Ha biztosra akarsz menni, rögzítsd a tetejét egy zsinórral, vagy állítsd be egy sarokba, hogy semmiképp se tudja felborítani.

Amikor győz a kísértés
Amikor győz a kísértésMw47 / Getty Images Hungary

Amennyiben mégis az igazi fa mellett döntenél, és víz is van a talpában, takard le valamivel, majd tedd rá az ajándékokat, hogy a macska ne férjen hozzá. Ha ugyanis beleiszik, az megbetegítheti. Az elhelyezésénél figyelj arra is, hogy ne legyenek a közelben elrugaszkodásra alkalmas pontok (pl. bútorok), ezzel is csökkentve a kísértést, hogy felpattanjon rá. A legtöbb cica utálja a fóliát és a citromos illatokat, amit egyfajta védelmi vonalként te is a javadra fordíthatsz. Csak tekerd körbe a fa törzsét fóliával, majd szórj szét néhány citrom- vagy narancshéjat körülötte a földön. Egyesek hatásosnak tartják a porszívóblokádot is, mivel a legtöbb cicát már a gép puszta látványa is meghátrálásra készteti.

A dekorálás aranyszabálya, hogy csak és kizárólag a karácsonyfa felső felét díszítsd fel, a díszeket pedig inkább a törzs közelébe, mint az ágak végére aggasd. Hasonló a helyzet az égősor elhelyezésével is, de itt nem csak a pozíció számít. Még ha a macskád nem is tanúsít különösebb érdeklődést iránta, a szobát elhagyva mindig húzd ki a konnektorból. Ha viszont tetten éred, miközben rágcsálja, ne kockáztass, és pakold el!

Fontos még, hogy ne hegyes akasztókat használj, hanem a díszeket egyszerűen kötözd fel az ágakra, illetve felejtsd el a csillogó füzéreket, a műhavat és minden más dekorációt, ami ártalmas vegyszereket tartalmazhat vagy tűzveszélyes lehet. Igen, sajnos idetartozik a gyertya is. Végül, de nem utolsósorban számolj azzal a lehetőséggel is, hogy minden igyekezeted dacára a macskád egy óvatlan pillanatban így is csapást fog mérni a fára. Ha így alakulna, próbálj vele elnéző lenni, mert nem a karácsonyt akarja szabotálni, csak ilyen a természete.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra